Kerékpár - Contador és ami mögötte van
Contador és ami mögötte van

Contador és ami mögötte van

Bodnár GergőBodnár Gergő
2013/10/10 10:54

Alberto Contador marad a Saxonál. Ezt már rég óta tudjuk, a hivatalos bejelentésre mégis csak egy ma délutáni madridi sajtótájékoztatón kerülhet sor. A korábbi kétszeres Tour de France győztes spanyol versenyző nagyon gyenge szezont futott (mindössze egy szakaszt nyert, még januárban a Tour de San Luison) így a Lombard körön már új felfogásban versenyzett. Contador azt nyilatkozta, a 2013-as idényt a lehető leghamarabb el kell felejtenie...igaza van.

48c8e02e43dec52fdc7d81a5a5baf28c.jpg

Ha jövőre Tourt akar nyerni, jó pár dolgon változtatnia kell. Például nagyon alaposan oda kell figyelnie a versenynaptára összeállítására, hisz saját elmondása szerint is idén elég korán kezdett. Egyébként nagyon sok érdekességet hallani azzal kapcsolatban, miért futott ilyen gyenge szezont Contador. Sokak szerint az emlékezetes Clenbuterol-ügy, az elvette címek, a hosszú kihagyás lelkileg alaposan visszavetette. Hallani arról, hogy egyébként is eléggé visszahúzódó típus. Állítólag a testvére Fran, a masszőrje Valentin, a szerelője Faustino, a sajtósa Jacinto mellet – a közeli hozzátartozóin kívül persze – nem sokan közelíthetik meg. A család az extramadura-i komoly szegénységből költözött a Madrid közeli Pintoba. Mikor Alberto az első Tourját nyerte még a szüleivel lakott, egy 100 m2-es lakásban. Miután elvette korábbi barátnőjét Macarenát hamarosan Luganoba, a Collina d’Oro-ra költöztek. Közel Bjarne Riis lakásához. Egyes vélemények szerint a luxus, a fényűző élet megzavarhatta Contadort. Aki igazéból soha nem is vágyott erre. Még a nyár közepén arról lehetett hallani, hogy a Riisel sem volt felhőtlen a viszonya. Később ezt az érintettek többször cáfolták. Az viszont feltétlenül érdekes (bár lehet, hogy csak egy rosszindulatú pletyka), hogy Riis a felesége tanácsára állítólag új táplálkozási rendszert vezetett be a Saxonál. Ez az újítás, több zsír bevitelével járt. Alberto kissé elhízott és elég nehezen fogyott vissza. Nem is ment igazán jól az idény elején. „Változtatnom kell a felkészülésemen. Mert az elvégzett munka minősége nem volt az igazi”- mondta még a Tour után.

bettiniphoto_0156289_1_full_670.jpg

A szakértők azt is megjegyzik, messze nem olyan jó a kerékpáron elfoglalt pozíciója, mint korábban. A Specialized gyár – talán az elmaradt eredmények miatt – már nem fektet akkora hangsúlyt Contadorra (és a személyes kéréseire). Ráadásul új edzője van, mert Pepe Martí belekeveredett az Armstrong féle botrányba, így már Pino Tonyval, Riis bizalmasával készül…és érezhetően romlott a teljesítménye. Az időfutam kerékpáron sem foglal el olyan stabil pozíciót, mint pár éve. Jó példa erre a 2009-es Tour: a 40 km-es időfutamon 3 mp-el verte Cancellarát, idén pedig a mont saint-micheli 33 km-es távon 2.03-at adott neki Froome. Valószínűleg sokáig emlékezetes marad Contador számára az a különbség is, amit a Mont Ventoux-n szedett össze.

A rossz emlékű 2013-as évből Contador ugyanakkor erőt is meríthet a felkészülési időszakra. Bár a Saxo Bankkal nagyon meggyőző volt a Tour csapatidőfutamán, gyakorlatilag az összes fontos párharcát elveszítette a mögöttünk hagyott szezonban. Froometól az ománi körön, Nibalitól a Tirrenon kapott ki, a Touron pedig még a dobogóra sem fért fel.

Ennél csak tényleg jobb jöhet 2014-ben. Még akkor is, ha állítólag 15%-al csökken Contador fizetése. Négy millió euróból (más források szerint 3.3 milliót keres) egy erős csapat érdekében, azért lehet engedni egy keveset…

 

Hozzászólások