ES Bringa - Ahol egy ajtó bezárul... – Agyrázkódás vetett véget Boswell országúti karrierjének, de kinyílt előtte egy új világ
Ahol egy ajtó bezárul... – Agyrázkódás vetett véget Boswell országúti karrierjének, de kinyílt előtte egy új világ
Fotó: Getty/Tim de Waele

Ahol egy ajtó bezárul... – Agyrázkódás vetett véget Boswell országúti karrierjének, de kinyílt előtte egy új világ

Nagy BettinaNagy Bettina
2020/01/30 17:10
A 28 éves amerikai versenyző egy tavaly márciusi bukásban szenvedett fejsérüléseket, végül hosszas belső vívódás és a kudarcba fulladó visszatérési kísérletei után úgy döntött, elbúcsúzik a WorldTour-mezőnytől. Kerékpárját azonban nem akasztja még szögre: a Sky-t is megjárt Ian Boswell az aszfalt helyett a földutakon gyűjtögeti tovább a kilométereket.

Volt valami a levegőben a 2019-es Tirreno-Adriatico 4. szakaszán. Talán sokan emlékeznek arra, hogy a későbbi győztes Alexey Lutsenko kétszer is bukott az utolsó húsz kilométeren belül. Geraint Thomas gyomorbántalmakra hivatkozva adta fel féltávnál, de a brit állítólag megjegyezte, hogy kifejezetten veszélyes volt a verseny. Tony Martin és csapattársa, Laurens De Plus egymástól függetlenül csúszott ki ugyanazon az útszakaszon.

Egy útszűkület miatt feltorlódott a főmezőny és Ian Boswell első kereke összeért az előtte haladóéval. Megtorpant, átesett a kormányán és a fején landolt, miután percekig mozdulatlanul feküdt az aszfalton. Gyorsan érkezett hozzá a segítség, de továbbra sem mozdult.

Ez a bukás előbb Boswell versenyének, majd a szezonjának, később pedig a profi országúti karrierjének is véget vetett. Elindított egy folyamatot, amely nézőpontváltáshoz vezetett: újra kellett gondolnia az életét mind személyes, mind szakmai téren, és ráébresztette őt arra, hogy másképp is előteremtheti a megélhetését két keréken.

***

Boswell eredetileg a Párizs-Nizzán indult volna, de egy utolsó pillanatban történt csere miatt csapata, a Katusha-Alpecin végül a Strade Bianchéra küldte, majd néhány napnyi pihenő után a Tirreno-Adriaticón állt újra rajthoz, ami felkészítette volna szezonbéli fő versenyeire.

A negyedik szakasz elején – saját elmondása szerint – kiválóan érezte magát, arra készült, hogy learassa az elmúlt hónapok munkájának gyümölcsét, felhasználva azt a majd’ egy évtizedes tapasztalatot, amit profi versenyzőként, egyebek mellett a háromheteseken szerzett. Azt mondja, közel járt ahhoz, hogy elérje a csúcsformáját. Aztán egy szempillantás alatt gyökeresen megváltozott az élete.

„Az első dolog, amire emlékszem, hogy meglátom a sportigazgatómat és a kerékpáromat követelem tőle” – idézi vissza az eseményeket Boswell. Úgy reagált, mint minden más profi: „Már csak három kilométer van a célig – folytatni akarom.”

Boswell öt háromhetesen indult, mindet befejezte |Boswell öt háromhetesen indult, mindet befejezte | Fotó: Jojo Harper

Elképesztő, ahogyan a versenyzők néhány másodperccel a bukás után a kerékpárjuk után nyúlnak – fűti őket az adrenalin, hogy minél hamarabb visszaüljenek a nyeregbe. Gyakran még csak fel sem fogják, valójában milyen súlyos a sérülésük. A szerelő sem elsősegély-dobozzal, hanem cserekerekekkel vagy egy új bringával a kezében fut feléjük. A cél egyértelmű: ha a tested engedi, szállj vissza és zárkózz fel a mezőnyhöz, amilyen gyorsan csak lehet.

Nem három kilométer volt hátra a célig, hanem legalább 60. Boswell súlyos agyrázkódást szenvedett, nem igazán tudta, hol van. Több hónapjába telt, mire megértette, milyen hosszútávú következményei lehetnek a traumás agyi sérüléseknek – pályafutása során már hatodszor ütötte be a fejét.

Amikor felkelt a földről a bukás után, Boswell azt gondolta, minden rendben. Szerencsére a sportigazgatója sejtette, hogy nem így van. Mentővel vitték el a célig. A csapatorvos tévén keresztül nézte az esetet és tudta, hogy Boswellt azonnal kórházba kell szállítani.

