ES Bringa - Aki felfedezte Egan Bernalt
Aki felfedezte Egan Bernalt

Aki felfedezte Egan Bernalt

Bodnár Gergő ·
2019/02/12 09:37

Egan Bernallal 2015. augusztusában találkoztam először. Barcelonából repült Cataniába, nem sokkal az andorrai mountain bike világbajnokság után, ahol bronzérmet szerzett a juniorok között.

Nála voltak a csomagjai, leszámítva a Specialized-tól kapott kerékpárját, ami nem érkezett meg időben. Éjjel egy óra körül landolt a gépe, szóval későn értünk haza, ennek ellenére a feleségem friss sütivel várta. Egan inkább gyorsan bement a szobája, mi pedig elkönyveltük, hogy a családunk mostantól hivatalosan is egy fővel bővült.

Másnap reggel kifejezetten sokáig aludt, de ahogy felkelt, első dolga volt átadni nekünk azokat a kávés csokikat, amiket ajándékba hozott. Nagyon illedelmes volt, és ugyan nem olaszul, hanem spanyol-angol keverék nyelven beszélgettünk, de érződött rajta az udvariasság. Reggeli után mindig elmosogatott maga után, részt vett a család életében, amennyit tudott, segített. 

Az első reggelinél már meglepődtem, hisz közölte, hogy semmi cukrosat nem eszik, és még kólát sem iszik, mivel nem nyert aranyat a világbajnokságon. Ezt ugyan nem értettem, de aztán elmesélte, hogy volt egy fogadalma, miszerint csak a monti vb megnyerése után iszik. Amúgy pedig már rég "leszokott" a kóláról, és nem hiányzik neki. Bár azt megjegyezte, hogy egy kis üveggel azért megiszik, ha aláírja az első profi szerződését. Nem tudtam, hogy mennyire gondolja komolyan, de elég meggyőzőnek tűnt.

Egan egy barátomnak, Andrea Biancónak köszönhetően került hozzánk. Vele régóta ismerjük egymást, és bár több, mint 15 éve Kolumbiában él, gyakran beszéltünk. A montis válogatott kapitányaként dolgozott, ott találkozott Bernallal. 

Alberati, Bernal és SavioAlberati, Bernal és Savio (fotó: ciclimso.it)

Szerette volna ha kipróbálja magát Európában, így segítségként, és szállásadóként rám gondolt. Pár nap gondolkodási időt kértem, de mivel a feleségem is támogatta a dolgot, kifizettük a repülőjegyét, és már jöhetett is.

Akkoriban az volt a szabály Olaszországban, hogy egy külföldi két hét leforgása alatt, csak három utánpótlás versenyen indulhatott. Így szépen megterveztük Egan programját, amiről ő nem sokat tudott. Országútra is ki szerettük volna vinni, de néhány szicíliai monti versenyre egyből beneveztük.

A megérkezése után egy nappal már elmentünk tekerni, igaz a csomagja késése miatt, először az én kerékpáromra ült fel. Ami nem volt pont a mérete, de simán tudta tekerni. Nem ismerte a környéket, a körülményeket, így egy kicsit meglepték a csúszós szicíliai utak, szóval pár perc után - gyakorlatilag az első körforgalomban - el is esett. Nem ütötte meg magát, de utólag azért poénból róla neveztük el azt a kanyart:)  

Nem titkolt szándékunk volt, hogy csapatot keresünk neki, de arra ami a következő hetekben jött, mi sem számítottunk. Először persze letisztáztunk mindent az otthoni csapatával, szabad kezet kaptunk, így már mi tárgyalhattunk az esetleges kérőkkel.

Először a montalbanói monti versenyen indult, ahol elképesztő fölénnyel lett első. Úgy tekert, mintha neki nem emelkedett volna az út. Nem csak a saját korosztályát, a komplett versenyt megnyerte. Ekkor még nem volt tizennyolc éves.

Egan-MTB-MyBike.jpg Fotó: twitter
Még jobban megdöbbentem, amikor elvittem Perugiába egy orvosi vizsgálatra, ahol nagyon komoly számokat hozott. 89.9/ml/min/kg-os oxigénfelvevő képességet mértünk nála, ami számomra egy újabb jel volt. Egan nem értett semmit, és arról kérdezgetett, mit jelent a 7 watt/kilós érték. Mondtam a felmérést végző dokinak: jegyezd meg ezt a nevet, mert hamarosan a Tour de France-on fogod látni.

Ezt követően felhívtam egy barátomat, Max Schiandrit, aki a BMC-nél dolgozott. Tudtam, hogy van montis soruk, és konti csapatuk is, így elsőre rájuk gondoltam. De idővel képbe jött a Katusha, és a Toscanában egy utánpótlás sort támogató Tinkoff is. De ekkor Egant még alig láttuk más versenyen, így senkivel nem kezdődtek meg a konkrét tárgyalások. Neki is elmondtam a lehetőségeket, de csak annyit jegyzett meg, hogy szeretne 100%-ban az országútra koncentrálni.

