ES Bringa - A sikerek sokszínűsége vagy egyszínűsége?
A sikerek sokszínűsége vagy egyszínűsége?
Fotó: Europress/AFP

A sikerek sokszínűsége vagy egyszínűsége?

gyakornokgyakornok
2019/06/08 18:13
A kerékpározás a globális sportok egyike, hiszen a legfontosabb World Tour versenyeken is minden kontinensről viszonylag sok nemzet képviselteti magát. Nemzeti szinten, országukat képviselve viszont csak a világbajnokságon, a kisebb jelentőségű kontinensviadalokon (Európa-bajnokság), illetve az olimpián szerepelnek a versenyzők. Ennek ellenére érdekes körülnézni a kerékpársportban ilyen szemmel is. 

A mezőny tehát sokszínű a sportág globális mivolta miatt, de vajon a sikerek is megoszlanak vagy ezeket a nagy kerékpárosnemzetek ki tudják sajátítani maguknak? Illetve a nagy fellegvárak hogyan állnak 2019-ben? Kinek van jó éve, illetve kinek a versenyzői aludtak be az szezon elején?

Nagyjából az idény felén járunk, hiszen a 38 World Tour versenyből már 24 lezajlott, de a 3 háromhetesből még csak az egyik ment le. A következő statisztikákban csak a 2019-es UCI World Tour versenyek eredményei szerepelnek a Giro d’Italiaval bezárólag. Minden szakaszsiker, illetve minden trikó 1-1 győzelemnek minősül. 

A csapatidőfutamok és a csapatösszetett eredményei nem szerepel az adatok között. 

Dobogók száma 2019-ben.png

Évek óta előjönnek azok a hangok, hogy az olasz kerékpársport szenved, ehhez képest eddig toronymagasan viszik a 2019-es évet a dobogós helyek viszonylatában. Természetesen az kissé torzíthatja az adatokat, hogy a Giro már lement rengeteg olasszal a mezőnyben, míg a franciák és a spanyolok nagy körversenye még hátravan.

A belgák verik a nagy rivális hollandokat, a spanyolok meg némi meglepetésre csak hátrébb helyezkednek el.

Az olaszok egyébként ezekkel a számokkal nem lehetnek elégedetlenek. Az utóbbi években a 2017-es Giro volt számukra a mélypont, azzal hogy akkor „csupán” 10 dobogót szállítottak a hazai körversenyről. Azóta felszállóágba kerültek, idén is többször állhattak fel a pódiumra (25), mint tavaly (21).

Olasz Giro dobogók.png

Érdekes lehet, hogy a dobogós helyezések száma mögött hány versenyző áll?

Mennyire egy-egy klasszis hozza az adott nemzet eredményeit? A diagramon az ország neve után zárójelben látható, hogy hány különböző versenyző "szorgoskodta" össze azt a dobogó mennyiséget. Egyértelmű, hogy Kolumbiának már nem csak 1-2 jó versenyzője van, hanem az egyik legnagyobb kerékpárosnemzetté nőtte ki magát, amelynek több nagy jövőt álló oszlopa van. Ráadásul ezekben az adatokban természetesen az ecuadori Carapaz benne sincs, pedig ő is a kolumbiai iskola „terméke”. Vannak nemzetek, akik 1-1 extraklasszisra támaszkodva vannak az élmezőnyben.

Roglic egymagában hozott 17 dobogót és tette fel kis segítséggel a 7. helyre a szlovénokat. Nem meglepetés, hogy belgák és a hollandok is igen sok lábon állnak, hiszen náluk sose lehet tudni ki szállítja a kiugró eredményt. Az írek és a dánok zárják a legjobb 12-t, akik szintén 1-2 extraklasszisra (Bennett, Dan Martin és Fuglsang) támaszkodnak. Nem fértek be az élmezőnybe például a dél-afrikaiak Impeyvel és Gibbonssal, a szlovákok Sagannal, vagy a lengyelek Kwiatkowskival.

Érdemes megvizsgálni ugyanezzel a módszertannal a győzelmek számát is. Roglic 10 győzelme ezt a diagramot is átrajzolja. A szlovénok az olaszokkal vezetik a rangsort, csak az olaszok esetében a 15 győzelmet tíz versenyző hozta össze, míg a szlovénok estében pedig három. Itt a kolumbiaiak visszaestek, a befutóknál lehet még annyira nem élesek, a hollandok pedig beelőzték a belgákat. A szlovénok dobogóinak 60%-a győzelem volt, míg a britek, ha felálltak a pódiumra, akkor csupán 18%-ban annak a legfelső fokára.

Győzelmek száma 2019-ben.png

„Csupán” 23 nemzet szerzett már idén győzelmet, pedig összesen 131 lehetőség volt a World Tour versenyeken (csapatversenyeket nem számítva). 3-nál többször pedig „csupán” 12 ország ünnepelhetett sikert. A számok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a legfontosabb versenyek még mindig szinte csak a „nagyok” játszótere.

Az olaszok az idei 6 Giro győzelmükkel lemásolták a tavalyi teljesítményüket. Ezzel azonban még elmaradnak a 2017 előtt időszaktól. Nem beszélve a nem is annyira régmúltról: 2008-ban például 20 egyéni szakaszból és a 4 egyéni összesített trikóból 17 győzelmet hoztak, amely brutális szám.

Pedig akkor nem is olasz nyerte az összetettet, hiszen Contador vitte haza a rózsaszínt.

Olasz Giro győzelmek.png 

Összeségében Európa teljesen uralja az országúti kerékpársport elitversenyeinek élmezőnyét. Egyedül Ausztrália és Kolumbia tudja azt a minőséget és mennyiséget hozni, amellyel labdába rúghat a sportágban. Érdekes megemlíteni az amerikaiakat, hiszen azért sok nagy klasszis került ki az USA-ból is. Mindösszesen 5 dobogót szállítottak eddig idén, ebből 4-et a hazai kaliforniai körön (egyik se győzelem). Egyetlen Amerikán kívüli sikerük pedig Haga időfutam győzelme volt a Giro utolsó napján.

Így áll a helyzet a szezon felénél, kérdés, hogy a 2. félévben mely nemzet versenyzői lesznek képesek leginkább átrajzolni az ábráinkat.


 Szöveg: Mazán Zsombor
(Adatok forrása: www.procyclingstats.com)

Hozzászólások