ES Bringa - Caleb Ewan: "A Tour második pihenőnapján láttam a kislányomat először nem gépekre kötve"
Caleb Ewan: "A Tour második pihenőnapján láttam a kislányomat először nem gépekre kötve"
Fotó: Europress/AFP

Caleb Ewan: "A Tour második pihenőnapján láttam a kislányomat először nem gépekre kötve"

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/01/18 16:46
Caleb Ewan elképesztően jó évet futott 2019-ben, többek között azzal, hogy három szakaszt is nyert élete első Tourján. Ezzel egyértelműen bebizonyította magának és az egész világnak, mennyire jó döntés volt a Mitcheltontól a Lotto-Soudalhoz szerződnie. 2020-at, immár hagyományosan a Tour Down Underen kezdi.

Az ausztrál elég sok mindent sűrített bele az elmúlt 12 hónapba. Új csapat, esküvő, apaság. Közben győzelmek a Girón, visszatérés egy kicsit a pályára és egy rendkívül sikeres, három győzelmet is számláló bemutatkozás a Touron. Összesen 11 első helyet szerzett, ami több, mint a duplája annak, amennyit a csapat második legeredményesebb versenyzője, Tim Wellens (5 győzelem) ért el.

"Természetesen megint Ausztráliában kezdem a szezont" - mondta Ewan. "Általában full gázzal nyomom már a szezon elején, de most az a terv, hogy egy kicsit visszafogottabban kezdek. Versenyképes akarok lenni, de nem szabad elfelejtenem, hogy ez egy hosszú szezon, úgyhogy jól kell gazdálkodnom az erőmmel."

"A nemzeti bajnokságot is kihagyom. Persze jó lenne viselni az arany-zöld trikót legalább egyszer, de szerintem ez az esélyem már elment. 2015-ben nagyon közel voltam, de akkor Heinrich Haussler megvert. Most pedig a Mitchelton nem engedne már el olyanokkal szökésbe, akiket a végén le tudnék sprintelni, és egy olyan mezőnyhajrába sem mennének bele, amelyikben én is ott vagyok."

Másfél évvel ezelőtt sok hír szólt arról, hogy a Mitchelton nem vitte el őt a 2018-as Tourra. Ewan úgy érzi, ez az egész korántsem volt akkora ügy, mint amekkorának tűnt.

"Ezt a dolgot egy kicsit túltolta a sajtó. Úgy tűnhetett, mintha valamiféle harc lett volna köztünk a csapattal, pedig nem volt. Ha visszamehetnék az időben a mai tudásommal, ismét leszerződnék hozzájuk. Az egy szerencsétlen dolog volt, hogy nem mentem a Tourra, de néha másként alakul az élet, mint ahogy szeretnéd. Ennyi. Ezt nem számítva egy csomó pozitív dolog is történt velem, amíg velük voltam, úgyhogy nem volna fair csak ez alapján megítélni őket. Ráadásul a mai napig jóban vagyok velük."

ewan.jpg Fotó: Europress/AFP

Aztán jött a Lotto. Az már 2019 elején látszott, hogy Ewannek jó éve lesz. Az első igazán nagy siker Pesaro városához kötődik, ahol megszerezte tavalyi 5 Grand Tour-győzelme közül az elsőt. 

"Amikor először szóba jött a 2019-es program, ugyan a Tour volt az első számú cél, de a Giro is ott volt a fejemben. Örültem, hogy ők is számoltak velem mindkét versenyen. Persze volt benne kockázat is, mert nehéz mindkettőn jól menni. Ráadásul ugye jött velem két felvezető ember is."

"A Tourról már régóta álmodtam. Picit más volt, mint vártam, ami azért is van, mert a tapasztalt versenyzők hajlamosak egy kicsit túldramatizálni a versenyt. Senki ne értsen félre, tízszer nagyobb, mint bármelyik más verseny, de nem volt annyira durva, mint gondoltam. André (Greipel) azt mondta a rajt előtt, hogy csak várjam ki a végét, mert ezek a versenyek nagyon mások. Én nem értettem, hogy ez hogy lehet. Hallgattam mindenkire, iszonyatosan készültem, talán túlságosan is. Persze nagy volt a médiafelhajtás, de készen álltam, nem volt nagy sokk, vagy ilyesmi."

