ES Bringa - Bardet hisz abban, hogy legyőzheti a Sky-t és megnyerheti a Tourt
Bardet hisz abban, hogy legyőzheti a Sky-t és megnyerheti a Tourt
Fotó: Europress/AFP

Bardet hisz abban, hogy legyőzheti a Sky-t és megnyerheti a Tourt

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/03/10 12:26

Tavaly a Tour de France nem úgy sikerült Romain Bardet számára, mint ahogy azt eltervezte. Viszont az egynaposokon kifejezetten eredményes volt. Fölmerülhetett tehát a kérdés, hogyan tovább a korábbi kétszeres Tour-dobogós számára. 


A franciák 34 éve várnak már arra, hogy végre újra egy honfitársuk nyerje a világ legfontosabb körversenyét. Hogy Bardet képes lehet-e erre? A kérdésre muszáj igennel válaszolni egy olyasvalaki esetében, aki egyszer már volt második, és harmadik is. A hegyeken ritkán akadnak problémái, csak az egyenkénti az, ami ellene szól.

Az ASO pedig vagy annyira utálja ezt a műfajt, mint Bardet, és ezért tartják alacsonyan az időfutam-kilométereket az elmúlt években, vagy ezzel próbálnak valahogy kedvezni neki. Bár, ha ez utóbbi volna igaz, akkor a csapat-időfutamokat hagynák a fenébe, hisz ez az Ag2r legnagyobb gyengesége. 

Bardet egyszerre ösztönös, agresszív és találékony. A csapata pedig rendkívül felkészült, fegyelmezett és kitartó; a lehetőségeikhez képest mindent megtesznek a kapitányukért. Azonban az ok, amiért a francia talán sosem fog Tourt nyerni az, hogy eddig még egyszer sem tudott komolyan odacsapni a Sky-nak. 

Persze, ahogy a versenyeket az elmúlt években futják, ez szinte lehetetlen is. A brit csapat állandó kontroll alatt tartja a mezőnyt. Bardet nem tud előnyt kiharcolni a sík szakaszokon, nyilván az időfutamokon sem, ami azt jelenti, hogy 14-15 szakaszon keresztül defenzíven kell versenyeznie. A hegyeken pedig, ha sikerül is leráznia a Sky embereit, csak néhány másodpercnyi előnyt tud összeszedni, ami semmire sem elég az összetettben. 

bardet0.jpg Fotó: Europress/AFP

Bardet maga is tudja ezt, így aztán, amikor a tavalyi Tour-eredményéről kell véleményt mondania, egy picit ő is gondba kerül. 

"Azt sem mondhatom, hogy siker volt, de azt sem, hogy kudarc" - nyilatkozta Bardet a Procycling magazinnak. "Lehetett volna, teljes katasztrófa, hisz a csapat már az elején jelentősen meggyengült, de mivel még így is megjöttem hatodiknak, ez összességében nem volt egy rossz teljesítmény."  

"Ugyanakkor az is igaz, hogy egy olyan szakasz sem volt, ami igazán örömet okozott volna, ahol igazán meg tudtam volna mutatni magam."

Mi tagadás, akadt peche bőven. A csapat-időfutamot még nem is sorolnánk ide, noha kapott bő egy percet Thomastól és Froome-tól, de ebben ennyi volt, jobb eredménnyel bizonyosan nem kalkuláltak az Ag2r-nél sem. A hatodik szakaszon azonban épp az utolsó emelkedő előtt akadtak mechanikai problémái, a kockaköves napon pedig háromszor is defektet kapott. Így aztán, mire elérkezett az első pihenőnap, Bardet hátránya már 1:49 volt, ami előrevetítette, hogy valószínűleg ezúttal sem fog Tourt nyerni. 

"A tavalyi év megértette velem, hogy hiába van valaki jó formában, a körülményeknek is az ő szája íze szerint kell alakulniuk ahhoz, hogy jó eredményt érhessen el. A hegyekben tűrhetően mentek a dolgok. A Sky-segítők egész egyszerűen lezárták az előre vezető utat, úgyhogy gyakorlatilag képtelenség volt előnyt kiharcolni."

És, hogy mit lehet tenni a brit csapattal?

"Ha tudnánk a megoldást a Sky-jal szemben, már megcsináltuk volna."

