ES Bringa - A csapatfőnök, aki elérte a kerékpársportban azt, ami felér egy Holdra szállással
A csapatfőnök, aki elérte a kerékpársportban azt, ami felér egy Holdra szállással
Fotó: Europress/AFP

A csapatfőnök, aki elérte a kerékpársportban azt, ami felér egy Holdra szállással

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/11/12 16:57
"Egy szponzor miért tesz pénzt egy kerékpárcsapatba?" - tette fel a kérdést Jonathan Vaughters 2007 őszén. "A nyilvánosságért cserébe. És hogy szerzel nyilvánosságot? Erre a kérdésre nagyon sokáig csak egyfajta válasz létezett: ha szállítod a győzelmeket. Ez azonban mostantól megváltozik."

Vaughters négy évvel korábban már útjára indított egy junior csapatot, 2007-ben azonban támadt egy ötlete, mellyel be akart törni a profik közé. Az volt a terve, hogy létrehoz egy tiszta csapatot. Akkortájt ugyanis a győzelem egyet jelentett a doppinggal. 

Ebben az évben olyanok nyerték a háromheteseket és a klasszikusok nagy részét is, akik vagy pozitív tesztet produkáltak, vagy azóta valamikor elismerték, hogy tiltott szereket használtak. Vaughters tudta, hogy ilyen körülmények között nem ígérhet győzelmeket a szponzoroknak, így aztán más módszerrel kellett támogatókat találnia. Más kérdés, hogy melléktermékként azért elkezdtek jönni az eredmények is.

"Szakítani kellett azzal a berögzült mintával, hogy csak győzelmekkel alakíthat ki egy csapat magáról pozitív képet."

Mostanra a helyzet némiképp megváltozott. Ha nem is tűnt el teljesen a dopping, a sportág lényegesen tisztább lett, ami azt jelenti, hogy az EF Education First nem hirdetheti többé magáról, hogy ők az egyetlen tiszta csapat a mezőnyben. A szponzorokat azonban manapság sem elsősorban a győzelmekkel próbálják megfogni. Ez még akkor is igaz, ha közben elég sok nagy versenyt meg is nyertek az elmúlt években.

Behúztak egy háromhetest, Ryder Hesjedal révén a 2012-es Girót, és az öt monumentum közül négyet. Mind az ötöt egyébként eddig csak a Quick-Stepnek és a Lottónak sikerült. 

va1.jpg Fotó: Europress/AFP

Sok nagy sztori fűződik a csapathoz az elmúlt 12 szezonból, a legnagyobb azonban valószínűleg az, hogy még mindig működnek. A mezőny többi részéhez képest középkorúnak számítanak. Túlélték, hogy néhány szponzor lelépett, túléltek két fúziót, és túlélték a 2017-es szezont is, mely kis híján a csapat végét jelentette. 

"Mi vagyunk a legrégebb óta fennálló, a Touron is induló amerikai csapat" - mondta Vaughters. "A Treket leszámítva a tengerentúli csapatok rettentő nehéz helyzetben vannak. Az amerikai cégek ugyanis általában két-három évet vállalnak, aztán mihelyt megkapták, amit akartak, továbbállnak. Ez így működik." 

"Engem ugyan iszonyú boldoggá tett, hogy Bettiol megnyerte a Flandriát, de ezzel odaát nem lehet szponzorokat szerezni. Ráadásul Amerikában nincs meg az az erős, nemzeti szponzorpiac, ami itt Európában. Ott mindent csak a részvényesek szempontjából néznek, mi pedig ellene vagyunk ennek a szemléletmódnak. Így aztán egészen kivételes dolog, hogy eddig túléltünk. De az EF-nek köszönhetően úgy tűnik, hosszú élet áll még előttünk."

Nagy kérdés, hogy egy csapat, melynek tagjai időközben teljesen kicserélődtek, vajon ugyanaz a csapat-e még, mint az elején.

"Hogy ugyanazok vagyunk-e még? Alex Howes a legjobb példa. Ő akkor jött hozzánk, 2012-ben, amikor még Slipstream néven futottunk, és még mindig velünk van. Akkor is passzolt a csapatba és most is passzol. Hihetetlenül intelligens, individualista, ugyanakkor végtelenül önzetlen is."

Persze, aki leginkább képviseli az állandóságot, az maga Vaughters. Eggyé vált a csapatával, ahogy eggyé vált Patrick Lefevere is a Quick-Steppel, vagy Marc Madiot az FDJ-vel. És miközben igyekszik a lehetőségekhez képest a lehető legerősebb versenyzőket megszerezni, arra is figyel, hogy akik leülnek egy vacsoraasztal köré, jó közösséget alkossanak.

va2.jpg Fotó: Europress/AFP

"A csapat rengeteget fejlődött, de a lényeg, az alapvető karakter nem változott. Mostanság kedvesebbek, udvariasabbak a versenyzők, az első társaság még nagyon vad volt. Ennek ellenére úgy vélem, a szellemiség alapvetően ugyanaz maradt. A kerékpárosok egyébként, nem csak nálunk, másutt is egyre profibbak, egyre tudatosabbak és egyre felelősségteljesebbek."