A 28 éves amerikai egy zsúfolt kórteremben töltötte az éjszakát az olaszországi Fassombronéban. Rajta maradt a szakadt mez, a térde pedig tele volt horzsolásokkal, amihez így hozzáragadt az ágynemű. Másnap menyasszonya, Gretchen és korábbi csapattársa, a már visszavonult Philip Deignan felutazott hozzá Monacóból, hogy hazavigye.

Napokkal az esetet követően Boswell felkeresett egy neurológust, aki megerősítette az agyrázkódás tényét. Az MRI-felvételek további mikrosérülésekről árulkodtak, melyeket egy korábbi agyrázkódása során szerzett, ám akkor nem vizsgálták ki megfelelően. Boswell még így is azt gondolta, hogy nincs akkora baj, pár nap alatt kiheveri a dolgot és visszatérhet az országútra, hogy felkészüljön a Kaliforniai körre, ahol kivívhatja a jogot a Tour de France-on való indulásra.

Gretchen, mielőtt hazarepült volna Vermontba, a lelkére kötötte, hogy ne siettesse a folyamatot és lazítson. Boswell azonban ragaszkodott ahhoz, hogy részt vegyen a csapat hegyi edzőtáborában, a déli Alpokban, ezért megpróbált elkezdeni óvatosan görgőzni. Szinte azonnal leszállt a bringáról. A szédülés, hányinger és a hangulatingadozások jelezték, nincs minden rendben vele, rosszullétei miatt pedig általános frusztráltság lett rajta úrrá. Rá kellett jönnie, hogy ezt nem lehet néhány nap alatt kiheverni. Nagy változások voltak tehát kilátásban.

A 2016-os Tirreno-Adriaticón, még a Sky színeiben |A 2016-os Tirreno-Adriaticón, még a Sky színeiben | Fotó: Cor Vos

A súlyos fejsérülésből való felépülés sosem olyan zökkenőmentes, mintha csak a csontját törte volna valaki. És bár manapság egyre több figyelmet fordítanak az agyrázkódások kivizsgálására a kerékpársportban, sok csapatnál még nem alakult ki bevett procedúra az agyi sérüléseket szenvedett versenyzők rehabilitációjára. „Az összes profi csapat állandó kapcsolatban van egy kórházzal vagy egy specialistával, ahová vagy akihez például kulcscsonttörés esetén elmehetünk, de a különböző fejsérülésekkel nincs kihez fordulnunk” – mondja Boswell, aki így kénytelen volt saját kezébe venni a sorsát.

Mivel az agyrázkódás tünetei sokszor láthatatlanok és akár hónapokig is elhúzódhatnak, a türelem kulcsfontosságú a felépülés során, ám Boswell képtelen volt veszteg maradni a növekvő nyomás miatt. „A szezon közepén jártunk, ráadásul év végén lejárt a szerződésem. Hiába volt agyrázkódásom, minél előbb vissza akartam térni.”

Miután májusban megházasodott, egyre jobban érezte magát, így elkezdett rendszeresen edzeni. A célja az volt, hogy már július végén átrepül Európába és elindul a San Sebastian-i klasszikuson azzal a reménnyel, hogy formába lendül a Vuelta rajtjáig.

Viszont nem sokkal később visszajöttek a tünetei. „Kettős látás, szédülés és extrém kimerültség” – sorolja. „Ez nem olyan fáradtság volt, amit egy normál edzés után érez az ember.”

Azt mondja, idegennek érezte magát a saját testében. „Lemenni a kisboltba maga volt a pokol – fluoreszkáló fények mindenhol.”

Boswell lába alól mintha kihúzták a talajt: a tavalyi volt az első olyan nyara, több mint másfél évtized után, amikor nem versenyzett. Stabilitásra vágyott.

„Nagy utat jártam be a Tirreno óta, rengeteg hullámheggyel és völggyel. Mi fog történni? Lesz olyan csapat, aki le akar majd igazolni? Visszamenjek-e versenyezni még ebben az évben? Túl sok volt a kérdőjel. Az életem elmúlt tizenöt évében volt valamiféle következetesség, voltak konkrét elvárások, időintervallumok és célkitűzések – mit csináljak és hogyan csináljam.”

A márciusi bukása előtt Boswell maximálisan a profi kerékpáros karrierjére összpontosított. Beszippantotta a közeg, teljességgel azonosult az élsportolói léttel. Amint a jól megszokott rutin eltűnt az életéből, elkezdte megkérdőjelezni önmagát. A kényszerpihenő lehetőséget adott neki arra, hogy egy új nézőpontból tekintsen a kerékpáros világra és odafigyeljen arra a bizonyos belső hangra. „Mindig ott van az a kis hang a fejedben, ami gondolkodásra késztet a pályafutásoddal kapcsolatban” – mondja Boswell, aki nem titkolja, pszichológushoz fordult segítségért, terápiára járt, hogy kiderítse, ki is ő valójában, ha nem profi sportoló.

