Nemzetközi - Súlyos büntetést követelnek az angolok a rasszista montenegrói szurkolók miatt
Súlyos büntetést követelnek az angolok a rasszista montenegrói szurkolók miatt
Fotó: Europress/AFP

Súlyos büntetést követelnek az angolok a rasszista montenegrói szurkolók miatt

Németh DánielNémeth Dániel
2019/03/26 12:15
Gareth Southgate megerősítette, hogy az Angol Labdarúgó-szövetség jelentést tesz a Montenegró-Anglia, Európa-bajnoki kvalifikációs mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt. Az angolok szövetségi kapitánya szerint elfogadhatatlan volt a szurkolók viselkedése, míg Raheem Sterling, a Manchester City sztárja úgy véli, a történtek után komoly büntetést érdemelne a montenegrói válogatott.

Anglia nagyon simán, 5-1-re legyőzte Montenegrót, ezzel sorozatban ötödik győzelménél tart a fiatal sztárokkal teletűzdelt válogatott. Mégsem erről, vagy a remek teljesítménnyel bemutatkozó Callum Hudson-Odoiról esett a legtöbb szó, hanem montenegrói szurkolók viselkedéséről. Történt ugyanis, hogy Danny Rose egyik szabálytalanságát követően hangos majomhuhogásba kezdtek, amit persze az angol válogatott többi színes bőrű játékosa is hallott.

  

"Ez elfogadhatatlan. Beszéltem a játékosaimmal, teljes mértékben támogatjuk őket. Természetesen jelentést teszünk, ami már folyamatban van. A jelenlévők közül sokan hallották, köztük úgy hiszem, hogy az UEFA delegáltjai is. Részünkről megtesszük a szükséges lépéseket, hogy mindez ne maradjon következmények nélkül. A játékosoknak tudniuk kell, hogy a stáb és a szervezet mögöttük áll. Ez most a legfontosabb dolog"nyilatkozta a találkozót követően Southgate. 

Sterling szerezte az angolok ötödik találatát, amit sajátosan ünnepelt meg: fülét befogva fejezte ki tiltakozását az montenegróiak viselkedésével szemben. "Személy szerint én nem hallottam, de a csapattársam, Danny igen. Néhányan a pad mögött is hallották, és nagyon szomorú, hogy egy nagyszerű győzelem után erről kell beszélnünk" - magyarázta a támadó, aki Twitteren is üzent a rasszista szurkolóknak, nem is annyira burkoltan tanulásra buzdítva őket.

A Manchester City sztárja azon az állásponton van, hogy a montenegrói szurkolók viselkedése nem maradhat következmények nélkül. "Úgy hiszem, valódi büntetésnek kellene járnia ezért, az nem elég, ha eltiltanak pár embert. Ebben a stadionban 15 ezren férnek el, és úgy gondolom, a megfelelő büntetés az lenne, ha senki sem nézhetné a következő mérkőzést. Ezek után a szurkolók kétszer is meggondolnák, hogy ilyesmit csináljanak, mert a nemzetüket és a futballt is szeretik."

Southgate hozzátette, nevelés nélkül semmit sem érnek a büntetések. "Az én gyerekeim egyetlen pillanatig sem foglalkoznak azzal, hogy hol születtek az emberek, milyen nyelvet beszélnek és milyen a bőrszínük. A fiatalokban még van egyfajta ártatlanság, amit aztán az idősebbek befolyásolnak. Azt kellene mindenekelőtt biztosítanunk, hogy mindenki megfelelő oktatásban részesüljön, és ez ránk is ugyanúgy vonatkozik" - fogalmazott igencsak önkritikusan a szövetségi kapitány.

  

"Nem azért vagyok ma itt, hogy egyszerűen kritizáljam a történteket. Ez a probléma nálunk is létezik, mi sem vagyunk mentesek tőle. Megbüntetheted a klubokat, de ez sem fogja megakadályozni azokat az egyéneket, akinek ilyen a gondolkozásmódja, hogy azt tegyék, amit csak akarnak. Ezért fontos a fiatalok oktatása, velük sokkal jobb esélyeink vannak, hogy ezt a gondolkozásmódot a lehető legszélesebb körben kiterjesszük" - folytatta Southgate, hozzátéve, elsődleges feladatának a játékosai védelmét tekinti.

Abban biztosak lehetünk, hogy lesz az ügynek folytatása, ilyesmi ritkán marad következmények nélkül. Más kérdés, hogy ezek a szankciók ritkán olyan súlyosak, mint ahogyan azt például Sterling javasolta. Tavaly az UEFA 50 ezer euróra büntette a Zenit Szentpétervár csapatát rasszizmus miatt, néhány hónappal korábban pedig a francia válogatott színes bőrű játékosait majomhuhogással fogadó Oroszország szövetségének 22 ezer eurót kellett befizetnie büntetés gyanánt.

Pogbát és Dembélét is kihuhogták az oroszok, a franciák lépéseket tennének | Hosszabbítás

A francia labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte az orosz válogatottat Szentpéterváron. Bár a találkozó a nevében barátságos volt, a lelátói hangulat messze nem volt az, a helyi szurkolók folyamatosan huhogtak, ha színes bőrű játékoshoz került a labda. A történtek után Franciaország sportminisztere, Laura Flessel arról beszélt, nemzetközi szinten kell lépéseket tenniük a hasonló esetek megakadályozása érdekében.

Sem válogatott, sem klubszinten nem számít ez akkora összegnek, hogy az visszatartó erővel bírjon. Pedig, mind azt Miguel Delaney, az Independent újságírója írja: "a rasszizmus mögött nyilvánvalóan valamilyen társadalmi és kulturális okok állnak, így a futballon jócskán túlmutató probléma, ez azonban nem jelenti azt, hogy a futballnak nem kell példát mutatnia. Ezt nem lenne szabad beengedni a stadionokba, amit csak a valódi következményekkel járó büntetés segíthet elő."

Kezdetnek például a Sterling által is javasolt, zárt kapus büntetés. Ez egyrészről anyagi csapás az adott szövetség számára, másrészről pedig a szurkolóknak sem jó, hiszen otthonról kell nézniük a válogatott mérkőzéseit. És talán azt is könnyebb lenne belátni, hogy ezzel a viselkedéssel a saját válogatottjuknak ártanak, mert a pénzbüntetések következményei sokkal kevésbé látványosak, ha van egyáltalán ilyesmi. Sőt, adott esetben a pontlevonás sem lenne túlzott szankció.

Amennyiben az UEFA a helyzet súlyosságához méltó módon kezelné a problémát, valamennyi nemzeti szövetség kénytelen lenne komolyan venni a jelenséget, és nem lehetne azt a szőnyeg alá söpörni, pláne kiváltani valamilyen nevetséges pénzösszeggel. Sokat elárul az európai és a nemzetközi szövetség gondolkozásmódjáról, hogy 2019-ben a pénzügyi fejlődés lehetőségeit még mindig fontosabbnak tartják, mint megvédeni azon játékosokat, akik hétről-hétre hozzátesznek valamit azért, hogy egyáltalán eladható legyen a labdarúgás.

Hozzászólások