ES Bringa - A jövő elkezdődött
A jövő elkezdődött
Fotó: Europress/AFP

A jövő elkezdődött

Bodnár GergőBodnár Gergő
2019/10/01 14:43
Elég nehéz nem észrevenni, milyen komoly eredményeket értek el ebben az évben a fiatalok. Kis túlzással már az számít nagy hírnek, ha valaki 25 évnél idősebben nyer versenyt.

Bernal a Touron, Pogacar a Vueltán, Evenepoel a San Sebastiani egynaposon villant, van der Poel meg egész évben fantasztikus.

És szerencsére ebből a sorból már nem maradnak ki a magyar tehetségek, hisz Peák Barnának köszönhetően 2011 - és Szeghalmi Bálint - után újra lesz versenyzőnk a World Tourban, miközben Valter Attila, és Dina Marci is kiváló évet futott. 


Mads Pedersen

Még nincs 24 éves, és már világbajnok. 1999 és Oscar Freire után ő a legfiatalabb, aki vb aranyat nyert. Bár hat évvel ezelőtt Firenzében második volt a juniorok között, igazából először tavaly találkoztunk vele, amikor elhozott egy értékes második helyet a Flandriáról. A Treknél valószínűleg eddig is sejtették, de most már biztosak benne, hogy megtalálták az új egynapos menőjüket. Az igazi feladat innentől kezdve jön, Pedersen 2020-ban a világbajnoki trikóban már nem rejtőzködhet, lesz rajta nyomás bőven.

000_1KT453.jpg Fotó: Europress/AFP

Egan Bernal

Az első kolumbiai kerékpárosaként nyert Tour de France-t, amivel beírta a nevét a történelemkönyvekbe. Pedig ennek az évnek úgy ment neki, hogy a Giro lesz a fő versenye. Aztán jött egy bukás, és az élet mindent átírt. Nagy kérdés, hogy jövőre mi lesz vele, hisz többször elmondta, nem szeretne "Tour-függővé" válni. Csak hát 2020-ban ő lesz a címvédő, miközben Froome visszatér, és érkezett a csapatához Carapaz.

000_1J63YJ.jpg Fotó: Europress/AFP

Mathieu van der Poel

Bár mindenkinél ő volt az egyik legnagyobb favorit, nem nyert vb-t, ennek ellenére a jövő embere, ez nem kérdés. Csak most még nem tudjuk mennyire lesz országút központú, hisz jelenleg jobban érdekli a monti olimpiai bajnoki cím, mint mondjuk valamelyik háromhetes, vagy egy World Tour-szerződés. Ami persze nem baj, csak nem tudni, hogy meddig tud majd három fronton helytállni. Merthogy most ő a cyclocross-világbajnok, és imádja ezt a  szakágat. Jövőre hasonló tavaszt fog futni, mint idén, azzal a különbséggel, hogy szeretne elmenni a Roubaix-ra.

000_1FQ3FQ.jpg Fotó: Europress/AFP

Remco Evenepoel

Az eb-n megnyerte az időfutamot, szökésből elvitte a San Sebastiant, mindezt úgy, hogy ez az első profi éve. Tavaly ilyenkor még azon csodálkoztunk, hogy milyen fölényben volt a juniorok között, most pedig már stabil ember a Quick-Stepnél. Pedig a folyamatos fejlődés jegyében, Yorkshire-ban még nyugodtan indulhatott volna az U23-as korosztályban. Inkább a felnőtteknél ment, aminek egy időfutam ezüst lett az eredménye. Azt előre jelezte, hogy a mezőnyversenyen segítő lesz, és ennek Gilbert bukása után, 100%-ban eleget is tett.

EFe1bkLWsAA70bx.jpg Fotó: twitter

Tadej Pogacar

Újoncként nyert három hegyi befutós szakaszt a Vueltán, amit Roglic és Valverde mögött összetettben a harmadik helyen zárt. Pedig eredetileg még nem is szerették volna elindítani, csak aztán az UAE Emirates vezetői a Kaliforniai kör után picit elgondolkodtak, hisz Pogacar ott megnyerte az összetettet. Huszonegyes éves, 2017-ben még a Tour de Hongrie-n láthattuk (harmadik lett), most pedig már mindenki szerint ő lesz a következő évek nagy háromhetes menője. Aki nagyokat csatázhatna Egan Bernallal. 

000_1KB3WA.jpg Fotó: Europress/AFP

Wout Van Aert

Sokaknak az emlékezetes touros bukás ugrik be elsőként róla, ami miatt ki is kellett hagynia a világbajnokságot. Pedig vannak itt komoly eredmények, belga időfutam bajnoki cím, ponttrikó a Dauphinéről, és persze az oldalszeles Tour szakasz, ahol Vivianit és Ewant nyomta le sprintben. És hát a rangos tavaszi versenyek nagy részén is jól ment, az E3-on például második volt Stybar mögött. Dumoulin leigazolása miatt talán nem ő kapja majd jövőre a legnagyobb figyelmet, pedig neki köszönhetően az egynaposokkal nem lesz sok gondja a Jumbónak.

000_1IS6WG.jpg Fotó: Europress/AFP

Peák Barnabás

És ami a legszebb, hogy ebből az összeállításból már nem kell kihagynunk a magyar fiatalokat. Peák Barnának köszönhetően például nyolc év után lesz újra versenyzőnk a World Tourban, hisz a 20 éves kerékpárost elvitte a Mitchelton-Scott. Barna az év elején szakaszt nyert a normandiai körön, a magyar bajnokságon mindkét számban dobogón állt, lenyomta a bébi Girót és a l'Avenirt (ahol az utolsó nap szökésben tekert, és 15.lett). Szóval kiváló versenyeken indult. Sőt, szeptember elején már be is mutatkozott a Mitchelton-Scottnál, a mai naptól - Adam Yates csapattársaként - a horvát körön láthatjuk.

EC0HjkPW4AAH5_L.jpg Fotó: twitter

Valter Attila

Kiváló első év a CCC Development Team-nél, egy sokáig emlékezetes l'Avenir szakaszgyőzelem, magyar bajnoki cím időfutamban, és összetett 3. hely a Tour de Hongrie-n. És akkor az Istria Trophy-ra vagy a Gemenc nagydíjra ki sem tértünk. Aktív versenyzés a vb-n, egy látványos bukás az egyenkéntin, akkor lenne igazán szép az év, ha befutna egy WT-csapat ajánlata. Ez még kérdéses, az viszont biztos, hogy Attilának a CCC-vel még egy évig szerződése van.

ECvV3nkWwAA_r7_.jpg Fotó: twitter

Dina Márton

A napokban írt alá a Kometa Cycling Teammel, vagyis jövőre is jó csapatban tekerhet. Olyan sorban, ahonnan - mint azt a példák is mutatják - el lehet kerülni a World Tourba. Marci - aki monti vb-n is ott volt pár hete - a magyar körön második lett Neilands mögött, augusztus végén húszban zárta a burgoszi kört, a világbajnoki mezőnyversenyen pedig mindent megtett azért, hogy ott legyen a szökésben. Aztán jött az egyik kísérőkocsi, és elszállt minden esélye arra, hogy befejezze a napot.

70372863_2461464317275033_4726456791641096192_o.jpg Fotó: tour de hongrie facebook

Hozzászólások