Foci - Xavi Hernandez visszavonul. Újra. Most végleg..?
Xavi Hernandez visszavonul. Újra. Most végleg..?
Fotó: Europress/AFP

Xavi Hernandez visszavonul. Újra. Most végleg..?

HosszabbitásHosszabbitás
2019/05/02 22:39
Xavi Hernandez, a spanyolok világ- és Európa-bajnok futballistája másodszor is bejelentette visszavonulását.

A 133-szoros válogatott játékmester először 2017 novemberében közölte, hogy az idény végén befejezi pályafutását, később viszont úgy döntött, hogy még egy évet játszik a katari bajnok al-Szadd csapatában.

"Kiváltságnak tekintem, hogy 39 éves koromban még futballozhatok. A csúcson szeretném befejezni a szezont, ami kupagyőzelmet és az ázsiai Bajnokok Ligája elérését jelentené" - közölte csütörtökön.

Hozzátette, immár biztos benne, hogy a szezon végén visszavonul, mert edzőként szeretné folytatni pályafutását.

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi az FC Barcelonában töltötte szinte az egész karrierjét, 1997-től 2015-ig játszott a katalán klubban, amellyel a többi között nyolc bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert, majd 2015-ben igazolt Katarba.


                                                                                                                                                                     MTI

Hozzászólások