Kerékpár - "Én és Alberto a Kilimandzsárón..."
"Én és Alberto a Kilimandzsárón..."
Fotó: tinkoffsaxo.com

"Én és Alberto a Kilimandzsárón..."

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/11/09 17:36

"Felhők, óriási hegyek, kráterek, és a jég. Ezt látod a Kilimandzsáró tetejéről.

Megérkeztünk. Gyalog.

Nem volt könnyű, majdnem 6000 méter magasságba feljutni. Felmásztunk, de majdnem azt írtam: felszenvedtünk magunkat. Az utolsó métereken gyakorlatilag nem lehetett haladni. Ilyen magasságban már minden egyes levegővétel fájdalmas. Gyakorlatilag ég a tüdőd. Minden lépés egy szenvedés. De megcsináltuk. Megható és egyben örömteli pillanat volt, mikor végre fent voltunk.

Szombat este indultunk, és csütörtök hajnalban értünk fel a csúcsra. A versenyzőkkel és a személyzettel együtt 72-en voltunk ott a Tinkoffból. Tíz-tizenegy fős csoportokra osztottak minket, de minden egyes nap cserélni kellett. Én az utolsó szakaszra Contador, Rogers, Zaugg, Riis, Kreuziger-féle csoportba kerültem. Természetesen segítségünk is volt. Jöttek velünk orvosok, akik napi kétszer vizsgáltak. És rengeteg serpa kísért minket. Gyakorlatilag mindenkinek volt egy párja. Gondoljatok bele, nagyjából 300 fős csapattal indultunk útnak!

Nem mindenki ért fel a csapatból. Ötvenegyen értül el a csúcsot. Nagyon sajnáltam azokat, akiknek csak pár száz méter hiányzott. Volt olyan nap, amikor 17 órát voltunk talpon. Két óránál többet nem aludtunk. Négy szakaszból állt a táv, nagyjából 40 kilométert sétáltunk, és 6000 méter szintkülönbséget tettünk meg. Az első nap az akklimatizáció miatt nem csak felfelé, hanem lefelé is mentünk. Erre azért voltunk szükség, hogy folyamatosan hozzászokjunk a terheléshez és magassághoz illetve így jobban is tudtunk pihenni. Nem lehetett egyből nekiesni a mászásnak, az végzetes hiba lett volna. Egy olyan hegy mint a Kilimandzsáró nem viccel.

A serpáknak köszönhetően jól el voltunk látva, főleg rizset, krumplit, csirkét és kenyeret ettünk. Sok kávát és teát ittunk.

Contadorék a Kilimandzsárón: FOTÓK

Voltam már pár téli edzőtáborban, de ehhez hasonlóban többet valószínűleg nem leszek. Mintha egy kerékpárversenyen lettünk volna. Sok időt töltöttünk együtt, beszélgettünk, gondolkoztunk, segítettük a másikat. Nagyjából 20 kg-os hátizsákot cipeltünk magunkkal.

Nagyon sokat esett az eső. A hideg mellett a köd sem volt kellemes. A túravezetőnk azt mondta, az elmúlt 10 év legrosszabb időjárását fogtuk ki...

Hogy bizonyos szituációkat meg tudjunk oldani, együtt kellett gondolkoznunk. Mint szakasz közben. Ott is nagyon fontos, hogy megtaláld a legjobb megoldást, a lehető leggyorsabban. Még a riválisod előtt. A mászás közben minden pillanatban készen kellett állnod. Néha csak egy kesztyűt kellett adnod a másiknak, néha cipelted a hátizsákját mert krízisben volt.

A telefonok ilyen magasságban természetesen nem működnek. Magunkra voltunk utalva, pontosabban egymásra. A csapatra. Sokakat ismertem már régebbről, valakivel most kerültünk közelebb egymáshoz. Rogers például nagy hatással volt rám. Egy igazi vezér. Nagyon jó gondolkodású srác. Vagy ott van Alberto. A fiatal Valgrennel együtt hajnali 4.30-kor az első között kelt fel, és várta a kezdést.

Az utolsó méterek elképesztőek voltak. Egy élő láncot alkottunk, hogy feljussunk. Kézről-kézre, méterről-méterre haladtunk. Majdnem 6000 méter magasan, a tested nem normálisan reagál a terhelésre. Ájulás közeli állapotban vagy. Mielőtt elindultunk azt olvastam, hogy ilyen körülmények között még az agyi működés sem megszokott.  Azt kell mondjam, ez igaz. Egyszer mikor visszatértünk egy hosszabb mászás után az alaptáborba, elkezdtünk nézegetni a pár órával korábban készített közös fotókat. Őszintén mondom, nem emlékeztem arra, hogy csináltunk képeket.

Hát ilyen dolgokra képes a Kilimandzsáró.

Kegyetlen, de óriási élmény.

Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy mindezt átélhettem."

(Ivan Basso / La Gazzetta dello Sport)

 

Hozzászólások