Kerékpár - Előzetes: Világbajnoki mezőnyverseny
Előzetes: Világbajnoki mezőnyverseny
Fotó: Europress/AFP

Előzetes: Világbajnoki mezőnyverseny

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/09/28 11:31

Ha van verseny amely előtt tippelni, vagy egyértelmű esélyest megnevezni hiba: az pont a világbajnokság.

Kétszázötvennégy kilométer alatt, kis túlzással annyi váratlan történhet, mint egy háromhetesen. Számít valamit a szezonban eddig mutatott forma? Nyilván, de nem sokat. Számít valamit, hogy ki versenyezhet a saját közönsége előtt? Valószínűleg, de az elmúlt 10 évben csak egyszer tudott hazai versenyző vb aranyat nyerni. (2008-ban Alessandro Ballan).

Több szakember egyértelműen állítja, ez a pálya "Valverdés". Davide Cassani az olaszok kapitánya, és maga Fabian Cancellara is kijelentette, a Movistar versenyzője óriási esélyes. Firenzében is az volt, aztán emlékszünk az utolsó pár kilométerre. A kapitány most Valverde. Ilyen idény után talán nem is lehetett kérdés, hogy érte teker a válogatott. De megint ott lesz mellette Joaquim Rodríguez, amolyan 'b' opcióként. Kettőjük viszonya nem feltétlenül mondható ideálisnak, még akkor sem, ha az összes eddig adott interjúban ennek ellenkezőjét állították. Ami biztos, mindketten érem reményében - egy igencsak jól sikerült Vueltáról - érkeztek Ponferradába. Valverde kilenc eddigi részvétele során, ötször volt dobogós. De egyszer sem nyert aranyat...a sorozat még 11 évvel ezelőtt Hamiltonban kezdődött.

A pályát tökéletesen ismeri (lásd. spanyol bajnokság még a Tour előtt), a formája biztató, és csapata is lesz. Minimum heten érte fognak dolgozni...

A 254,8 km hosszú vb pálya. Tizennégy kört kell megtenni, egy kör 18,2 km hosszú. (Grafika: mundialciclismoponferrada.com)

Valverde szerint egy biztos, nem mezőnyhajrá lesz. Ez talán Simon Gerransnak (megnyerte a két kanadai egynapost, és még áprilisban az LBL-t), valamint a kisebb sérüléssel bajlódó John Degenkolbnak (tavasszal remekelt az egynaposokon, majd négy szakaszt és ponttrikót nyert a Vueltán) lehet igazán rossz hír. Bár az ausztrál és a német csapatot elnézve, lesznek embereik arra, hogy irányítsák a versenyt. De nyilván nem több mint 250 kilométeren keresztül.

A várható eső mellett, tovább bonyolítja a verseny kiszámíthatatlanságát, hogy...

- a mindig veszélyes olaszok Nibalival a csapatban, de egy elég fiatal (és csapatkapitány nélküli) kerettel vágnak neki a pályának

- Fabian Cancellara élete egyik utolsó lehetőségére készül, miközben alig vannak segítői (Svájc három versenyzőt indíthat), de mindenki figyelni fog rá

- Peter Sagant annyira nem tartják esélyesnek, hogy az már-már meglepő (szigorúan a győzelmek számát tekintve, tényleg nem a legerősebb évét futja)

- Kiért és mennyire tudnak összedolgozni a belgák (Van Avermet, Gilbert és Boonen is ott van a csapatban)

És még valami: nem gondolunk a meglepetésre.

Mert jó eséllyel megint lesz egy olyan versenyző, akire senki nem számít. Elég ha Rui Costa tavalyi győzelmét hozzuk példaként.

A mi feladatunk egyszerű: megnézzük a versenyt, majd nem sokkal a befutó után beszélgetünk róla egy nagyot.

Lesz téma: ez a világbajnokság.

 

Az ESB esélyesei:

*** Simon Gerrans, Alejandro Valverde

** Fabian Cancellara, John Degenkolb, Michael Matthews, Greg Van Avermaet,

* Michal Kwiatkowski, Alexander Kristoff, Peter Sagan, Vincenzo Nibali, Joaquim Rodríguez, Philippe Gilbert

Meglepetésember: Tom Domulin, Bauke Mollema, Giovanni Visconti, Romain Bardet, Sonny Colbrelli, Ramunas Navardauskas, Tony Gallopin

Rajtlista: ITT

 

ÉLŐ elemzés!

Az országúti világbajnokság történéseivel, és elsősorban a mezőnyversennyel foglalkozunk a befutó után, a Tour de France során már megszokott rendszerben.

Hozzászólások