Nem csak a versenyzők, maga Vaughters is változott az évek során. 2008-ban, amikor az egész elindult, még csak 35 éves volt, alig idősebb, mint a kerékpárosai. Szinte egy volt közülük. Ráadásul jó néhány versenyzője, mint például David Millar vagy Christian Vande Velde sikeresebb volt az országúton, mint ő annak idején. 

"Egyszerre csak én mondtam meg nekik, mit kell csinálni. Én, aki nem is voltam olyan eredményes, mint jó pár versenyzőm. Annak idején szinte közéjük tartoztam, idegesített, hogy én vagyok a főnök. Most már más a helyzet, persze néha a mostaniak is megengedik, hogy egy kicsit egy legyek a csapatból."

"Hogy milyennek látnak minket most kívülről? Szerintem a lazább, szabadabb, boldogabb csapatok közé tartozunk. Ez összefügg a személyiségemmel. Vannak, akik szeretik ezt a furcsa szabadságot, mások pedig inkább egy bohócparádéhoz hasonlítják. Tudom például, hogy Bettiol, Higuita és Rigo szeretnek itt lenni. Azok pedig, akik a szigorúbb, utasítóbb közeget szeretik elmennek máshová, vagy nem is jönnek ide. De ez a rajongókra is igaz. Nem hiszem, hogy túl sok olyan Quick-Step-fan van, aki az EF-ért is odavan."

"Persze a céljaink is mások. A QS egy győzelem-orientált csapat, mi kevésbé vagyunk azok. Kereskedelmi szempontból nem vagyunk egymás versenytársai. Más ligában játszunk. Lefevere és én nem ugyanabban a tóban halászunk."

va3.jpg Fotó: Europress/AFP

2008 nem pusztán az az év volt, amikor az EF 'Slipstream' néven elindult, hanem ekkoriban tért vissza Lance Armstrong is az országútra. Lance berzenkedett a 'tiszta csapat' gondolattól, ugyanakkor elképzelhetőnek tartotta, hogy Vaughters programja valóban egy tiszta program. Ettől függetlenül - alapjaiban félreértve az egész projektet - feltette a következő kérdést: "Vajon ez egy nyerő program is egyben?"

Nos, mivel jöttek, és azóta is jönnek az eredmények, azt kell mondjuk, hogy igen.

"Nem szórjuk a győzelmeket, viszont a legfontosabb versenyek közül elég sokat megnyertünk már. A kezdetektől ez volt a filozófiánk. Mindig is olyan versenyzőket kerestem, akik jók lehetnek mondjuk a Roubaix-ra, vagy a Lombardiára. Vagy olyanokat, akik jól mehetnek majd a Girón vagy a Touron. Sosem akartam olyan srácot, aki mondjuk a Romandiát akarja minden áron megnyerni."

A szerződéseknél azonban természetesen kompromisszumokra is szükség van.

"Ha az embernek nagyobb a költségvetése, több hiba is belefér. Az Ineos versenyzői javarészt elöl tekernek, ritkán kerülnek bukásokba. Nyilván, hisz megengedhetnek maguknak olyan versenyzőket, akik ezt képesek megtenni. Mi nem követhetjük ezt a stratégiát, nem mehetünk előre, mert akkor nekünk rövid időn belül annyi lenne. Így viszont több bukásba keveredünk bele. Ez nem stratégia, vagy technikai képzettség, hanem pusztán lóerő kérdése."

"Szerettem volna megtartani Dylan Van Baarlét, de nem tudtam eleget fizetni. Elvitte az Ineos. Mit fog ott csinálni? Előre áll majd és húzza a sort. Iszonyú erős. Én egy jövőbeni Flandria-, vagy Roubaix-győztest láttam benne. Az Ineosnál viszont szélfogó lesz, annak viszont nagyon jó. Ők azt fizetik meg, hogy egy versenyző feladja a személyes ambícióit. Én nem tudok ennyit fizetni senkinek."

va4.jpg Fotó: Europress/AFP

"2017 volt a mélypont anyagilag, most már jobban állunk, kicsit másként nézek már széjjel a versenyzők között. Nem fogok ugyan megvenni egy Peter Sagant, viszont 

leültem az EF vezetőivel, és beszéltünk arról, hogy hogy lehetne öt, hat, hét éven belül Tourt nyerni."
"Ez nagy dolog. Korábban nem volt meg az a luxusom, hogy hosszútávú elképzelésekről tárgyaljak. Régebben csak hónapokban gondolkodtunk. Akkoriban öt évre tervezni olyan lett volna, mintha azon agyaltam volna, hogy juttassam el a csapatot Holdra."


Procycling

Hozzászólások