ES Bringa - Elvették Viviani győzelmét, Gaviriáé a szakasz!
Elvették Viviani győzelmét, Gaviriáé a szakasz!
Fotó: Europress/AFP

Elvették Viviani győzelmét, Gaviriáé a szakasz!

Bodnár GergőBodnár Gergő
2019/05/13 18:47

Nyugis szakasznak tűnt, de az ilyen napok vége szokott bedurvulni. Jött is a dráma, legalábbis a Quick-Stepnél biztosan így élik meg a zsűri döntését. Bár Elia Viviani megnyerte a sprintet, egy Moschettivel szemben elkövetett manőver miatt elvették a győzelmét. Hivatalosan tehát Fernando Gaviria a szakaszgyőztes, Roglic pedig maradt rózsaszínben.

Ez történt 
Hosszú, 220 kilométeres nap várt hétfőn a mezőnyre, melyet a hajrára várt oldalszél tett még veszélyesebbé. Mindössze egyetlen versenyző, a japán Hatsuyama gondolta úgy, hogy itt megéri szökni, de egyedül nyilván semmi esélye nem lehetett. A De Rosánál mondjuk biztosan örültek a próbálkozásának... A Nippo versenyzőjét 75 km-el a vége előtt megfogták, később Ciccone elvitte a nap egyetlen emelkedőjét, a nagy nevek pedig a várt oldalszél miatt kivétel nélkül elől helyezkedtek.

A hajrában előbb Carapaznak volt technikai problémája (végül 45 másodpercet kapott), majd egy bukás miatt a fél Ineos lemaradt, és Tao Geoghegan Hart is begyűjtött majdnem 1.30 hátrányt.

A várt sprint simán összejött, Viviani meg is nyerte a hajrát, de pár perccel később elvették a győzelmét. A zsűri szerint szabálytalan mozdulattal vágott be a Trek-es Moschetti elé. A szakasz így Gaviriáé lett, Roglic gond nélkül megtartotta a trikót, az összetett esélyesek pedig - a Carapaz-Geoghegan Hart duót leszámítva - gond nélkül megjöttek.

Vivianit hivatalosan a főmezőny utolsó helyére, vagyis a 73. pozícióba sorolták vissza. Az olasz sprintert ráadásul a zsűri megsértése miatt 500 svájci frankra büntették, (!) 50 pontos levonást kapott, valamint 30 másodperc hátrányt az összetettben.

A szakasz végeredménye: ITT
Az összetett állása: 
ITT


A szakaszgyőztes - Fernando Gaviria 
Nem ő lett az első, de mégis. Elvették Viviani győzelmét, így övé a szakasz. Gav 2017-ben indult legutóbb (és egyben eddigi egyetlen alkalommal) az olasz körön, akkor 4 sprintet nyert. Most megvan az első, bár láthatóan nem nagyon tudott örülni neki...

A nap száma - 145
Száznegyvenöt kilométert szökött egyedül Sho Hatsuyama, a Nippo japán versenyzője.

A nap mondása
"Elég érdekes döntést hozott a zsűri. Megmondom őszintén, nálam Elia a győztes. Nem tudok örülni, amikor egy barát így veszít". (Fernando Gaviria)

Ez jön
Kedden egy a mainál is hosszabb, 235 kilométeres, elég hullámzó szakasz vár a mezőnyre. A Rómától nem messze található Frascatiban lesz a befutó. Szokás szerint 13.05-kor kezdünk az Eurosporton!

A 4. szakasz szintrajza: ITT

Hozzászólások