ES Bringa - Chris Froome új csapata nemcsak a Tourt és az olimpiát akarja, kulturális missziót is folytatna Izraelben
Chris Froome új csapata nemcsak a Tourt és az olimpiát akarja, kulturális missziót is folytatna Izraelben
Fotó: Europress/AFP

Chris Froome új csapata nemcsak a Tourt és az olimpiát akarja, kulturális missziót is folytatna Izraelben

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/07/12 12:20
Chris Froome véget vetett a találgatásoknak, amikor július 9-én bejelentette, hogy valóban elhagyja az Ineost és a következő szezontól az Israel Start-Up Nation csapatához szerződik. A csapat tulajdonosa, Sylvan Adams megszerezte tehát azt a versenyzőt, akire a leginkább fájt a foga.

Az alábbiakban beleásnánk egy kicsit magunkat a csapat történetébe, amihez vissza kell mennünk egy sporttörténelmi jelentőségű pillanatig. Addig, amikor a Giro szervezői bejelentették, hogy 2018-ban a verseny első három szakaszát Izraelben rendezik.

"Akkoriban rengetegen vádoltak meg minket azzal, hogy a sport segítségével akarjuk tisztára mosni az emberjogi és egyéb szempontokból is kétes hírnevű országunk becsületét" - mondta Sylvan Adams, kanadai születésű izraeli milliárdos. "Amikor melegfelvonulást tartunk Tel Avivban vagy Jeruzsálemben, akkor meg a nemzetközi meleg közösségektől kapjuk meg ugyanezt. Pedig higgyék el, nincs toleránsabb, szabadelvűbb társadalom, mint az izraeli."

A csapat története többé-kevésbé ismerős lehet azoknak, akik követik az országúti kerékpárt. Adott egy ambiciózus milliárdos, aki odavan a sportágért, és adott egy vergődő World Tour-csapat, amelynek új támogatóra van szüksége, és a lehetőségre, hogy ott lehessenek a Touron.

Adams szenvedélye a kerékpár iránt meglehetősen későn éledt fel, de aztán annál jobban berobbant. A harmincas évei végén kezdett csak el tekerni, ekkor találkozott egy Paulo Saldanha nevű edzővel, aki ma már az Israel Start-Up Nation teljesítmény-igazgatója. Kiderült, hogy Adamsnek elég jó adottságai vannak ehhez a sporthoz, és amikor Saldanha azt javasolta, hogy versenyeznie kellene, ő egy percig nem habozott.  

Adams 41 évesen kezdett el versenyezni, és számos nemzeti, pánamerikai és világbajnoki címet is szerzett az amatőrök között. 

Hivatalos: Froome elhagyja az Ineos-t, és 2021-től az Israel Start Up-Nation versenyzője lesz! | Eurosport

Az év végén Chris Froome elhagyja az Ineos-t, és az Israel Start Up-Nation versenyzője lesz! A felek ezt csütörtök délelőtt jelentették be hivatalosan, vagyis a négyszeres Tour-győztes brit versenyző - a következő szezontól- tényleg új csapatban fog tekerni. "Chris szerződése decemberben lejár, és úgy döntöttünk, hogy nem fogunk hosszabbítani vele.

Sylvan a milliárdos ingatlanbefektető, Holokauszt-túlélő Marcel Adams fia. Jó ideig édesapja cégének volt a vezérigazgatója, majd 2016-ban elhagyta Kanadát és Izraelben, Tel-Avivban telepedett le. 

Ekkor az Israel Cycling Academy néven futó kontinentális csapat már a második évét taposta a mezőnyben.

Miután megérkezett Tel Avivba, a csapat megkereste őt, mivel egy velodrome-ot készült építeni a városban. Adams végül úgy döntött, befektet a csapatba, olyannyira, hogy társtulajdonos lett az izraeli milliárdos Ron Baron mellett.

A csapat szempontjából a következő fontos lépés az volt, hogy megpróbáltak Izraelbe hozni egy Giro-rajtot.

"Mauro Vegni tulajdonképpen kinevetett engem. Szerintem nem hitte, hogy komolyan gondoljuk. A Giro sosem járt még Európán kívül. Kétségtelen, ez egy elég egzotikus ötletnek tűnhetett a számára."

"Aztán eljött hozzánk, meglepődött, hogy itt minden rendben van, hogy itt van kerékpáros-kultúra és minden adott ahhoz, hogy egy háromhetes verseny néhány szakaszát megrendezzük."

Vegni bele is ment, hogy a 2018-as Giro első három szakaszát Izraelben rendezzék. Ekkor jött a második probléma: a csapat akkoriban még csak kontinentális szinten volt, fel kellett tehát futtatni prokonti szintre ahhoz, hogy részt vehessenek a versenyen.

"Számomra annak nem lett volna értelme, hogy idehozom a versenyt, de nincs csapatom, akik elindulhatnának. Mindenképpen kellett egy csapat, akiknek a nézők drukkolhatnak. Ehhez további tőkeinjekcióra volt szükség, amit meg is oldottunk, és 2017-re prokonti besorolást kaptunk."