A győzelmek nem jönnek könnyen Bardet számára. Összesen hetet szerzett karrierje során, ami nagyjából évi egynek felel meg átlagban. Rendben, hogy ezek közül hármat a Touron húzott be, de mindent egybevetve ez azért nem túl acélos. Miközben tehát fölteszi a pályafutását arra, hogy egyszer övé legyen a sárga trikó, alig-alig nyer valamit azon kívül. Időfutamban ugye tuti nem is fog, és, ha nem egyedül ér föl egy emelkedő tetejére az ellenfelei szinte biztos, hogy lesprintelik. 

Összehasonlításképp a vele nagyjából egyidős Thibaut Pinot 26 győzelemmel rendelkezik, és miközben honfitársa top 5-ös helyezéseinek 20 százaléka győzelem, addig ez az arány Bardet-nál mindössze 10 százalék. Ezt azt jelenti, hogy sokszor van elől, de ritkán győz.

bardet1b.jpg Fotó: Europress/AFP

Ráadásul Bardet az egynaposokon is remekel, így nehéz a Tourra koncentrálnia. Tavaly dobogós volt a Strade Bianchén, a Liége-en és a világbajnokság mezőnyversenyében is. A győzelem azonban ismét csak nem sikerült. 

"A Tour adta nekem a legtöbb valódi lehetőséget. Az formált igazi versenyzővé. Azonban rettenetesen élvezem az egynaposokat, ugyanis ezek a versenyek sokkal szabadabbak, nem annyira irányítottak."

A tavalyi Tourra Bardet kerékpárja kapott egy különleges festést, Vercingetorix, gall törzsfő személyében. Ő volt az a hadvezér, aki a Krisztus előtti első században felvette a harcot a rómaiakkal. Az ő törzséről, az arvernusokról kapta a nevét az a régió, ahol Bardet született. 

"Ő egy bátor hős volt, aki szembe mert szállni a rómaiakkal. Külsőre nyilván a legkevésbé sem hasonlítok rá, de ő az otthonom szimbóluma, és igyekszem abban a szellemiségben versenyezni, amit ő is képviselt."

Bár a törzsfő végül vereséget szenvedett a rómaiaktól, Bardet hisz abban, hogy sikeres lehet a Sky-jal szemben. Ehhez többek között az kellene, hogy idei Tour második szakaszán, a csapat-időfutamban minimalizálni tudják a veszteségeket. A dologra rá is feküdtek, edzőket is igazoltak, akik a műfaj specialistái. 

bardet2.jpg Fotó: Europress/AFP

Ennek ellenére nehéz látni Bardet-t, mint Tour-győztest. Ha nem is félénk, de mindenképpen introvertált. Inkább gondolkodik, semmint beszél. Ő azonban hozzáteszi, hogy amit az emberek a versenyeken látnak belőle, az korántsem a teljes kép.

"Van a kerékpáros, akit mindenki ismer. És van a magánember, akit jóval kevesebben. A versenyzés fontos része az életemnek, de egyáltalán nem minden." 

"A barátaim által ismert Romain Bardet más, mint az, akit a drukkerek látnak. Ez nem jelenti azt, hogy színészkedem a nyilvánosság előtt, csupán azt, hogy van egy privát életem, amiről csak a szeretteimnek, a számomra fontos embereknek kell tudniuk."

Tudja, hogy kemény fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy megpróbálja legyőzni a Sky-t. Ám, ha a tavalyi jó forma mellé az idén a szerencse is mellé áll, ne vegyünk mérget arra, hogy ez nem sikerül majd neki. 



77. Párizs-Nizza - Az ESB esélyesei

⭐⭐⭐ Egan Bernal, Simon Yates, Wilco Kelderman 

⭐⭐ Ion Izagirre, Michal Kwiatkowski, Romain Bardet, Marc Soler

⭐ Miguel Angel Lopez, Nairo Quintana, Bob Jungels, George Bennett, Jack Haig, Rigoberto Uran 

☝ Ilnur Zakarin, Tejay van Garderen, Sergio Henao, David De La Cruz, Tony Gallopin, Luis Leon Sanchez, Lilian Calmejane, Patrick Konrad, Domenico Pozzivovo, Daniel Martinez

🗺️ Az útvonal / szakaszok 

📺: Eurosport 2 - 13.30 (1. szakasz)

Hozzászólások