Kerékpár - „Négy millió kicsit túlzás”

„Négy millió kicsit túlzás”

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/02/03 10:45

Fernando Alonso 2015-ben induló csapatával kapcsolatban egyelőre csak pletykákat hallani. Feltűnően kevés a konkrétum. A mai Gazzettában megjelent egy interjú Paolo Bettinvel, aki az új együttes sportigazgatója lesz. Sok titkot a volt olasz kapitány sem árult el, egyet leszámítva: Alonso nemrég küldött neki egy e-mailt, ő pedig az abban leírtakat követi…

SAGAN-ALONSO.jpg

Vasárnap a GP Costa Degli Etruscival Olaszországban is megkezdődött a 2014-es országúti szezon. Mivel Paolo Bettini a befutó helyszínétől nem messze lakik logikus volt, hogy a helyszínen tekinti meg a versenyt. Ha már ott volt, a Gazzetta le is csapott rá. Alonso 2015-ben induló csapatáról faggatták.

”Gyakorlatilag hárman vagyunk: Fernando a tulajdonos, Abad a menedzser és én, aki a szakmai munkára fogok figyelni. De még nem írtam alá szerződést, és nem is tudom mikor kerülhet erre sor. Alonso a közelmúltban küldött nekem egy mailt, és az abban leírtak szerint dolgozom. De mondom, írásbeli megállapodás nélkül”. Kiko Garcia és Checu Rubiera (Lance Armstrong korábbi csapattársának) szerepvállalásáról is lehetett hallani, de egy biztos: előbbi családi okok miatt nem vállal szerepet az új csapatban. Amely valószínűleg Dubaiból érkező pénzekre „támaszkodhat”. „Nagyjából 80-90 kerékpáros szerződése fog lejárni az idény végén. Közülük 10-12 viszonylag nagy név, értékes versenyző. De az is igaz, hogy egyikükkel sem tudunk majd egyből háromhetest nyerni”. A szabadügynökök közül, kétségtelenül Sagan a legnagyobb név. De mennyit ér valójában a jelenleg még a Cannondale-ben tekerő szlovák versenyző? „Négy milliót valószínűleg nem. A menedzsere dobálózott ekkora számokkal. Ha van olyan csapat, amely adna neki ekkora fizetést, nem tudom miért nem írt még alá. Ilyen összegből három kiváló versenyzőt tudnánk venni”.  Addig az érkezőkkel kapcsolatban marad a találgatás. Joaquim Rodríguezről is hallani. A legutóbbi Tour harmadik helyezettje sajtóinfók (?) szerint szívesen elhagyná a Katushát…

Egyetlen cég adott eddig konkrét ajánlatot Alonsonak, ez pedig a Specialized. Három millió eurós támogatásról van szó, melynek keretében az amerikai cég biztosítaná a szerviz kamiont, a kerékpárokat, a bukósisakokat és a cipőket. Röviden, szinte minden fontosat. És akkor itt jön a csavar: a Specialized a Formula 1-es McLaren partnere, Alonso pedig a Ferraris. Akkor lehet, ez az ajánlat sem biztos? Szerencse, hogy második és harmadik opciónak ott van a Cervelo illetve a Colnago… 

Hozzászólások