Kerékpár - A második eséllyel élni kell
A második eséllyel élni kell
Fotó: Europress/Getty

A második eséllyel élni kell

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/10/27 13:09
Nem volt jó éve, ezt kár lenne tagadni. Pedig Richie Porte a 2014-es idénynek úgy vágott neki, hogy végre megkapja élete lehetőségét.

Megkapta, de a Girot betegség miatt ki kellett hagynia (így az olasz körön a brit csapat igazi kapitány nélkül maradt), a Touron pedig Froome kiesése után nem tudott élni a lehetőséggel. Egy elhúzódó tüdőgyulladás gyakorlatilag a teljes szezonját tönkretette, így már augusztus végén elment pihenni. 

Tökéletes formában szeretne nekivágni a következő évnek, ahol első komoly célja a TDU megnyerése lesz. Nem szívesen duplázna, de sok minden függ Froome programjától. Ha Chris tényleg a Girot választja, fő segítőként Porte is ott lesz mellette.

Launcestonban, egy alig 80.000-es tengerparti tasmán városban született. (csak, hogy földrajzilag teljesen pontosak legyünk: Tasmánia egy Ausztráliához tartozó sziget, az ország legkisebb területű szövetségi állama). Édesapja a helyi uszoda vezetője volt, így nem meglepő, hogy az úszással kezdett. Kiváló pillangósnak számított, majd megpróbálkozott a triatlonnal. Jó döntés volt, hisz ezüstéremig jutott az U23-as ausztrál bajnokságon. Szabadidejében pedig szörfözgetett. Aztán jött a kerékpár.

"Huszonkét évesen, nem volt több vesztegetni való időm. Tudtam, hogy profiként képzelem el a jövőmet, de nem otthon. Olyan országba kellett kerülnöm, ahol a kerékpározásra nem csak hobbiként tekintenek.A korábbi tasmán versenyző, Michael Wilson segítségével kerültem Olaszországba. Ez 2007-ben volt, első versenyemen pedig - 4 km-el a befutó előtt egy emelkedőn léptem meg a mezőnytől - rögtön nyerni tudtam. Fagyival ünnepeltem. Egy évvel később Toszkánába, a Mastromarco csapatához kerültem. San Baronco környékén annyit tekertem, hogy csukott szemmel is képes lennék bejárni az utakat. Otthon más a helyzet. Ha elmegyek mondjuk 6 órát edzeni, találkozok 20 emberrel, 40 tehénnel, és 60 kenguruval".

2010-ben indult először a Giro d’Italián, már a Saxo Bank színeiben.

Az utolsó párizsi szakaszon szökéssel is próbálkozott, végül 23. lett összetettben

„Szerencsés vagyok, mert olyan egyéniségek mellett tanulhattam, mint Contador, Froome vagy Wiggins. Mindenkitől el tudtam lesni valami fontosat. Albertotól például azt, hogy kell figyelemmel követni az adott versenyen dinamikáját, majd miként kell meglepetésszerűen támadni. Ő volt az a versenyző, aki könyörtelenül ki tudta használni az épp aktuális vetélytárs gyenge pillanatait. Figyelt, tanulmányozta a többieket, majd lecsapott. A 2011-es Girot kis túlzással segítők nélkül is megnyerte volna. Ő egy született zseni."

Porte egy évvel később már a Skynál tekert. Ott volt Wiggins 2012-es Tour győztes csapatában. „Sokan nem tartják szimpatikusnak Bradleyt. Pedig magánemberként, mondjuk edzés közben amikor nincsenek körülötte kamerák, nagyon jó arc. Tőle azt lehetett ellesni, hogy kell profi módon készülni. Elképesztő aprólékossággal elemezte a fontos szakaszokat. Tudta, melyik nap, hol és mikor érdemes támadni. Tervszerűen versenyzett, minden részletre figyelt. Tudta, sárga trikót csak olyan csapattal lehet nyerni amelyik szervezett, és bízik a kapitányában”.

A Sky az átigazolási piacon: Érkezők - Andrew Fenn (Omega), Leopold König (NetApp), Lars Petter Nordhaug (Belkin), Wout Poels (OPQS), Nicolas Roche (Tinkoff), Elia Viviani (Cannondale).Távozók - Edvald Boasson Hagen (MTN), Dario Cataldo (Astana), Joe Dombrowski (Cannondale)

Az olaszországi időszak egyébként nem múlt el nyomtalanul. Richie imád enni (pizza, lasagne és egy toszkán specialitás a carne allo spiedo a kedvence) elmondása szerint nagy édesség rajongó. Egy jó cantucci al vino (mandulás keksz, borba mártva) bármikor jöhet. „Mindent szeretek, ami édes. Amikor nincs versenyidőszak, feljön rám pár kiló. Az előző télen egy hatost kellett ledobnom. De nincs ezzel baj, ahogy elkezdek tekerni, hamar visszaáll a 61 kg-os versenysúlyom.” 

Sok Metallicát hallgat, bármikor képes megenni egy nagy doboz Tobleronét, és manapság biztosan vízimentőként dolgozna, ha hét évvel korábban nem kapja meg azt az olaszországi lehetőséget.

Ez a szezon elment, de ott a következő. Ahol már tényleg bizonyítani kell. Különben Leo König a helyére lép.

 

Hozzászólások