Foci - Xavi Hernández: "Túl korai lett volna számomra a Barcelonát irányítani" 
Xavi Hernández: "Túl korai lett volna számomra a Barcelonát irányítani" 
Fotó: Europress/AFP

Xavi Hernández: "Túl korai lett volna számomra a Barcelonát irányítani" 

HosszabbitásHosszabbitás
2020/01/16 15:29
Xavi Hernández elismerte, hogy felkérték a Barcelona labdarúgócsapatának irányítására, amit azért utasított vissza, mert egyelőre nem érezte magát felkészültnek a feladatra.

A jövő szombaton 40. születésnapját ünneplő Xavi elárulta, hogy Eric Abidal sportigazgatótól és Oscar Grau vezérigazgatótól kapott ajánlatot az edzői posztra, amit nem fogadott el.

"Túl korai lett volna számomra a Barcelonát irányítani" - mondta. Hozzátette: ettől függetlenül továbbra is az az álma, hogy egyszer a katalán csapat vezetőedzője legyen.

A 133-szoros spanyol válogatott középpályás pályafutása során 767 alkalommal lépett pályára az FC Barcelonában. A katalán klub színeiben a többi között nyolc bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert.

A világ- és Európa-bajnok játékos május elején jelentette be visszavonulását, a hónap végén pedig a katari bajnokcsapatnál, az al-Szaddnál - melyben 2015 óta szerepelt - aláírta az első edzői megbízatásáról szóló szerződését.

A Barcelona hétfőn menesztette Ernesto Valverdét a csapat éléről, helyét Enrique Setién foglalta el. Xavi szerint a 61 éves spanyol szakember jó választás.

"Kedvelem az új barcelonai edzőt, szimpatikus, ahogyan dolgozik. Úgy vélem, hogy sikeres lesz a csapattal" - nyilatkozta Xavi.

MTI

Hozzászólások