ES Bringa - Evenepoel: "Néha úgy érzem, nem csak egy sima kerékpáros vagyok"
Evenepoel: "Néha úgy érzem, nem csak egy sima kerékpáros vagyok"
Fotó: Europress/AFP

Evenepoel: "Néha úgy érzem, nem csak egy sima kerékpáros vagyok"

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/01/11 11:08
Amit eddig is sejteni lehetett, végre hivatalossá vált: 2020-ban Remco Evenepoel ott lesz egy háromhetesen, méghozzá a Girón. Vagyis május 9-én őt is élőben láthatjuk Budapesten.

És elnézve az első időfutam útvonalát, Evenepoel nem is teljesen esélytelen az első rózsaszín trikóra. De a fiatal belga versenyző nem támaszt ekkora elvárásokat magával szemben, inkább figyelni és tanulni érkezik a Giróra. Aztán az olimpián szeretne nagyot menni, ami számára az év egyik legfontosabb versenye lesz.

Miért pont a Girót választottad?
A csapattal már tavaly augusztusban megbeszéltük azt, hogy lesz esélyem indulni az olimpián, és szerintem a Giro pont ideális felkészülés az időfutamra. Egyúttal nagy teszt is lesz számomra, hiszen ilyen hosszú versenyt korábban még soha nem mentem. Eddig 9 nap volt egyhuzamban a legtöbb.

Miért ilyen fontos számodra ez a verseny?
Olaszország is ugyanolyan kerékpárőrült, mint Belgium. Nagyon látványos az egész, mindig történik valami váratlan, amit lehetetlen előre látni. Egy nap alatt megfordulhat minden, ettől ilyen szép.

Milyen céljaid lesznek életed első háromhetesén?
Szeretném élvezni az egészet, tart ameddig tart. Nincs velem szemben elvárás, nincs eredménykényszer, egyszerűen csak figyelni és tanulni megyek.

És az első egyenkénti Budapesten?
Persze, ott a nyitó időfutam, de garantálni semmi nem lehet. Tíz kilométer a táv, a hosszabb egyenkéntiket én azért jobban szeretem. A lehető legjobban fel fogok készülni, aztán jön aminek jönnie kell. Nem lehet semmit ígérni, azt sem tudom, hogy végig tudok-e menni a Girón. Egyszerűen csak szeretnék megragadni minden lehetőséget arra, hogy még jobb versenyzővé váljak.

043_2438047.jpgFotó: Europress/AFP

Van valami különleges kapcsolatod Olaszországgal?
Itt nyertem először a profik között, az Adriatica Ionicán. Rengeteget edzőtáboroztam Livignóban, és a juniorok között pont egy olasz versenyen, a Lunigianán szereztem meg az első győzelmemet. Ja és még valami: ott a fagyi, amit imádok. A sztracsatella a kedvencem. 

Bernal, van der Poel, Van Aert és Evenepoel. Már egyértelműen itt az új generáció, aminek te vagy a legfiatalabb tagja.
Ezzel annyira nem foglalkozom, nekem az a lényeg, hogy fejlődjek, és segítsem a csapatomat. Megvan a saját elgondolásom erről a sportról, nálam például alap a bátor és bevállalós versenyzés. Imádom a támadó stílust. És ha ehhez messziről kell indítani, akkor megteszem. Szerintem pár éve a kerékpársport még nagyon más volt. Sokan kivárásra meg a biztonságra játszottak.

És most?
Váltózóban vagyunk. Nézzétek meg Froome példáját. Bevállalt egy 80 kilométeres őrült akciót, és megnyerte vele a Girót. Szerintem ha esélyed van, és otthagynak egy az egyben a fő ellenfeleddel, menni kell. Nem szabad túlgondolkozni mindent, nem szabad félni attól, hogy mi lesz akkor, ha mégsem sikerül. Ha el akarsz érni valami nagyot, kicsit őrültnek kell lenni. Minél több a támadás, annál jobb lesz a kerékpársport. 

Neked egyébként az a célod, hogy háromhetes menő váljon belőled?
Igen, ezért dolgozom. Az adottságom megvan ehhez, csak melózni kell. Aztán ha leszakadsz egy hosszú hegyen, a folytatásban még keményebben kell edzeni.

Legyél őszinte: könnyű most otthon Evenepoelnak lenni?
Azt kell mondjam, hogy nem. Minden a Merckx-es hasonlattal kezdődött, ami szerintem alapvetően egy hibás jelenség. Nyilván nagy megtiszteltetés, de szerintem más korszakban tekerő versenyzőket egyszerűen nem lehet összehasonlítani. Senki nem tud pont olyan lenni, mint a másik. De ott vannak az átlag hétköznapok. Múltkor fagyizni voltunk a haverokkal, és valaki odalépett hozzánk majd megkérdezte, hogy én profiként ehetek-e ilyesmit... Persze rengeteg szeretetet és biztatást kapok, de szokták mondani, hogy a művészek meg a színészek élete nem könnyű.

R.EV 1703 - Az új Merckx vagy csak simán Evenepoel? | Hosszabbítás

Persze már akkor is lehetett tudni róla, hogy kiváló versenyző, hisz 43 győzelemnél járt. Negyvennégy versenynap után... Tette mindezt úgy, hogy 2017 áprilisában tekert életében először élesben, bő egy év múlva pedig elképesztő fölénnyel nyerte a junior vb-t. Időfutamban és a mezőnyversenyen egyaránt.

Művésznek tartod magad? 
Egyáltalán nem, ezt csak úgy mondtam. De annyi felkérésem van, hogy néha azt hiszem, hogy nem is egy sima kerékpárversenyző vagyok. 

És milyen Remco, amikor nem látják a szurkolók?
Sorozatozok a Netflixen, zenét hallgatok, de sokat nem olvasok. Attól egyből elalszom. Zeneileg a tomorrowlandes stílus nagyon bejön, legutóbb néztem is élőben.

Foci?
Na ott van egy másik olaszos kapcsolat: az U15-ös válogatottban épp az olaszok ellen szereztem meg az első gólomat. Miután kihagytam egy tizit. Amúgy tv-ben főleg a BL-meccseket szoktam megnézni, de az angol focit is szeretem. Annak ellenére, hogy most nem megy nekik, az Arsenal nagyon szimpatikus. Amúgy Anderlecht-drukker vagyok. De Lukaku meg Mertens miatt érdekel Serie A is. Ott a Milan a kedvencem.

Nem szereted az összehasonlításokat. De azt kimondhatjuk, hogy a korosztályod legjobb versenyzőjévé szeretnél válni?
Mondhatjuk, igen, miért ne?! Nagy feladat, de ezeket szeretem. Ha a legjobb szeretnék lenni, akkor sok és minőségi győzelemre lesz szükségem. De térjünk vissza erre 15 év múlva, akkor már okosabbak leszünk ebben a kérdésben.


Gazzetta


Hozzászólások