ES Bringa - Giro 2020: Saganos nagy rajt Budapesten, és egy brutális utolsó hét
Giro 2020: Saganos nagy rajt Budapesten, és egy brutális utolsó hét
Fotó: Europress/AFP

Giro 2020: Saganos nagy rajt Budapesten, és egy brutális utolsó hét

Bodnár GergőBodnár Gergő
2019/10/24 18:51
Csütörtök délután hivatalosan is bemutatták a 2020-as olasz körverseny útvonalát. A jövő évi Girón három időfutam lesz, megint elképesztően keményre sikerült az utolsó hét, az ötödik szakaszon már hegyi befutót rendeznek az Etnán, újra lesz Stelvio, és visszatér a Colle dell'Agnello. Ráadásul Peter Sagan bejelentette, hogy ott lesz a jövő évi budapesti rajtnál! 

Nézzük részletesen, milyen lesz a 103. Giro d'Italia!

Az útvonalról röviden 

Egy számunkra nyilván nagyon extra és sokáig emlékezetes magyarországi rajt után a negyedik napon már Szicília szigetén teker a mezőny, az ötödik szakaszon pedig jön az első hegyi befutó, méghozzá az Etnán. A budapesti prológgal együtt összesen három időfutam került be a programba, illetve öt hegyi befutós szakasz. Az utolsó hét nagyon keményre sikerült, és 2017-hez hasonlóan megint egy milánói időfutammal zárul a verseny.

A nagy rajt 

Ahogy azt június vége óta jól tudjuk, a 2020-as Giro jövőre Budapestről rajtol, méghozzá egy 8,6 kilométer hosszú belvárosi időfutammal. A következő két nap (vagyis a győri és a nagykanizsai befutó) várhatóan mezőnyhajrás lesz, szóval a magyarországi szakaszok jó eséllyel a sprinterekről fognak szólni. Három napot tölt hazánkban a mezőny, aztán jön a szicíliai repülőút, és a pihenőnap nélküli olaszországi folytatás. 

65176162_10156495912518247_7965024426754310144_o.jpg Fotó: twitter

Az első hét

Egy rövid budapesti időfutam, és várhatóan három további mezőnyhajrás szakasz után az ötödik napon már jön egy komoly feladat, az Etna. Igazi új befutóval, hisz a Piano Provenanzánál lesz a cél, vagyis nem ott, ahol 2018-ban kettős győzelmet aratott a Mitchelton-Scott. Összesen három napot teker majd a mezőny Szicíliában, és további hármat délen, Calabria, Puglia és Abruzzo régióban. Az első héten még a Camigliatello Silanós befutó lehet érdekes, igaz ott lejtmenetes lesz a szakasz vége.

A második hét 

A középső hétre, de nem egyből a pihenőnap utánra került a "hosszú" időfutam. A valldobbiadenei egyenkénti hossza 33.7 km, és egyátalán nem sík a pálya. Másnap rögtön Piancavallo, vagyis egy kemény hegyi befutó. A pihenőnap utén egyébként Riminibe érkezik a mezőny, az a szakasz a sprinterek számára tűnik igazán kedvezőnek. A középső héten lesz cesenaticói befutó, vagyis a Giro mezőnye jövőre is megemlékezik Marco Pantaniról.

A harmadik hét 

Nincs meglepetés, megint nagyon keményre sikerült az utolsó hét. Ráadásul akárcsak 2017-ben, megint egy milánói időfutammal, tehát nem "rendes" szakasszal fejeződik be a Giro. A 17. szakasz 1500 méteren, Madonna di Campiglión ér véget, de előtte még három hegyet kell megmásznia a mezőnynek. Másnap jön a Stelvio és a Laghi di Cancanós befutó, ami nem csak nagyon nehéz, hanem hosszú nap is lesz. Az utolsó előtti nap a királyszakasz az Agnellóval, az Izoarddal, és a sestrieri befutóval.

Az utolsó etap, akárcsak két éve - mikor Tom Dumoulin nyerte az összetettet - megint egy időfutam lesz. A milánói egyenkénti 16.5 km hosszú és gyakorlatilag teljesen sík.

EHp6j_yWoAUjSm6.jpeg Fotó: twitter

Az összes szakasz szintrajza: ITT

A fontosabb dátumok 

A 2020-as Giro d'Italia május 9-én kezdődik Budapesten, a csapatbemutató várhatóan két nappal korábban lesz. A három magyarországi szakasz után nincs pihenőnap, az első hegyi befutó (Etna) május 13-ra került. Tíz nappal később lesz a hosszú időfutam, és május 30-án (tehát az utolsó előtti szakaszon) a sestrieri befutó, menet közben az Agnellóval és az Izoarddal. A jövő évi Giro május 31-én Milánóban ér véget.

A 2020-as Giro számokban
3 - a budapesti prológon kívül további két időfutam lesz
4 - négy év után tér vissza az Colle dell'Agnello, amit 2016-ban Michele Scarponi nyert
5 - ennyi hegyi befutós szakasz lesz (Etna, Piancavallo, Madonna, Cancano, Sestriere) 
14 - tizennegyedik alkalommal indul külföldről a Giro, de először lesz Magyarország a nagy rajt otthona 
58,8 -  ennyi összesen az időfutam kilométerek hossza (ez idén 58,5 km volt)
9 -  kilenc szakasz lesz 200 kilométer, vagy annál hosszabb 
2758 -  ennyi méter magas a Stelvio, a jövő évi Cima Coppi
3579 -  ennyi kilométert kell megtenni a 2020-as Girón

A várható mezőny 
Kezdjük a legfontosabbal: pályafutása során először Peter Sagan ott lesz a Girón! A többiek közül eddig kevesen jelentették ki egyértelműen, hogy elindulnak az olasz körön, bár Vincenzo Nibalinak azért korábban volt egy finom utalása arra, hogy 2020-ban a Giro és az olimpia lesz a két legfontosabb versenye.

A címvédő Richard Carapaz programjáról még semmit nem tudni, és az sem egyértelmű, hogy Egan Bernal címvédőként jövőre (csak) a Touron áll rajthoz. Ő ugyanis nagyon szeretné kipróbálni magát az olasz körön. Geraint Thomas indulása viszont abszolút nem lenne meglepő, mint ahogy az előző kiírást sérülés/műtét miatt kihagyó Fabio Arué sem. Thibaut Pinot viszont jövőre nem tér vissza, ő 2020-at illetően csak a Tourban gondolkodik.

Nyilván az egyik legérdekesebb kérdés, hogy a Dumoulinnel erősítő Jumbo-Vismánál mit lépnek erre az útvonalra. Náluk három versenyző (Roglic, Dumoulin, Kruijswijk) évét kell majd okosan megtervezni, nem elfelejtve azt, hogy hat nappal a Tour vége után ott a hegyimenőknek kedvező olimpiai mezőnyverseny. Alejandro Valverde már idén is szeretett volna girózni, erre jövőre minden esélye meglesz.


Hozzászólások