Júliusban Boswell versenyzői ösztönei azt súgták, hogy már edzenie kellene, de mivel nem tehette, mással kellett kitöltenie a hétköznapjait. Gyönyörű helyén laknak vidéken, egy több mint kétszáz éves, átalakított csűrépületben. Nem szeret tétlenül ülni és semmit tenni, úgyhogy elfoglalta magát a ház körül, új dolgokat tanult.

„Vízvezeték-szerelés, villanyszerelés, barkácsolás, ezermester munkák”   – sorolja. „Az utóbbi 15 év a kerékpározás körül forgott, ezután pedig nehéz volt rászánni magamat arra, hogy új képességeket sajátítsak el. Ha egyvalamiben kimagaslóan jó vagy, nem könnyű elfogadni, ha más dolgokban béna vagy. Nehéz tanácsot kérni másoktól. Nekem ezek a dolgok kimaradtak eddig az életemből.”

„Ahhoz, hogy új dolgokat fedezhess fel, türelmesnek kell lenni; akár az olyan unalmas dolgokkal is, minthogy leszedd az almákat a fáról ahelyett, hogy elmenj a boltba és megvedd” – meséli. „Meg kell tanulni értékelni az egyszerű dolgokat, lelassítani és nem azon agyalni, hogy ‘nem kéne már talpon lennem, le kell dőlnöm’, vagy ‘már most megvacsorázok, hogy hamar le tudjak feküdni’. Jó volt egy kicsit nyugodtabb életet élni és rájönni, hogy más dolgok is boldoggá tehetnek a tekerésen kívül. De most is azt gondolom, hogy a kerékpározás mindig fontos része lesz a napi rutinomnak.”

Ahogy telt-múlt a nyár, Boswellt egyre többet töprengett azon, milyen esélye van arra, hogy szerződést kapjon 2020-ra. Akkori csapatáról, a Katusha-Alpecinről azt pletykálták, hogy az év végén megszűnik vagy teljesen átalakul. Mint minden más versenyző, Boswell is a sötétben tapogatózott. Nőtt rajta a nyomás, minél hamarabb döntenie kellett.

„Fogok-e még valaha versenyezni?” – tette fel magának a kérdést. „Egyáltalán, vagyok-e még elég jó ahhoz, hogy újra versenyezzek?”

Egyvalamit biztosan tudott: kerékpáros berkeken belül gyorsan terjednek a hírek, így ha véletlenül kitudódna, hogy eljátszott a visszavonulás gondolatával, a csapatok megérzik a tétovaságát. „Mindent bele kell adnod, a versenyzés köré kell szervezned az életedet.”

Hogy legyen mire igent vagy nemet mondania, Boswell menedzsere megpróbált olyan csapatokat keresni, ahol érdekeltek lehetnek abban, hogy leigazolják őt és ajánlatot is tennének. „Érdemes-e arra várnom, hogy a csapatok hívjanak engem? Vagy inkább keressek más munkát?” – kérdezte magától. „Vannak új céljaim és szenvedélyeim. Az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam a felépülés során, hogy a kerékpáros karrier nem tart örökké.”

„Egyszer úgyis keresztülmész ezen az átmeneti időszakon, ami átvezet majd az életed következő szakaszába, és ez senkinek sem könnyű. Ha úgy vonulsz vissza, hogy sikerült megnyerned a Tour de France-t, akkor is piszok nehéz lesz az átmenet a civil életbe.”

Boswell már más szemmel néz a kerékpársportra és észrevette, mennyire megváltozott az életstílusa.

Boswell a feleségével közösen szervezett versenyen (Peacham Fall Fondo) |Boswell a feleségével közösen szervezett versenyen (Peacham Fall Fondo) | Fotó: Ansel Dicky

„Kerékpárosként felemészt a sport” – véli. „Másképpen érzékeled és osztod be az idődet. Novemberben, pár hét szünet után máris megkezded a felkészülést az új szezonra; csak ez számít. Mindent e köré szervezel.”

„Úgy értem, októberben akár el is mehetnél nyaralni, de senki sem utazik el októberben. Valamelyik évben Gretchen és én elmentünk Korzikára októberben és az épületek fele be volt zárva.”

Augusztusra Boswell már elvetette a versenyzés gondolatát, habár napról-napra egyre jobb érzésekkel ült fel a kerékpárjára. Még mindig nem döntötte el végleg, mihez fog kezdeni később, pedig egyfolytában ez járt a fejében.

