ES Bringa - Enric Mas: Egy jó Vuelta, és jöhet a Tour!
Enric Mas: Egy jó Vuelta, és jöhet a Tour!

Enric Mas: Egy jó Vuelta, és jöhet a Tour!

Bodnár Gergő ·
2019/01/24 09:02

Huszonhárom évesen, pályafutása második nagy körversenyén jött be a második helyre. Tette mindezt úgy, hogy a középső héten egy betegség miatt antibiotikumokkal kezelték, és nem volt kifejezetten erős sor mellette.

Az utolsó hegyi szakaszokon fantasztikus formában tekert, és ami nem utolsó szempont, végig agresszívan, támadó stílusban versenyzett. Ahogy tette azt Alberto Contador, aki egyértelműen kimondta, hogy benne látja az utódját. Ennek köszönhetően valószínűleg nem olvasunk majd olyan róla szóló cikket, ahol nem jön elő ez a téma.

"Nem szeretném őt nyomás alá helyezni, de ha meg kellene neveznem az utódomat, Enric Mas nevét mondanám. Akár korszakos versenyző is válhat belőle. Tökéletesen alkalmas arra, hogy kiváló háromhetes-menő legyen. Fiatal, tökéletes adottságai vannak, remekül megy az óra ellen, technikás és gyorsan regenerálódik."

Így szólt az a Contador-nyilatkozat, aminek köszönhetően Mas mindig "magyarázkodni" kényszerül.

"Őszintén szólva nem zavar ez a hasonlítgatás. Abszolút megértem. Ugyanakkor mindig elmondom, hogy Alberto az Alberto, én pedig én vagyok. Mi ketten mások vagyunk. Persze, ha csak a felét is el tudnám érni annak, amit ő, akkor már nagyon boldog lennék."

A kezdet mindenesetre biztató, hisz a tavalyi Vueltán szakaszgyőzelemmel tette fel a koronát a kiváló teljesítményére. Második lett Yates mögött, mindenkit meglepve.

"A harmadik héten megfordult a fejemben a piros trikó, de korábban nem" - nyilatkozta Mas pár nappal a spanyol kör vége után. "Keveset versenyeztem a Vueltát megelőző időszakban, így nem tudtam, mire lehetek képes. Sok volt a kihagyás. De egy Top 10-ben azért titkon bíztam. A csapat? Lehetetlen megmondani, mi lett volna, ha más, az összetettre koncentráló sorral jövünk. Három hét alatt annyi minden történhet... Persze, egy erős hegyimenő jó lett volna elém, de a Quick-Step így is remek Vueltát futott. Az, hogy egyes hegyeken időt kaptam, nem a csapat hibája volt, hanem az enyém."

000_1947PC.jpg Fotó: Europress/AFP

Mas egyébként, ha nem is számít szó szerint Quick-Step-nevelésnek, de 2016 óta Lefeveréknél teker. Pontosabban a Klein Constantiában, ami a belgák egyik utánpótláscsapatának számít.

Messziről indult, hisz Mallorca szigetén, Artá városában született. Tizenegy éves koráig kosarazott, ekkor azonban egy haverja hívására elment egy kerékpáros edzésre. 

"Már régóta húzott ezzel, a 'gyere már el tekerni'-dumával, de én mindig kitértem, mert azt hittem, hogy a kerékpár unalmas. Amikor aztán kipróbáltam, azonnal megszerettem. A versenyzésre először nem is gondoltam, de aztán egyre jobban beszippantott az egész." 

Unokatestvére, Toni Colom, aki korábban az Astana és a Katusha profijaként tekert, komoly hatással volt a pályafutása elejére. Edzőként és egyfajta mentorként tevékenykedett a fiatal Enric mellett, egészen addig, amíg be nem került Alberto Contador csapatába.

Majd Mas három év múlva a Klein Constantiába szerződött. Köszönhetően Joxean Matxin Fernándeznek, aki akkoriban a Quick-Step megfigyelőjeként dolgozott.

"Épp Mallorcán vacsoráztam, amikor megcsörrent a telefonom. Egyből tudtam, hogy el kell fogadnom ezt az ajánlatot. Ez ugyanis egy olyan lehetőség volt, ami csak egyszer adódik az életben. Nem nagyon volt más választásom. A kerékpár nem igazán működött jól Spanyolországban."

A váltás remekül sikerült, hozta az eredményeket, így aztán magától értetődő lépés volt, hogy a Quick-Step megkínálta őt egy profi szerződéssel.

A Movistar is érdeklődött iránta, de Mas visszautasította őket. Mivel látta, hogy ott már jó pár összetett menő van a csapatban.


2017-ben futotta az első teljes évét a profik között, és rögtön bemutatkozhatott a Vueltán. Előtte még szerzett egy fehér trikót a burgoszi körön, ahol második lett Mikel Landa mögött.

Egyik legfontosabb, legelőnyösebb tulajdonsága, hogy mindenből tanulni akar, amiből csak lehet. A Vuelta valamennyi szakasza után fölment a csapatbuszba és visszanézte a versenyt. Tudni akarta, mit rontott el, és mit csinált jól. Akkori szobatársa, a nála tíz évvel idősebb Michael Mørkøv is igyekezett segíteni a fiatal Masnak, amikor csak szüksége volt rá.

"Rengeteg tanácsot és támogatást kaptam tőle. Versenyzett Albertóval is, úgyhogy ő aztán tényleg tudja, milyen is egy háromhetes. Sokat segített, amikor esténként elmondta, hogy a csapat mennyire elégedett velem. Levette rólam a nyomást, megkönnyítette a dolgom. Segített otthonosabban mozognom egy számomra még meglehetősen ismeretlen területen."

066_DPPI_20318096_005.jpg Fotó: Europress/AFP

Mas tavaly még számolhatott azzal, hogy nem figyelnek rá, és nem veszik komolyan, de 2019-ben ez már nem lesz így. A mezőny megismerte, és ő is egy picit tapasztaltabb lett.

Épp ezért úgy gondolja, hogy készen áll a touros bemutatkozásra.

"Vannak olyan vélemények, melyek szerint kár kihagyni a Girót, és egyből tourozni, de mentem már két Vueltát, szóval úgy érzem, készen állok. Nyilván szeretnék eredményes lenni, és felvenni a sárga trikót, de először meg kell ismernem a versenyt. Abban biztos vagyok, hogy az első hét kifejezetten stresszes lesz."

Mas az első csúcsformát a katalán kör idejére, vagyis március végére időzíti. Aztán néhány egynaposon Alaphilippe segítőjeként láthatjuk, majd július 7-től jöhet a Tour.



📆 Enric Mas február 20-án, az Algarvei körön kezdi az új szezont. Az első spanyolországi versenye a Katalán kör (03.25) lesz.

Hozzászólások