Ekkor akár már nyeregben is lehettek volna, azonban a döntés, hogy tőlük indulhat a Giro, komoly felzúdulást okozott az országban. Emberjogi szervezetek és az izraeli kormány gázai politikája miatt tiltakozó palesztin csoportok is azt állították, hogy a versennyel mi csak el akarjuk fedni az ország valódi helyzetét.

Adams: "Nem irreális gondolat, hogy Froome hamarosan Merckx szintjére is eljuthat" | Eurosport

Akik ismerik azt mondják, ha a fejébe vesz valamit, rövid időn belül meg is valósítja. Legyen az egy World Tour csapat felépítése vagy például a Giro-rajtjának megszerzése. De akár az izraeli űrprojectet is említhetnénk. Ami pár hete még csak pletyka volt, csütörtökön valósággá vált: Sylvan Adams tényleg megszerezte Chris Froome-ot.

"Mi csak próbálunk egy normális ország lenni. Ez alapvetően egy békés hely, nézze csak meg mindenki, mi zajlik a szomszédunkban, Szíriában. Ott véres diktatúra van, embereket mészárolnak le nap mint nap. Nálunk erről szó sincs. Egyik ország sem tökéletes, elég csak megnézni az Egyesült Királyságot."

A társadalmi és politikai problémákon túl, maga a prokontinentális lét is kétélű dolog volt a csapat életében, és komoly kihívást jelentett Adams számára.

"Elég szenvedős dolog prokonti csapatnak lenni. Túl sokba kerül, és ahhoz képest kevés a nyilvánosság. Kevés lehetőségünk van szponzorokat találni. Szerettem, amikor még csak kontik voltunk, akkor még minden csak a kerékpározásról szólt, prokontinak lenni azonban fájdalmasan drága."

"Egyértelmű volt, hogy felfelé kell kacsingatni a World Tour-szint felé. Tárgyaltam különböző csapatokkal, sokan azonban azt hitték, hogy szponzorként akarok belépni. De én tulajdonos vagyok. Engem az érdekelt, hogyan lehetnék egy WT-csapat tulajdonosa."

Aztán a Katusha-Alpecin megkereste Adamst. A csapat már 2019-ben is kis híján szponzor nélkül maradt, 2020-ra pedig végképp elfogyott körülöttük a levegő. Augusztusban kezdődtek el a tárgyalások, októberben pedig jött a bejelentés a tulajdonosváltásról. 

A csapat céljai közt az eredményesség mellett egyfajta kulturális misszió is szerepel.

"Hiszünk abban, hogy a sport komoly társadalmi változásokat is képes elérni" - mondta Ran Margaliot, csapatfőnök. "Nem titok, hogy ez nem egy egyszerű ország. A versenyzők különböző hátterű, vallási meggyőződésű családokból érkeznek. De a sport egy olyan terep, ami összehozza az embereket. Mindenki két kézzel fogja a kormányt, két lábbal tekeri a pedálokat. Az, hogy ki honnan jött, nem igazán számít."

Avokádóbiznisz, a Safari Simbas, és a kezdetek - így indult el Chris Froome a profivá válás útján | Eurosport

Lehet, hogy Froome az alapokat a Barlowordnél szerezte meg, majd a Sky-ban érett igazán komoly versenyzővé, és lett valódi szupersztár, de az első igazi csapata mégiscsak - az itthon valószínűleg nem sokak által ismert - Safari Simbas volt. A Nairobihoz közeli székhelyű, jótékonysági céllal létrejött Safari Simbas fő feladata fölkarolni a nehéz sorsú gyerekeket, és megismertetni velük a kerékpársportot.

Szó nincs arról, hogy a csapatvezetés innentől kezdve hátradőlne. Továbbra is tele vannak tervekkel, például az olimpiára vonatkozóan is. Komoly utánpótlás nevelésbe fogtak pályán és országúton egyaránt, és szeretnék, ha a 2024-es játékokon az ország történetében először izraeli kerékpárosok is részt vennének. 

Ennél még korábbi cél az idei Tour, ahol WT-csapatként garantált az indulásuk. Jelenleg négy izraeli születésű kerékpáros van a csapatban, akik közül a legjobb bizonyosan rajthoz állhat majd a világ legnagyobb kerékpárversenyén. 

A csapat új főszponzora, a Start-Up Nation, egy tel avivi székhelyű nonprofit szervezet, amely egyrészt izraeli start-upokat, másrészt nemzetközi vállalkozásokat és civil szervezeteket támogat. 

Adamsék tudják jól, Izraelben a sportot és a politikát lehetetlen szétválasztani. De mindezek ellenére higgyük csak el, ők sokkal többet akarnak annál, mint ott lenni a Touron és az olimpián.


cyclingweekly

Hozzászólások