„Csak ültem otthon és azt kérdezgettem magamtól, hogy ‘Mit fogok csinálni? Vajon kapok szerződést? És mi lesz, ha nem? Ha várok decemberig, talán lesz egy olyan csapat, akinek az utolsó pillanatban szüksége van egy beugró versenyzőre’” – mondja. 

„Minél többet gondolkodtam, annál többször gondoltam meg magam. Egyre jobb formába lendültem, jól éreztem magam. Kimentem edzeni és amikor visszaértem, azt mondtam a feleségemnek, hogy ‘Annyira szeretek tekerni, folytatni akarom a versenyzést’. Aztán megnéztem a tévében egy Vuelta-szakaszt, láttam azokat a csúnya bukásokat és azt gondoltam, ‘Basszus, ez szívás.”

„Tony Martin óriásit esett, majd három nappal később posztolt egy képet, ahogy a világbajnokságra készül. Hogy mit gondoltam? Azt, hogy ez nem őrültség, hanem tiszteletre méltó. Voltam már én is hasonló helyzetben, de az utóbbi néhány hónap során valami megváltozott bennem.”

Egy kora szeptemberi napon az ügynöke azzal kereste meg Boswellt, hogy van egy csapat, ami érdeklődik iránta. Biztos, ami biztos, gyorsan átküldték a teljesítményadatait és az orvosi papírjait. A csapat szerződést is kínált volna és minél hamarabbi választ remélt.

„Hirtelen döntéskényszerbe kerültem. Rájöttem, hogy már nem halogathatom tovább a dolgot, nem agyalhatok tovább azon, hogy ‘Fogok-e még versenyezni vagy sem?’”

Így Boswell visszahívta a csapatigazgatót és elmondta neki, hogy sajnálja, de 2020-ban már nem fog az országúton versenyezni. A menedzser meglepődött, hiszen szinte biztosra vette, hogy sikerül megegyezni.

„Őszintén el kellett mondanom neki, mi a helyzet – Nem szeretnék úgy elfogadni egy ajánlatot és elfoglalni egy helyet a csapatnál, ha nem adok bele 100%-ot, mert tudom, hogy más versenyzők mennyit dolgoznak azért, hogy idáig eljuthassanak” – magyarázza. „Tudom, mit jelent ez másoknak, és mit jelentett nekem az elmúlt tizenöt évben. Továbbra is imádok kerékpározni, de eljutottam arra a pontra az életemben és a karrieremben, amikor nyíltan kimondom, nem akarok jövőre az országúti szakágban versenyezni.”

Végre fellélegezhetett. Meghozta a döntést, ami hónapok óta nyomasztotta.

„Egyrészről, így lehetőségem nyílik továbblépni. De nagyon nehéz volt elhatározásra jutni. Amikor kimondod, azzal lehúzod a rolót. Persze, ha szeretnék, talán 2021-ben visszatérhetek, ki tudja? Lehet, hogy olyannyira fog hiányozni a közeg, hogy vissza akarok majd térni az országútra. De egyelőre biztos vagyok a döntésemben.”

„Csodálatos pályafutásom volt országúton, 8 éves korom óta ez a szenvedélyem. Nem bánok semmit. Nem vagyok cinikus a kerékpározással kapcsolatban, ugyanúgy szeretem csinálni és nézni is”  – mondja.

Miután döntésre jutott országúti karrierjét illetően, Boswell másképp kezdett tekinteni a kerékpársportra és a murvás versenyek (Dirty Kanza, Leadville 1000  és társai) felé kacsintgat, csatlakozva az ex-profik illusztris táborához, akik szintén a földutakat választották a WorldTour helyett – lásd Laurens ten DamPeter Stetina vagy Taylor Phinney közelmúltbeli döntését.

„Még mindig élvezem a tekerést és jó érzéssel tölt el, ha versenyképes vagyok” – mondja. „Szeretem a hosszútávú versenyzést, tetszik ez a szakág, a kiemelt események között pedig viszonylag sok idő telik el – murván csak 10-12 napot versenyzel az országúton szokásos 85-90 helyett. Eddig nem volt lehetőségem kipróbálni magamat ezeken a versenyeken, pedig szerettem volna, hívtak is, de az országúti csapat nem engedett el.”

Alig egy évvel a profi karrierjét megpecsételő agyrázkódása után Ian Boswell máshogy gondolkodik a sportról és önmagáról. A WorldTour-eredmények megszállott hajszolása és a sikerhez szükséges maximalizmus már mögötte van. És mi van előtte? Egy kiegyensúlyozottabb élet és több ezer mérföldnyi murva.

CyclingTips

Hozzászólások