ES Bringa - Bettini: Alonso csapatának ügye halott
Bettini: Alonso csapatának ügye halott
Fotó: Europress/AFP

Bettini: Alonso csapatának ügye halott


2014/11/03 22:31

Szegény Paolo Bettinit jól átverték. Mindenki mást is persze, aki hitt Fernando Alonsonak. Az olasz viszont le is mondott a szövetségi kapitányi posztról azért, hogy a FACT (Fernando Alonso Cycling Team) menedzsere legyen. Csakhogy – ahogyan azt éppen ő írta meg a Procycling.no-nak – „Sajnos az Alonso-projekt lekerült az asztalról, az okokat viszont nem fejthetem ki. Nem tudom, mik a távlati célok” - tette hozzá.

Alonso először az Euskaltel-Euskadi megmentéséről tárgyalt, abból az ügyből viszont nem lett semmi. Ezután döntött úgy, hogy saját csapatot épít, méghozzá az alapokról. Ehhez kérte Bettini segítségét, aki tavasszal, például a Tirreno-Adriaticón folytatott is puhatolózó tárgyalásokat. Viszont az egyeztetéseknél komoly gondot jelentett, hogy az UCI szabályai miatt senkinek sem tudta garantálni, hogy a csapat október 1. előtt engedélyt kap – márpedig manapság ki akar bizonytalanságban élni? Éppen ezért az állítólag kinézett bringások – mint Edvald Boasson-Hagen (MTN Qhubeka), Peter Sagan (Tinkoff-Saxo) vagy Alejandro Valverde (hosszabbított a Movistarnál) – mind eltűntek a piacról.

Ahhoz, hogy licencet kapjanak, október 1-ig egy tízes listát kellett volna prezentálniuk a hozzájuk igazolni vágyó versenyzők szándéknyilatkozatával, valamint egy 975 ezer svájci frankról szóló bankgaranciával, október 20-ra pedig újabb öt nevet kellett volna leadniuk. Ami biztos, ez nem történt meg, és most már nem is fog.

Arról, hogy mi lesz 2016-ban, most még nem sokat lehet tudni, de Bettini továbbra is szívesen segítene, ha lenne min: „Ha az a döntés születik, hogy hozzunk létre egy csapatot, akkor örömmel állok rendelkezésre tapasztalatommal” – írta a korábbi világbajnok.

Mást nem tehet, hiszen már nem ő a szövetségi kapitány, gyakorlatilag munkanélküli.

Persze nem kizárt, hogy jövőre nem csak neki, hanem Alonsónak is több szabadideje lesz - amit az együttesre fordíthat - hiszen egyre nagyobb ez esély arra, hogy jövőre az F1-ben is csapat nélkül marad...

Hozzászólások