ES Bringa - Evenepoel & van Aert - Már most a legnagyobbak között a helyetek!
Evenepoel & van Aert - Már most a legnagyobbak között a helyetek!
Fotó: Europress/AFP

Evenepoel & van Aert - Már most a legnagyobbak között a helyetek!

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/08/09 11:10
Elindulni szólóban a királyszakaszon, (!) 50 kilométerrel a cél előtt? Már az elképzelés is őrültség, nemhogy maga a megvalósítás. De nem akkor, ha Remco Evenepoelnak hívnak. És van Aert? Huszonöt évesen megszerezte élete első nagy klasszikusát, méghozzá úgy, hogy 305 kilométer után sprintelte le Julian Alaphilippe-et. 

Felmerül a kérdés, mit fognak még összehozni ők ketten ebben az idényben? Mert lehet, Evenepoel kapcsán már a rózsaszín trikó megszerzése sem meredek kijelentés, Wout van Aert pedig könnyen lehet, hogy a Sanremo mellé hamarosan "beteszi" mondjuk a Flandriát. 


Evenepoel: "Nehéz volt a szakasz, de Fabiónak most még nehezebb"

Az nem is kérdés hogy készült erre a győzelemre. A szombati szakasz reggelén, szépen elkérte a csapat sajtósától Fabio Jakobsen rajtszámát, bekészítette a zsebébe, aztán ötvennel a vége előtt elindult. Nem érdekelte kik jönnek mögötte és mennyi van hátra, csak ment. De úgy, hogy arra nehéz jelzőt találni. Ha valaki pont most, augusztus első napjaiban kezdett ismerkedni a sportággal, őt nézve akár azt is gondolhatná, az országúti kerékpár nem is olyan nehéz dolog... 

"Pár perccel a rajt előtt került hozzám a rajtszáma, és ez a tudat tényleg rengeteget segített. Talán azt is mondhatjuk, hogy menet közben Fabio adott erőt nekem. Nehéz volt persze, de neki most a kórházban még nehezebb."

Evenepoel a szombati szóló győzelmével természetesen megszerezte a sárga trikót, és ha a mai nap nem történik valami extra, meg is nyeri a Lengyel kört. A negyedik többnaposát ebben a szezonban.

763 (1).jpgFotó: twitter

Wout van Aert: "Én sem tudom, hol a határ"

Szóló győzelem negyven fokban a Strade Bianchén, majd győzelem egy szoros sprintet követően a Sanremón. Wout van Aert szenzációs formában kezdte újra szezont, tegnap úgy nyerte a befutót, ahogy arra csak a legnagyobbak képesek. Őt megint csak nem zavarta a nagy meleg, vagy a némileg új útvonal. De szemmel láthatóan azzal sem volt gondja, hogy majdnem hét óra húsz perc tekerés után kellett hajrázni. Pedig nem sokkal a Poggio előtt még olyan arcot vágott, mint aki pillanatokon belül leszakad.

"Nem is esett jól Julian támadása, de tudtam, hogy valahogy ott kell maradnom mögötte. Kicsit távolodott ugyan, de a lejtmenet előtt nem volt sok köztünk. Ez segített, mert tudtam, hogy ott fel fogok érni rá. Utána együtt haladtunk, de egyáltalán nem izgultam a befutó miatt. Valahogy végig bíztam a sprintemben."

De mi lesz mostantól? Hisz úgy tűnik, van Aert bármilyen egynaposon képes nyerni.

"Nyertem már időfutamot, sprintet a Touron, murvás egynapost, és most Sanremót. De ne kérdezzétek hol a határ, mert hiába vagyok 25 éves, nem tudok válaszolni. Egyet mondhatok, szeretném a lehető legtöbb versenyt megnyerni a folytatásban. És mivel belga vagyok, a lista csúcsán természetesen ott a Flandria."


Het Nieuwsblad

Hozzászólások