ES Bringa - Dina Marci és Fetter Erik csapata szabadkártyát kapott a Giróra!
Dina Marci és Fetter Erik csapata szabadkártyát kapott a Giróra!
Fotó: Europress/AFP

Dina Marci és Fetter Erik csapata szabadkártyát kapott a Giróra!

Bodnár GergőBodnár Gergő
2021/02/10 19:30
Hosszú várakozás után ma végre bejelentették, hogy a Bardiani-CSF és a Vini Zabù mellett az Eolo-Kometa is ott lehet az idei Giro d'Italián. Vagyis ahogy arról az előzetes pletykák szóltak, Dina Marci és Fetter Erik csapata tényleg megkapta a szabadkártyát.

A három olasz sor mellett a tavalyi év legjobb pro-konti csapata, az Alpecin-Fenix is ott lesz a május 8-án Torinóból rajtoló olasz körversenyen, ahol a tervek szerint az FDJ versenyzőjét, Valter Attilát is láthatjuk.

Az Eolo-Kometa meghívása azt jelenti, hogy jó esély van legalább egy magyar versenyző, konkrétan Fetter Erik indulására, aki már tavaly decemberben is arról mesélt nekünk az ESB podcastben, hogy a csapata előzetes versenynaptárában ott szerepelt a Giro. Vagyis Basso és Contador már régóta készült arra, hogy ebből tényleg szabadkártya lesz. 

Mondjuk nem óriási meglepetés a meghívásuk, hisz az Eolo kiemelt szponzora a Girónak. Nyilván Erik indulását sem lehet teljesen biztosra venni, de a bő keretben ott van, és ez egészen kiváló hír. Talán Dina Marci sem teljesen esélytelen a Giróra, amennyiben produkál egy kifejezetten erős tavaszt. Az ő versenynaptárában egyébként a Tour de Hongrie szerepel májusra.

Et3mgkyXcAA0_W9.jpgA 2021-es Giro csapatai (Fotó: twitter)

Az Eolo-Kometa mellett két másik olasz másodosztályú sor, a Bardiani-CSF és a Vini Zabù kapott szabadkártyát, ami azt jelenti, hogy Pelikán Jani sorát, az Andronit ezúttal nem hívták meg. Gianni Savio csapata az 1996-os alapítása óta 20 alkalommal vett részt a Girón, legutóbb 2017-ben hiányoztak a mezőnyből.

Bár az elmúlt napokban Nairo Quintana is úgy nyilatkozott, hogy nagyon szívesen visszatérne Olaszországba, az Arkea azonban nem kapott meghívót, így a kolumbiai versenyzőnek marad a Tour de France.

A mai bejelentés szerint egyébként Dina Marci és Fetter Erik sora nem csak a Girón, hanem a Tirreno-Adriaticón valamint a Strade Bianchén is indulhat.

Hozzászólások