Kerékpár - Boonen és Cancellara: ők is emberek

Boonen és Cancellara: ők is emberek


2014/03/06 12:58

Cancellara Boonen 4.jpg

Nem kis bravúrt vitt véghez a Gazet van Antwerpen, hiszen leültette egymás mellé azt a két bringást, akiről jó eséllyel szólni fognak a tavaszi klasszikusok.

Fabian, mikor jöttél rá, hogy tagja a mezőnynek egy Tom Boonen nevű nagyszerű kerékpáros?

Fabian Cancellara: A Bank Austria Touron, még 1998-ban. Ott volt Boonen és Gert Steegmans is. Rájuk emlékszem a belga válogatottból. Ott álltunk a dobogón- az már nincs meg, hogy egy szakasz végén, vagy az összetett miatt, mert azt a versenyt végül nekem sikerült megnyernem.

Tom Boonen: Atyám, én sem emlékszem. A szakasz megvan, de azt nem tudom, miért voltunk a dobogón.

Tom, mikor jöttél rá, hogy tagja a mezőnynek egy Fabian Cancellara nevű nagyszerű kerékpáros?

TB: Ugyanakkor. Nem az volt az első alkalom, hogy egy külföldi versenyen vettünk részt a többi junior válogatottal. Viszont visszanézve az akkori mezőnyt, elképesztő, hogy milyen magas színvonalú volt, hiszen ma is 20-25 nagyon jó profi bringást találni az ottaniak közül.

Barátként tekintetek egymásra?

FC: Barátként? Ha a szó abban az értelmében kérdezed, ahogyan az amerikaiak használják, tehát hogy cimborák vagyunk... Nem! Kollégák inkább. Nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy naponta felhívnánk egymást telefonon. Ugyanakkor jól ismerjük és tiszteljük is a másikat, mondhatom, hogy kedveljük is egymást. A versenyeken ellenfelek vagyunk, azokon kívül viszont normális a viszonyunk. Van köztünk egy egészséges rivalizálás. Az én szememben Tom azért érdemel hatalmas elismerést, mert elképesztő pályafutás és múlt áll mögötte: már karrierje elején sok versenyt nyert, aztán néhány kevésbé sikeres év következett, sok balszerencse, bukás érte, most viszont megint ugyanazon a szinten van, mint korábban. Szóval nagyon tisztelem, és nem csak mint sportolót- hiszen az ember és a sportoló között azért van különbség. És nálam a személyiség előbbre való, mint a sportolói nagyság.

Miről beszéltetek a szezon elején, amikor hosszú idő után újra találkoztatok Katarban? Az időjárásról, a télről, a kerékpárról?

FC: Ilyenkor nincs idő beszélgetni.

TB: Igaza van. Elég zsúfolt időszak volt.

FC: Hogy őszinte legyek ilyen helyzetben kb. lehetetlen bármiről is beszélni. Későn érkeztek meg, rövidesen kezdődik a verseny, fáradtak vagytok... Az egész úgy néz ki, hogy mondunk a másiknak egy hellót, gratulálunk, ilyesmi és kész. Csak a szokásos.

Sajnáljátok, hogy nincs idő normálisabb párbeszédre?

TB: Ilyenkor mindenki nagyon elfoglalt magával. Mindjárt versenyed lesz, sok mindent kell tenned előtte, azon vagy, hogy a lehető legtöbb energiád maradjon. Nem marad időd a csevegésre. Ha akad napi 1-2 órád a pihenésre, az már elég jó. A versenyek komolyak, és egyre inkább azok. Kilenckor van a reggeli, 10:30-kor már indulsz is. Minden szabadidődet az ágyban próbálod tölteni.

Cancellara Boonen 2.jpg

Szükségetek van egymásra a mezőnyben ahhoz, hogy értékesebb legyen egy-egy viadal?

TB: A rivalizálás mindig jót tesz a sportnak. Habár leginkább ti, sajtósok élezitek ki erre, mert jókat lehet írni ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor a végén a győzelem az győzelem, akár ott volt Fabian, akár nem. Talán a taktika más, ha ő is a mezőny tagja.

FC: Ugyanígy látom én is. Az egyik évben ő nyert, a másikban én, és máris arról van szó, hogy megy a párbaj Tom és Fabian között. Viszont jelenleg is rengeteg nagyszerű kerékpáros van, neked pedig az a célod, hogy mindenkit legyőzz.

Voltatok már dühösek egymásra?

TB: Nem, nem igazán.

FC: Nem. Miért is lennénk? Túlságosan tiszteljük egymást ahhoz.

