Serie A - Conte szerint az Internek az olajozottan működő gépezetként szereplő Liverpool példáját kell követnie
Conte szerint az Internek az olajozottan működő gépezetként szereplő Liverpool példáját kell követnie
Fotó: Europress/AFP

Conte szerint az Internek az olajozottan működő gépezetként szereplő Liverpool példáját kell követnie

Takács MártonTakács Márton
2020/10/24 11:56
Antonio Conte, az Internazionale vezetőedzője bízik benne, hogy elég időt kap a milánói csapat kispadján, és a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp munkáját emelte ki példaként, hogy mit érhetne el ő is a megfelelő támogatással. 

Az Inter sorozatban három mérkőzésen maradt nyeretlen, a Serie A-ban 1-1-et játszott a Lazióval, 2-1-re kikapott a városi derbin a Milantól, majd 2-2-es döntetlenre végzett a Bajnokok Ligájában a Borussia Mönchengladbach csapatával. Szombaton a Genoa vendégei lesznek Romelu Lukakuék, ilyen előjelekkel várják következő bajnokijukat. 

Conte örül az által elért fejlődésnek és reméli, hogy ihletet meríthet a gépezetként működő Liverpooltól, akik Klopp irányításával folyamatosan fejlődtek, amelynek előbb Bajnokok Ligája-győzelem, majd a Premier League megnyerése lett a jutalma. 

A La Regista-podcast idénybeli második epizódjában Mártha Bence kollégánk leszögezte, hogy "ha a védelem kérdésére nem figyelnek eléggé, ezen akár el is mehet a bajnoki cím. Súlyos kijelentés lesz, de leszögezhetjük, hogy jelen pillanatban az Inter a legnagyobb esélyese a bajnokságnak."

Conte többet vár a nagy reményekkel szerződtetett Eriksentől | Eurosport

A téli átigazolási időszak egyik legnagyobb húzását az Inter hajtott végre, amely 20 millió euróért szerződtette a Tottenham Hotspur klasszisát, Christian Eriksent. A dán játékmester beilleszkedése azonban nem alakult zökkenőmentesen, emiatt már olyan hírek is megjelentek, miszerint a milánói klub megfelelő ellenérték esetén hajlandó lemondani a játékosról.

"Mindig 110 százalékot kell nyújtanunk, hogy a teljesítményünk mellett jó eredményt is elérjünk. Keményen kell dolgoznunk. Klopp Liverpoolja lebeg példaként a szemem előtt. Négy év telt el náluk bármilyen cím elnyerése nélkül - most pedig gépezetként működnek. Mi is valami fontosat építünk. Nem tudom, ez rövid távon vezet-e valaminek a megnyeréséhez, de pontosan tudom, hogy ez a jó út. Még kívülről is, az Intert látva, a szilárd szerkezet ötlete merül fel, ellentétben az előző évekkel. Ez boldogságot ad nekem." - nyilatkozta Conte.

Az Inter nyolc gólt kapott az olasz bajnokság eddig eltelt négy fordulójában, a 2011/12-es szezon óta először szedett be ennyit a Serie A ezen szakaszában, és még kettőt nyelt be a Mönchengladbach ellen a BL-ben. Conte elfogadja, hogy az Internek hátul magabiztosabbnak kéne lennie, de megismételte, hogy meg van elégedve játékosai összteljesítményével.

"Ha megnézzük, hogy mit próbálunk csinálni, hogyan próbáljuk bevonni az egész csapatot a játékba, akkor elkerülhetetlen, hogy néhány játékos jellemzői megváltozzanak a tavalyi évhez képest. Sok gólt szereztünk, de többet is szerezhettünk volna. Kaphatunk elkerülhető gólokat, gyakran egyéni hibák miatt, amelyeken javíthatunk. Folytatjuk a munkát, játsszuk a mérkőzéseket. Eddig még nem volt egyetlen csapat sem, amely felülmúlt volna minket játékban." - tette hozzá az Inter vezetőedzője.

Ha nem is bukás, de hatalmas kihagyott ziccer Conte első interes szezonja | Eurosport

Az igazán fontos kérdések gyakorlatilag már eldőltek az olasz labdarúgó-bajnokságban, hiszen a Juventus minimum fél kézzel fogja a kupát, a BL-indulók között csak a sorrend kérdéses, és a háromból kettő kieső is megvan. Hogy mit gondolunk az újraindítás óta látott játékról, podcastben beszéltük ki, azaz itt a Regista legfrissebb adása.

A Genoa elleni találkozó nyolc napon belül az Inter harmadik meccse lesz, majd kedden a Shakhtar Donetsk otthonába látogatnak Arturo Vidalék, négy napra rá pedig a Parmát fogadják. 

"Fontos, hogy kezeljük a helyzetet és a lehető legjobban megőrizzük a játékos formáját, miközben a lehető legjobb módon játsszunk. A két dolgot össze kell kapcsolni. Néhány játékos mindig a pályán van, ezért meg kell védenünk őket fizikai és pszichológiai szempontból is."  - mondta Conte.

A La Regista-podcast legutóbb epizódjában Mártha Bence az Inter nyári játékosmozgásáról így nyilatkozott:

"Ha megnézed az Inter igazolásait - persze kilóg belőle egy csomó olyan játékos, aki deklaráltan azért jött, hogy idén bajnoki címet nyerjen az Interrel, gondolhatunk itt Kolarovra vagy Vidalra, de ezek vagy ingyen, vagy tökmagért jöttek, és nem is keresik magukat halálára -, akiért pénzt adtak, az mind a jövőbe tett befektetés. A Hakimire kifizetett 40 millió, ha olyan jól fog játszani, ahogy az első meccsek alapján tűnik, meg ami a tehetségéből következik, akkor nem olyan sok pénz. Véglegesítették Sensit és Barellát, mindketten jó korban lévő játékosok. Tehát nem mondható, hogy ha idén nem jön össze és Contét kirúgják, akkor ez a keret megy is a levesbe."

Nem a topfavoritok nyerték az átigazolási időszakot | Eurosport

Egy ilyen nyár után akár a bajnoki címért is versenyben lehet a Napoli, amely úgy erősítette meg kiválóan a keretét, hogy közben még a legfontosabb játékosait is meg tudta tartani. Az alapvetően kétszereplősre tippelt versenyfutásban ráadásul a szintén kiválóan igazoló és még kiválóbban (?) értékesítő Atalantára is érdemes figyelni, hiába csapnivaló a védelem.


via goal.com

Hozzászólások