ES Bringa - Ewan nem finomkodik, idén mindhárom nagy körön szakaszt szeretne nyerni
Ewan nem finomkodik, idén mindhárom nagy körön szakaszt szeretne nyerni
Fotó: Europress/AFP

Ewan nem finomkodik, idén mindhárom nagy körön szakaszt szeretne nyerni

Bodnár GergőBodnár Gergő
2021/01/11 10:57
Miguel Poblet, Pierino Baffi és Alessandro Petacchi. Egészen jó kvízkérdés lenne, hogy mi a közös ebben a három versenyzőben? A válasz egészen egyszerű, főleg ha idézzük Caleb Ewan 2021-re vonatkozó terveit.

"Ebben a szezonban szeretnék szakaszt nyerni mindhárom nagy körversenyen. Ha jól tudom, korábban ez nem sokaknak sikerült, szóval nagyon motivál, hogy megcsináljam."

A Lotto sprintere tehát megpróbál Miguel Poblet, Pierino Baffi és Alessandro Petacchi nyomába lépni, merthogy a sportág történetében ők hárman voltak azok, akik egy idényen belül a Girón a Touron és a Vueltán is nyerni tudtak legalább egy szakaszt.

Az utolsó 2003-ban Petacchi volt, aki akkor a Fassa Bortolo színeiben 6 szakaszt húzott be az olasz körön, négyet a Touron és ötöt a Vueltán. Vagyis a szezonbeli 23 győzelméből, 15 jött a háromhetesekről.

ErUj4MMXcAErNME.jpgFotó: twitter

Ewan ebben az idényben nyugodtan bevállalósabb lehet az átlagosnál, hisz számára túl nehéz a tokiói pálya, szóval az olimpiával nem kell foglalkoznia. A Giro-Tour duplát 2019-ben ráadásul már megcsinálta (összesen 5 szakaszt nyert), bár az olasz körön tudatosan nem ment végig. 

"Én is tudom, hogy tervezni még könnyű az év elején, aztán két nagy kör után ott tartasz, hogy meg sem tudsz mozdulni. De ha a Girón és a Touron nyerni tudnék, akkor hatalmas motivációval mehetnék neki a spanyol körnek."


Hozzászólások