ES Bringa - Augusztus 29-én rajtolhat a Tour de Hongrie!
Augusztus 29-én rajtolhat a Tour de Hongrie!
Fotó: tourdehongrie.hu

Augusztus 29-én rajtolhat a Tour de Hongrie!

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/05/19 19:43
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség kedd délután nyilvánosságra hozta a módosított 2020-as országúti versenynaptárat, amelyben időpontra került a Magyar Körverseny. Augusztus 29. és szeptember 2. között kerülhet sor a 41. Tour de Hongrie-ra, amely így ugyanazon a napon rajtol, mint a Tour de France.

"Nagyon örülök, ez volt a lehetőségekhez képest a legjobb időpont számunkra" - mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője.

"Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy miért jó a Tourral egyidőben versenyt rendezni, de véleményem szerint ez számunkra ugyanolyan jó, mint a Giro d’Italia alatt. Úgy tudjuk, hogy az adott időpontban a Tour de France mellett nem lesz másik World Tour-verseny, vagyis a naptár alapján jó esélyt látunk arra, hogy akár World Tour-csapatok is az indulóink között lesznek.”

190616_TDH_5_sz_086.jpgFotó: tourdehongrie.hu

Ami a tervezett útvonalat illeti, Eisenkrammer Károly elmondta, az eredetileg kialakított útvonalakon nem kívánnak változtatni, de a szokatlan szombat-szerda időpont miatt elképzelhető, hogy mégis lesz változás.

A 2020-as Tour de Hongrie - tervezett - szakaszai:

1. szakasz: Debrecen–Hajdúszoboszló (174 km)
2. szakasz: Karcag–Nyíregyháza (182 km)
3. szakasz: Sárospatak–Kazincbarcika (171 km)
4. szakasz: Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (178 km)
5. szakasz: Esztergom–Esztergom (156 km)


tourdehongrie.hu

Hozzászólások