Kerékpár - A legjobbaktól tanulhatott
A legjobbaktól tanulhatott

A legjobbaktól tanulhatott

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/02/21 10:05

Contador, Wiggins, Froome. Az idei Giro d’Italia egyik nagy esélyese, ettől a hármastól tanulhatott eddigi pályafutása során. Richie Porte sok szállal kötődik Olaszországhoz, így még jól is veszi ki magát, hogy a 2014-es Giron kapja meg élete nagy lehetőségét: első számú ember lehet egy nagy körversenyen.

tdf13_st5_AJ_Porte-630x418.jpg

Huszonkét évesen, nem volt több vesztegetni való időm. Tudtam, hogy profiként képzelem el a jövőmet, de nem otthon. Olyan országba kellett kerülnöm, ahol a kerékpározásra nem csak hobbiként tekintenek. Így jött képbe Olaszország, pontosabban Toszkána. Sokáig úsztam, majd jött a triatlon. U23-as ausztrál bajnok voltam. Mindkét sportágat szerettem, de tudtam nem ebből fogok megélni. Még jó, hogy jött Michael Wilson (Porte-hoz hasonlóan tasmán származású, korábbi profi kerékpáros) aki segített csapatot találni az olaszoknál”.

Mindegy így kezdődött. 2007-ben, mindössze 7 évvel ezelőtt. Richie Porte elhagyta hazáját (és szülővárosát Launcestont, ahol édesapja a helyi uszoda vezetőjeként dolgozott) és egy kis olasz csapathoz, a GL Sanmarinese di Pontederához igazolt. Bár saját elmondása szerint voltak súlyproblémái, rögtön megnyerte első európai (nem mellesleg hegyi befutós!) versenyét. Három idénnyel később indult először a Giro d’Italián, már a Saxo Bank színeiben.

„Szerencsés vagyok, mert olyan egyéniségek mellett tanulhattam, mint Contador, Froome vagy Wiggins. Mindenkitől el tudtam lesni valami fontosat. Albertotól például azt, hogy kell figyelemmel követni az adott versenyen dinamikáját, majd miként kell meglepetésszerűen támadni. Ő volt az a versenyző, aki könyörtelenül ki tudta használni az épp aktuális vetélytárs gyenge pillanatait. Figyelt, tanulmányozta a többieket, majd lecsapott. A 2011-es Girot kis túlzással segítők nélkül is megnyerte volna. Ő egy született zseni."

Porte egy évvel később már a Skynál tekert. Ott volt Wiggins 2012-es Tour győztes csapatában. „Sokan nem tartják szimpatikusnak Bradleyt, pedig magánemberként, mondjuk edzés közben, amikor nincsenek körülötte kamerák, nagyon jó arc. Tőle azt lehetett ellesni, hogy kell profi módon készülni. Elképesztő aprólékossággal elemezte a fontos szakaszokat. Tudta, melyik nap, hol és mikor érdemes támadni. Tervszerűen versenyzett, minden részletre figyelt. Tudta, sárga trikót csak olyan csapattal lehet nyerni, amelyik szervezett, és bízik a kapitányában”.

Porte.jpg

Porte a Sky elmúlt két Tour győzelméből alaposan kivette a részét. Épp itt volt az ideje, hogy megkapja élete lehetőségét. Tavaly még Chris Froome utolsó (és legfontosabb) emberként tekert Franciaországban. Tizenkilencedik lett, de mint mondja, zárhatott volna jobb pozícióban is. „Nem voltam elégedett magammal, igaz, nekem alapvetően Christ kellett segítenem. Ha kevésbe hullámzó teljesítményt nyújtok, simán ott vagyok a Top 10-bent”.

Az olasz kerékpáros szaknyelvben létezik egy kifejezés: „angelo custode” vagyis „őrangyal”. Ebből a szerepből, és talán kicsit Froome árnyékából kellene kilépnie az ide Giron Richie Portenak. „Nem izgulok. Sőt, alig várom a májust. Engem nem blokkol le, ha sokat várnak tőlem. Épp ellenkezőleg. Szeretem a kihívásokat. Lesz mellettem egy erős csapat, és vannak időfutamok. Miért kellene félnem?” Az időfutam… ez valóban Porte egyik erőssége. Ha Rodríguezt és Quintanát tekintjük a két fő riválisnak, akkor a Sky versenyzője talán némi előnyben is van. De mi lesz az idei Tourral? „Még nem tudom. Valószínűleg ott leszek, de erről később döntünk. Chris tavaly nélkülem is simán nyert volna. Döbbenetes, hogy mit ment. Még ha szabad kezet kapok, akkor sem lett volna esélyem legyőzni őt”. Adja magát a kérdés: Froome-tól mit lehetett ellesni?„Főleg a nyugodtságát. Emlékszem milyen higgadtan kezelte az éles helyzeteket. A Mont Ventoux-s szakasz délelőttjén például, olyan nyugodtan reggelizett, hogy nem akartam elhinni”.

Az olaszországi időszak nem múlt el nyomtalanul. Richie imád enni (pizza, lasagne és egy toszkán specialitás a carne allo spiedo a kedvence) elmondása szerint nagy édesség rajongó. Egy jó cantucci al vino (mandulás keksz, borba mártva) bármikor jöhet. „Mindent szeretek, ami édes. Amikor nincs versenyidőszak, feljön rám pár kiló. Ezen a télen egy hatost kellett ledobnom. De nincs ezzel baj, ahogy elkezdek tekerni, hamar visszaáll a 61 kg-os versenysúlyom.”

A május 9-i Giro rajtra Porte tökéletes formában lesz, s addigra már a fontosabb szakaszokat is ismerni fogja. „Dario Cioni nagy segítség nekem. Van tapasztalata, tudja milyen az olasz körön versenyezni. Egyelőre csak videon néztük meg a szakaszokat, de áprilisban bejárjuk majd a fontosabb helyszíneket, így a Zoncolant is”.

Porte úgy tervezi, azon a napon és hegyen fog eldőlni a 2014-es Giro d’Italia. A részletekre figyelni kell, ő már csak tudja. Volt kitől megtanulnia.

CIKKAJÁNLÓ: Menni fog a Giro-Tour dupla

 

Hozzászólások