ES Bringa - Appok, melyek nélkül egy kerékpárcsapat számára biztos a vereség
Appok, melyek nélkül egy kerékpárcsapat számára biztos a vereség
Fotó: Europress/AFP

Appok, melyek nélkül egy kerékpárcsapat számára biztos a vereség

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/07/19 09:44
A technika folyamatosan fejlődik, és ez a fejlődés fokozatosan szivárog be a kerékpársportba is. Mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy ezzel lépést tartson, különben versenyhátrányba kerül a többiekkel szemben. 

Bár a versenyeket elsősorban erőből vagy megfelelő taktikával lehet megnyerni, elveszíteni viszont akár úgyis el lehet, ha valaki nem használja a modern technika legújabb vívmányait. 

Például Wout van Aert és csapattársai minden nap többször is kapnak egy étrendet a telefonjaikra, melyeket egy táplálkozási szakértő tölt fel a laptopjáról. A versenyzők megnyitnak egy erre a célra kifejlesztett appot, és már látják is mit fognak enni, még azelőtt, hogy az ételeket megfőzték volna. A versenyzőket egy utazó konyhában követik a dietetikusok az egész Tour során, akiknek a rendelkezésére áll egy teherautó, töltve fagyasztott hozzávalókkal. 

Ez olyasmi, mint egy online ételrendelő cég, csak épp nem a versenyzők rendelnek, ők inkább csak tájékoztatást kapnak arról, mit is kell majd elfogyasztaniuk. Ráadásul az ételek és a hozzávalók mennyiségét itt pontosan kikalkulálják.

Az a program, amivel a táplálkozási szakemberek dolgoznak meglehetősen bonyolult. Rengeteg adattal kell számolniuk, többek között azzal, hogy mennyi munkát végzett el az adott kerékpáros, és mennyi vár még rá a nap során. Ezekből kiszámolják, makro-tápanyagokra lebontva, mi az a mennyiség, amit mindenképp meg kell enniük.

veloviewer.jpg Fotó: Independent

Természetesen nem csak a táplálkozás a fontos, hanem az is, hogy a versenyzők mindent, sőt lehetőleg mindent is tudjanak a rájuk váró útvonalról. 

Hónapokkal a Tour előtt, Grischa Niermann, a Jumbo-Visma edzője, leül a laptopjához, és elkezd feltölteni minden fontos információt azokról az utakról, melyeken a versenyzők majd tekerni fognak. A gépét ilyenkor elárasztják a térképek és fotók a kanyarokról, a veszélyes helyekről, és a kínálkozó lehetőségekről. Ehhez a VeloViewer alkalmazást használja, ahogy több más csapat is, melynek segítségével be tud jelölni minden olyan pillanatot, melynek jelentősége lehet a verseny során.

A csapatok manapság nem csak hagyományos, nyomtatott formában, hanem elektronikusan is megkapják az útvonalakkal kapcsolatos információkat. Ezekkel pedig innentől mindenki azt kezd, amit akar, illetve, amit tud. A VeloViewer behúz egy csomó adatot a Google Maps-ről, ami azt jelenti, hogy az edzők virtuálisan végigmehetnek az útvonalon, és a Street View segítségével egész pontosan meg is nézhetik, milyenek a versenyzőkre váró utak. Ráadásként még az Epic Ride Weather nevű alkalmazást is használhatják, ami segít belőni, hogy mennyire lesz hideg vagy meleg, várható-e csapadék, valamint a szélirányról és annak erősségéről is tájékozódhatnak. 

Ha mindez kész, akkor az egészet feltöltik egy tabletre, ami az autóban nagy segítséget nyújt Niermann-nak a szakaszok során. Az edző az adatokból dolgozva folyamatosan információkkal látja el a versenyzőket, taktikai utasításokat ad, és biztatja is őket. A Touron nem, de vannak olyan versenyek, ahol az edzők élő információkat kapnak a versenyzőkről: hogy hol tartanak épp a versenyben és mennyi wattot tekernek. 

veloviewer3.jpg Fotó: Independent

Niermann szerint a rendszer segít az edzőknek utasításokat adni, valamint megkönnyíti a versenyzőkhöz való viszonyulást. "Ha könnyedén mennek, mindenki nyugodt, akkor belefér egy-két poén is, ha azonban látod, hogy szenvednek, akkor a viccelődést inkább hagyni kell."

Vannak olyan alkalmazások is, mint például a Zwift, melyek segítségével, otthon a számítógépeink előtt mi magunk bejárhatunk egy adott útvonalat virtuálisan. Kell hozzá egy speciális eszköz, egy smart trainer, melyet a kerékpárunk hátsó kerekéhez kell erősíteni, kell egy laptop vagy egy okos tévé, és már nyomhatjuk is az edzést. Így letekerhetjük mondjuk akár az egész Girót is, anélkül, hogy kitennénk a lábunkat a nappalinkból. 

Niermann elismeri, hogy a dolog kicsit addiktív, hisz kis túlzással végtelen mennyiségű időt képes lenne eltölteni azzal, hogy újabb és újabb információkat tölt fel a rendszerbe. 

"Egyébként nem akkora előny, hogy mi ezt használjuk. Sokkal nagyobb hátrány volna, ha nem tennénk."


(Forrás: Independent)

Hozzászólások