ES Bringa - Gaviria szakaszt nyert, de a csapata három versenyzőt veszített
Gaviria szakaszt nyert, a csapata 3 versenyzőt veszített
Fotó: Twitter

Gaviria szakaszt nyert, de a csapata három versenyzőt veszített

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/07/29 18:40
Az életben lévő biztonsági protokoll miatt az Israel csapata tegnap két versenyzőjét nem engedte rajthoz állni, az UAE Emirates pedig három versenyzőjéről volt kénytelen lemondani a második szakasz rajtja előtt. Egyik kerékpáros sem produkált pozitív koronavírus-tesztet, de mindannyian találkoztak olyan személlyel, aki igen.

Sebastian Molano, Cristian Muñoz és Camilo Ardila nem állhatott ma rajthoz a burgosi kör második szakaszán, mindhárom kerékpárost biztonsági okokból léptette vissza a csapata (pedig az elmúlt napokban kétszer is tesztelték őket). Az UAE Emirates ennek ellenére mégis jó napot zárt, hisz a várt mezőnyhajrát Fernando Gaviria nagyon simán megnyerte, Demare és Bennett előtt.

A kolumbiai sprinternek ez volt a szezonbeli 3. szakaszgyőzelme, a borás Großschartner maradt az összetett első helyén.


A magyar fiúk viszonylag nyugodt napon vannak túl,
Dina Marci (Kometa-Xstra) a hajrában picit besegített a sprinter sornak, majd leszakadt, így spórolva egy keveset a holnapi napra. Valter Attila (CCC) ugyancsak a főmezőny mögött, 2.27 hátránnyal ért célba.

Csütörtökön jön egy komoly, hegyi befutós szakasz, a cél a 8.5 km hosszú, átlagosan 9%-os meredekségű Picón Blancón lesz. Ezt az emelkedőt tavaly az Ineos-ban tekerő Sosa nyerte, aki később az összetettet is behúzta.



Hozzászólások