Kerékpár - Contadorról
Contadorról
Fotó: Europress/AFP

Contadorról

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/09/21 11:15

Egy héttel ezelőtt, pályafutása során harmadszor is megnyerte a Vueltát. Mint versenyző, kiválóan ismerjük. Most jöjjön néhány olyan érdekesség a 2014-es spanyol kör győzteséről, melyekkel eddig nem mindenki találkozhatott.

- 1982-ben született Madridban, de a fővároshoz közel található Pinto városában nőtt fel. Négy testvére van, ő a harmadik a sorban. Francesco (Fran), akitől a kerékpársport szeretetét örökölte, a menedzsereként dolgozik.

- Raul nevű testvére súlyos beteg, agyi paralízisben (agyi bénulásban) szenved, csak tolószékkel tud közlekedni. Ez a ritka betegség 1000 újszülött között mindössze 2-4 esetben alakul ki. Az agyi bénulás nem betegség, hanem az agy izommozgásokat szabályozó részeinek (motoros területek) károsodása következtében kialakuló tünetegyüttes.

- A kis Alberto nem származik túl gazdag családból, így gyerekként főleg olyan sportágakat (foci, atlétika) próbált ki, melyek nem voltak túl költségesek.

- Tizenegy éves korában ismerkedett meg az országúti kerékpárral, amikor megörökölte a bátyja, Fran Orbea típusú kerékpárját.

- Alberto imádja az állatokat, kiskorában kanárikat tartott. Saját bevallása szerint ha nem lenne profi, biztosan állatorvos lett volna belőle.

Vasárnap óta már háromszoros Vuelta győztes

- Első évében Jesus Hernandezzel (aki csapattársa a Tinkoffnál, és mai napig a jó barátja) együtt jártak edzésre. Nem ritkán hosszú órákat vonatoztak, mivel nem volt jogosítványuk. Akkoriban még szabadon lehetett dohányozni a vagonokban. Contador visszaemlékezése szerint szinte mindig olyan büdösen szálltak le a vonatról, mintha ők is elszívtak volna 1-2 doboz cigit. Alberto nem sokkal később megvette élete első autóját, egy Renault 5-öst.

- Tizenhat évesen kezdte igazából komolyan venni az országúti kerékpározást, ezért nem is fejezte be a középiskolát.

- Az első igazi csapatánál (Real Velo Club Portillo) a "kis Pantani" becenevet kapta.

- Már az ONCE versenyzőjeként 2004-ben az asztúriai körverseny első szakaszán olyan súlyosan bukott, hogy életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Az orvosok vele született agyi cavernomát diagnosztizáltak Contadornál. Kezdetben a komolyabb agyi károsodást sem zárták ki, és nem jósoltak neki nagy jövőt profi kerékpárosként. A spanyol versenyző azonban bő 6 hónap kihagyás után mindenfajta komolyabb probléma nélkül visszatért, és a 2005-ös TDU-n már szakaszt is nyert.

- Feltűnően zárkózott, a mai napig kevés igazi barátja van. Nagyon szereti a családját, ezért csak a közelmúltban költözött el teljesen otthonról. Normális srácnak vallja magát, aki imád eljárni az ismerőseivel moziba vagy vacsorázni. Érdekes viszont, hogy a rizses édességeket (budino di riso) nagyon nem szereti.

- Nincs sok szabadideje, de amikor van lehetősége, el szokott járni vadászni. Nagy természetkedvelő.

- Luganóban lakik, nem messze Vincenzo Nibalitól.

- 2011. novemberében vette el gyerekkori szerelmét, Macarenát. A pár akkor már több mint tíz éve ismerte egymást.

- Szereti a zenét, főleg melegítés közben hallgatja szívesen az El canto del loco spanyol pop-rock együttes dalait.

- Ha nyaralni megy, csak egy kérése van: ne legyen mellette a kerékpárja és ne kelljen a sportágról beszélnie.

Hozzászólások