"Andréval nem versenyeztünk együtt, úgyhogy sok közünk nincs egymáshoz. Ettől függetlenül jól kijövünk. Ő egy jó fej srác, egy fair sprinter, éppen ezért iszonyatosan tisztelik őt a mezőnyben."

A Touron generációváltásnak lehettünk szemtanúi, ugyanis Ewan mellett a 26 éves Dylan Groenewegen is nyert szakaszt. A holland ráadásul a megelőző két szezonban is szerzett győzelmeket.

"Hogy van-e feszültség köztünk? Nézd, nem szoktam neki naponta üzeneteket küldözgetni. Igazából meg sincs a száma" - mondta Ewan nevetve. "De nem vagyunk rosszban, mindig gratulálunk egymásnak. Amúgy szerintem mostanság nincs is nagyon problémás rivalizálás a sprinterek között, mind megadjuk egymásnak a kellő tiszteletet."

ewan3.jpg Fotó: Europress/AFP

Az ausztrál nem csak az országúton, azon kívül is kifejezetten eredményes évet zárt.

"A házasság nem sok mindenen változtatott, hisz a feleségemmel már régóta együtt éltünk Monacóban. Nem könnyű azonban megélni azt, hogy a sok utazás és a versenyek miatt sokat távol kell lenned a kedvesedtől. Lily ráadásul hat héttel korábban született, mint vártuk, és nagyjából egy hónapig kórházban kellett maradnia. Mindez a Tour-felkészülés kellős közepén. Sokáig nem tudott magától lélegezni és enni sem. Ez egy nagyon kemény időszak volt. A második pihenőnapon láttam először úgy, hogy nem volt gépekre kötve."

"A Tour után is nehéz volt a versenyzésre koncentrálni, mert legszívesebben minden pillanatban a családommal lettem volna. Jó érzés volt tudni, hogy bármi történjék is, ez már egy sikeres év lesz a számomra. Örülök, hogy azért szeptemberben is tudtam versenyt nyerni, de annak még jobban, hogy valamelyest az édesapai teendőket is el tudtam látni."

Ami a 2020-as szezont illeti, a Tour megint fontos cél lesz a számára. Ott van persze az olimpia is, ám Ewan úgy véli, minimális az esélye, hogy bekerüljön az ausztrál nemzeti csapatba. 

"Ha kérnének, természetesen mennék, de 99.9%, hogy ez nem fog megtörténni. Elvittek volna a vb-re is Yorkshire-ba, ha úgy gondolnák, hogy az emelkedőkön is jó lehetek. Az nem egy kifejezetten hegyi menőknek való pálya volt, mégsem kerültem be. A tokiói szintrajz még durvább, úgyhogy akkor nyilván oda sem fognak elvinni. Ráadásul ott van Michael Matthews, aki hozza az eredményeket, úgyhogy nehéz is vitatni a döntést, ha én kimaradok."

Amikor szóba jött a beszélgetésben a 2022-es világbajnokság Wollongongban, Ewan szeme felcsillant. A környékbeli utakat valószínűleg jobban ismeri, mint bárki más.

ewan2.jpg Fotó: Europress/AFP

"Az szó szerint egy hazai vb lenne a számomra, ahol mindenképp indulni szeretnék. Mondtam is Brad McGee-nek, hogy csináljanak Michaellel, amit csak akarnak a következő két évben, de 2022-ben mindenképp ott akarok lenni a csapatban, ráadásul kapitányként. 28 leszek akkor, ami a legjobb kor egy kerékpárosnak. Nyilván nem ígérhetett most még semmit, de úgy voltam vele, fontos, hogy tudja, milyen ambícióim vannak."

Visszatérve az idei szezonra, annyi biztos, hogy magasra tette a lécet azzal, amit 2019-ben elért.

"A tavalyi év tökéletesen alakult a számomra. Nem is gondoltam, hogy sikerül majd ennyi minőségi győzelmet szereznem. Ha az idén is menne valami hasonló, nagyon boldog lennék. A szerződésem lejár a szezon végén. Jól érzem magam a csapatnál, és igyekszem majd hozni az eredményeket is, úgyhogy remélem, hosszabbítunk."


Bicycling Australia

Hozzászólások