Pár nap múlva a Coppa Agostoni szervezése kapcsán, összefutottam Gianni Savióval. Elmesélte nekem, hogy épp most szerződtetett egy Gavazzira hasonlító fiatal olasz tehetséget, de erre igazából akkor oda sem figyeltem. Egannal kimentünk az út szélére, hogy megnézzük a profikat. A befutó után még beszélgettem egy picit Savióval, és ekkor ugrott be: miért nem vetem fel neki az én emberemet? Hisz pont egy fiatal hegyimenőt keresett. Egyből odahívtam magam mellé Egant, aki akkor a célterületen belül nézelődött. Savio meglátta, és ennyit mondott: "de hisz ő még gyerek!"

Nem lepődtem meg, inkább meséltem neki Egan montis eredményeiről, meg a teszten hozott számairól. És kiemeltem, hogy a fiatal kora ellenére milyen éretten viselkedik. Mondtam Saviónak, hogy holnap reggel átküldöm mailben a felmérés adatait, így a saját szemével láthat mindent.

Másnap Perugia környékén edzettünk Bernallal, amikor megcsörrent a telefonom. Savio volt az. Közölte, hogy érdekli a srác, és kész lenne egy hosszú távú, öt éves szerződést kínálni.

bettiniphoto_0280390_1_originali_670.jpg Fotó: twitter
Én egyből jeleztem, hogy az egy kicsit sok lesz, de elég hamar megállapodtunk a három évben. Sőt, azt is bevettük a megállapodásba, hogy Egan két év után távozhat, amennyiben WT-csapat keresi. Akkor ennek nyilván nem volt realitása, de ugye soha nem lehet tudni...

Még tartott az edzés miközben beszéltünk, így amikor letettem a telefont, kihajoltam a kocsiból, és elmeséltem mindent Egannak. Még a záradékról szóló részt is, amire csak ennyit reagált: "jól csináltad!"

Jött a hétvége, és nekünk Toscanában volt jelenésünk, hisz akkor rendezték a helyi mini Flandriát. Ez volt Bernal első országúti versenye. És az első győzelme. Még tartott az eredményhirdetés, amikor Savio hívott. Tudni akarta, hogy ment a srác. Elmeséltem neki, majd ennyit mondott: üljetek kocsiba, és gyertek fel Torinóba, mert aláírnánk a szerződést. Elmondta szóban a részletek, minden szimpatikusnak tűnt, így természetesen elindultunk hozzá.

A kocsiban azért megkérdeztem Egantól, hogy nem szeretné-e felhívni a szüleit, hisz mégiscsak fontos döntés előtt áll. Valami ilyesmi volt a válasza: "Apuék megbíznak bennem, én pedig már döntöttem. Tetszik a lehetőség, szóval csináljuk!"

Bár még alig volt túl néhány olaszországi versenyen, profiként viselkedett. Odafigyelt az étkezésre, és mindig időben elment aludni. Olyan volt, mintha mindent tudna erről a sportágról, pedig hát alig volt pár száz európai kilométer a lábában. Bár arra emlékszem, hogy nálunk többször nézegette a Coppiról meg Bartaliról szóló könyveket, és mindig sokat kérdezett a múltról.

Aláírtuk a szerződést, így vettem neki egy kólát. De inkább bele sem ivott. Azt mondta, hogy már nem is emlékszik az ízére. Viszont volt egy másik kérése. Szeretett volna kimenni a tengerhez, mivel ott még nem járt. Bár volt egy medencém a kertben, nem mert belemenni, hisz nem tudott úszni. Végül ez a program is elmaradt, mert amikor lett volna időnk, inkább elment edzeni. 

BERNAL-Egan-Arley002p.jpg Fotó: twitter
Nagyon elhivatott srác volt, még ahhoz is ragaszkodott, hogy az első profi évében egyedül legyen Európában. Pedig akkor már megvolt a barátnője Xiomara. Aki most Egan sajtósaként dolgozik.

Elkezdte támogatni a szüleit, egyből küldött haza pénzt, így az édesapja hamar nyugdíjba tudott menni.

A harmadik montis versenyét is megnyerte, ez volt az Etna Marathon. Nem engedték a felnőttekhez nevezni, így a juniorok között indult. Öt perccel a nagy mezőny után lőtték el az ő sorát, de akkor is első lett.

Sokszor megkérdezik mostanában, hogy mennyire lehetett látni rajta, hogy nagy versenyző lesz. Erre azt mondom, egyszerűen vaknak kellett volna lenni, hogy ne szúrd ki a tehetségét. Persze kezdetben segíteni kellett, és a Savio-féle szerződés is a legjobbkor jött, de mindenért ő harcolt meg.

Én talán még kivártam volna a Sky-os szerződéssel, de ma már látom, hogy jól döntött. Mennie kellett, mert készen állt a feladatra.

Akkor tudta, és most is biztos benne, hogy mit akar. 

"Meg akarom nyerni valamelyik háromhetest"
- mondta nekem pár nappal az első találkozásunk után.

Most már nem nézek rá furcsán, és mindent elhiszek neki.



/Paolo Alberati, Bicisport, 2019. január/






  








 


 








Hozzászólások