TB: Mint sprinter- az esetemben- előfordul, hogy kiakadsz valakire egy mezőnyhajrá során. De a klasszikusokon nem kerülsz ilyen helyzetbe. Néha nyersz, néha kikapsz, de ettől még nem leszel mérges a másikra. Sosem fogunk olyan szituációba kerülni, amelyben majd le fog lökni engem a bringámról. A sprintek különböznek ettől. Ott felhúzhatod magad úgy öt percre, de aztán az is elmúlik.

FC: A verseny után vége van: kezet rázunk és ennyi. Ez így normális. Ez a sport. Természetesen szomorú és csalódott vagy, ha nem sikerül győznöd. Azért előfordul, hogy néhányakkal keményebb vagy. De nekünk az a legfontosabb, hogy a megfelelő időpontban elől legyünk. Talán a csapattársaink többet is csatáznak elől, mint mi.

Tom, jobban örülnél, ha olyan nyugodt életed lenne, mint Fabiannak Svájcban?

TB: Nekem tetszik, ahol most élek. Korábban laktam Monacoban, és nagyon kedveltem. Az utolsó két évemet ott töltöttem, remek volt. De ha kapcsolatban élsz... Lore meg akarta őrizni a munkáját, nem szeretett volna máshol dolgozni, így visszaköltöztünk Belgiumba. Néha adsz, máskor kapsz.

Cancellara Boonen 5.jpg

Fabian, te viszed iskolába a gyermekeidet?

FC: A legidősebb jár már suliba, néhány hónapig mi vittük, de most már azt mondja, „apu, elég nagy vagyok ahhoz, hogy egyedül járjak.” Nehéz, mert keveset vagyok otthon, így amikor megadatik, szeretném néha elvinni. A legjobbat szeretnénk a gyerekeinknek, a legnormálisabb életet a lehetőségekhez képest. Mindig azt mondom, normális emberek vagyunk, csak valami mással foglalkozunk, mint azok, akik egy irodába járnak dolgozni. Mégis máshogy néznek ránk. Ha arrogánsak vagyunk, úgy járkálunk, mintha királyok lennénk, nyugodtan kezeljenek bennünket annak megfelelően, de szerintem nincsen rá ok. Ez az, amit az emberek nem értenek meg. Ha a suliba megyek a gyerekeimmel, akkor nem azért vagyok ott, hogy autogramokat osztogassak. Persze ha egy kissrác jön oda hozzám, az más. Gyerekeknek sosem tudok nemet mondani. De néha muszáj határt húzni.

Mennyire nehéz nemet mondani?

TB: Ahogy idősödsz, úgy tanulod meg egyre jobban. Különösen az interjúknál érezhető mindez. Hozzáteszem, jelenleg egy elég jó rendszer működik a csapatunknál. Viszont szinte soha nem mondok nemet valakinek, aki egy aláírást kér tőlem. Talán ha nem alkalmas rá az idő, például egy klasszikus rajtja előtt, amikor 500-an vannak körülötted.

FC: De amikor egyedül vagy, vagy mondjuk a benzinkúton, esetleg néhány cimboráddal vacsorázol, és akkor mondják azt az emberek, hogy „oh, ott van Tom!”

TB: Jó igen, nem mindenki tud viselkedni.

FC: Én például mindig a fallal szemben ülök egy étteremben, ha a feleségemmel, a barátaimmal vagyok, vagy csak némi szabadságra vágyom. Szükségünk van erre. Nem élhetünk folyamatosan csak úgy, mint Fabian, a kerékpáros, vagy Tom, a kerékpáros. Senki sem akar csak a munkájáról beszélni. Amikor néha megkérem erre az embereket egy idő után megértik.

Összefoglalva, úgy tűnik, hogy egy bebetonozott tisztelet alakult ki közöttetek.

TB: Természetesen! Én mindenkit tisztelek, aki az egész életét a sportnak szenteli, ám mivel az útjaink ilyen sokszor keresztezték egymást, együtt nőttünk fel, és már 15 éve ismerjük egymást mindez pláne igaz Fabianra. Nem sokan maradtunk már azok közül, akikkel együtt kezdtük...

FC: Maradtak egy páran, de azért az nem ugyanaz. Mi 15 éve rivalizálunk egymással, ilyet pedig nem sok sportban találni. Ami pedig ezután jön, az is szép lesz. Majd sztorizhatunk a gyerekeknek az iskolákban, vagy kerékpáros klubokban. Mesélhetünk a múltról, ahonnan sok szép történetet idézhetünk majd fel...

A beszélgetés angol nyelven a Trek honlapján található meg.

Hozzászólások