ES Bringa - Arndt nyert szökésből, Lopez megint leadta a piros trikót
Arndt nyert szökésből, Lopez megint leadta a piros trikót
Fotó: Europress/AFP

Arndt nyert szökésből, Lopez megint leadta a piros trikót

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/08/31 18:22
A Vuelta nyolcadik szakaszát a mezőny Katalónia dombos tájain teljesítette, meglehetősen változatos időjárási körülmények között, hol hőségben, hol zivatartól kísérve. Egy nagy szökés határozta meg a napot, az összetett esélyesek ugyanis, érthető módon nem nagyon akartak semmit. Olyannyira, hogy Lopez megint leadta a piros trikót, melyet ezúttal a Cofidis versenyzője, Nicolas Edet vehetett fel. 

Ez történt
Ahogy arra számítani lehetett, a mai dombos szakasz nem az összetett esélyesekről, hanem a szökevényekről szólt. Ennek megfelelően egy jó nevekből álló 21 fős szökevénycsoport el is lépett a mezőnytől, és fokozatosan növelte az előnyét. Közülük a szakasz előtt Nicolas Edet állt a legjobban összetettben, 6:24 hátránnyal. 

Mivel a szökevények előnye elég sokáig hat perc környékén mozgott, nem lehetett tudni, hogy az összetettben élen álló Miguel Angel Lopez, és csapata, az Astana le akarja-e adni a piros trikót. Mivel 30 km-rel a vége előtt, a nap egyetlen komoly emelkedőjén sem csökkent a különbség, a szökevények hazaérési esélyei jelentősen megnőttek.

Guerreiro, Tusveld és Barcelo 15-tel a vége előtt, a zivatar áztatta aszfaltot kihasználva meglépett lejtmenetben a szökevénytársaktól. Nem sokkal később Aramburu is csatlakozott hozzájuk. Az utolsó kilométerekre hol széthullott, hol összeállt a szökevénycsoport, és mindenki a saját pecsenyéjét sütögette. Többen is megpróbáltak ellépni, például Tusveld, azonban egy körforgalomban elcsúszott a nedves aszfalton. 

A végén az elöl lévők közül az egyik leggyorsabb ember, a Sunwebes Nikias Arndt szerezte meg a győzelmet. Edet megjött azonos idővel, ami azt jelenti, hogy a Cofidis versenyzője átvette Lopeztől a vezetést összetettben. Nem is kevéssel, több, mint három perccel. Dylan Teuns pedig följött a második helyre. 

A 8. szakasz végeredménye: ITT
Az összetett állása: ITT


A szakaszgyőztes - Nikias Arndt
Ez pályafutása hatodik győzelme, és a második háromhetesen. 2016-ban úgy győzött a Girón, hogy nem ő haladt át először a célvonalon, tehát nagy körversenyen most először állhatott fel a dobogóra.

A nap száma - 5
Ötödször cserélt gazdát a piros trikó az idei Vueltán. Lopez pedig harmadszor vesztette el, illetve adta le azt.

A nap mondása
"Az egész hét során itt volt a fejemben a piros trikó, ma pedig kifejezetten azt éreztem, hogy meglehet. Boldog vagyok, hogy sikerült." - Nicolas Edet.

Ez jön
A mai dimbes-dombos nap után vasárnap irány Andorra, és egy rövid, de kemény szakasz. Bár a táv kevesebb, mint 100 km, a mezőnynek két második, két első és egy kiemelt kategóriás emelkedőt is meg kell másznia. A hétfői pihenőnap előtt az összetett esélyesektől jó eséllyel számíthatunk némi tűzijátékra.

A 9. szakasz szintrajza: ITT
TV: 14.50 - Eurosport

Hozzászólások