Kerékpár - Bettini eredménykényszerben
Bettini eredménykényszerben

Bettini eredménykényszerben

Bodnár GergőBodnár Gergő
2013/09/17 20:47

Versenyzőként kétszeres világbajnok volt, szövetségi kapitányként még nyeretlen. Paolo Bettini hétfőn kihirdette keretét a firenzei világbajnokságra, ahol szinte kötelező érmet nyernie a válogatottal.

0JPG55EN--346x212.jpg

A keret erős (gondoljunk csak Nibalira vagy Pozzatora) és a hazai pálya is az olaszok mellett szól. Paolo Bettini kiválóan ismeri Toszkánát, hisz a Livorno közelében található Cecinában született, és junior korában rengeteget versenyzett - és udvarolt a lányoknak - Montecatini környékén. Sőt, a korábbi legendás olasz szakvezető, a firenzéből származó Franco Ballerin emléke is kötelezi őt a jó szereplésre. Ballerini 2010-ben egy rally versenyen vesztette életét, de korábban Bettini mindkét világbajnoki címe alkalmával ő volt a szövetségi kapitány. Ezen kívül még egy érdekes kapcsolat, hogy Bettini lánya Alessia is firenzei születésű. Gyakorlatilag minden ehhez a régióhoz köti a kapitányt úgy, mint első számú emberét Vincenzo Nibalit. A Giro d’Italia idei győztese ugyan Messinából származik, de 16 éves korában átkerült egy GP Mastromarco elnevezésű toszkánai illetőségű csapatban, így ő is kiválóan ismeri a környéket.

A pálya és a környező utak ismerete egy dolog, összehozni a világbajnoki címet egy másik. Kapitányként Bettini eddigi legjobb eredménye Pozzato 2010-es 4. helye Geelongból. Ezt kell felülmúlni a hónap végén. A csapat átlagéletkora majdnem 30 év. Mondhatjuk tehát, hogy a keret összeállításakor a szövetségi kapitány biztosra ment. Vannak persze fiatalok is, mint Ulissi vagy Ponz. Utóbbi a Cannondales Carusot szorította ki a válogatottból, a GP Montrealon mutatott teljesítménynek köszönhetően.

„Elsősorban a tapasztaltakra építettem. Persze vannak a 9 fős csapatban fiatalabbak is. Ulissi és Ponzi kapott egy nagy lehetőséget, élniük kell vele. Tavaly ugyanez volt a helyzet Moserrel. A táv hosszú, de kettőjük pillanatnyi erőállapota garantálja azt, hogy végig bírják majd a tempót” – mondta a Gazzetta keddi számában Bettini. „Nibali remek erőben van, ezt megmutatta az Anglirun is. De fel kell készülnünk arra, mi történik akkor, hogy ha egy kisebb csoport együtt érkezik a célhoz. Vincenzo nem a legjobb sprinter, így került a képbe Pozzato és Paoloni” – mondta 2006 és 2007 világbajnoka. A felkészülést ezúttal is nehezíti egy sérülés. Giovanni Visconti elég nagyot bukott a Brit körversenyen, beütötte a jobb térdét, és már haza is utazott Olaszországba. A válogatott keret vasárnap este találkozik Montecatini Termében. Addigra biztosan kiderül, Visconti indulhat-e a mezőnyversenyen.

Kapitányként Bettini eddigi legjobb eredménye Pozzato 2010-es 4. helye Geelongból. Firenzénél ideálisabb hely nem is létezik arra, hogy ezt a szereplést az olasz csapat felülmúlja.

Névtelenbettini.jpgRészlet a Gazzetta keddi számából

Hozzászólások