Serie A - Az egyszereplős Serie A végét jelezheti, hogy most valódi téttel bír a milánói derbi
Az egyszereplős Serie A végét jelezheti, hogy most valódi téttel bír a milánói derbi
Fotó: Europress/AFP

Az egyszereplős Serie A végét jelezheti, hogy most valódi téttel bír a milánói derbi

Németh DánielNémeth Dániel
2021/02/21 13:36
Lassan tíz éve, hogy a Juventus kibérelte az első helyet az olasz labdarúgásban, korábban elképzelhetetlennek tartott és példátlan dominanciát kiépítve ezzel. Az, hogy a Serie A kis túlzással egyszereplős bajnoksággá silányult (már ami az első helyet illeti) sok tényezőre vezethető vissza, amelyek közül most több fronton is látszódnak a változás jelei. A hétvégi milánói derbi az egyik mérce.

A futball előző évtizedének egyik leginkább szembetűnő jelensége az volt, hogy az elit és az üldözők közötti olló minden korábbinál nagyobbra nyílt. Mindig is voltak olyan szakaszai a futballtörténelemnek, amikor egy-egy korszakos csapat sorozatban nyerte a legnagyobb címeket, ám azért ez inkább csak években volt mérhető, mintsem egy teljes évtizedben. Ehhez képest az előző 10 évben Olaszországnak, Németországnak és Franciaországnak egyaránt megvolt a maga egyeduralkodója, sőt, igazából Spanyolországnak is.

Sok helyen és sokszor cikkeztek arról, miért nem egészséges ez az európai labdarúgás szövetére nézve. A példátlan sikerszériák hátterében ugyanis a gazdasági egyenlőtlenség állt: a gazdag klubok még gazdagabbak lettek, a topjátékosok koncentrációja minden korábbinál nagyobbra nőtt, így sok helyen egészen egyszerűen megszűnt a verseny. Olaszországra ez különösen jellemző volt: hiába akadtak szakaszosan kihívói a Juventusnak, hosszabb távon mindegyik rivális elbukott, még mielőtt érdekes lehetett volna a verseny.

A mostani szezon a legtöbb európai topbajnokságban érdekes változásokat jelez (Németország még tartja magát): a Paris Saint-Germain csak harmadik helyen áll a Ligue 1-ben, a Juventus a negyedik a Serie A-ban, a La Ligában pedig az Atlético Madrid az éllovas (bár tetemes előnye elolvadt az előző hetekben). Ahogyan Jonathan Wilson, a Guardian szakírója fogalmaz, csábító lenne ezt a jelenséget egy az egyben a világjárványra visszavezetni, ám a válasz nem mindenhol ennyire egyszerű. Olaszországban semmi esetre sem.

Cristiano Ronaldóval a BL-győzelmet vette célba a Juventus.Fotó: Europress/AFP

Ahhoz, hogy a Juventus ilyen szinten elléphessen a mezőnytől, két dologra volt szükség: kellett hozzá, hogy a torinóiak jó döntéseket hozzanak az átigazolási piacon, a saját stadionnal stabilizálják a klub anyagi helyzetét; illetve ezzel párhuzamosan - elsősorban a milánói - riválisok szétesése. Az időszakosan megbénult óriások árnyékából kitörő klubok - mint például a Maradona utáni korszak legeredményesebb Napolija - csak megközelíteni tudták a Juventust, legyőzni azonban nem sikerült.

Mindkét téren láthatóak a változás jelei. Beppe Marrotta távozása óta az átigazolási fronton több hibás döntést is hozott a klub. "Talán innen is visszakapaszkodnak, hogy megszerezzék sorozatban a 10. scudettót, de a mostani lehet a legnehezebb feladatuk az elmúlt évtizedből, és már-már úgy tűnik, a helyzetet javarészt ők idézték elő. Amennyiben nem gondolják úgy, hogy Cristiano Ronaldo góljai szükségesek a fő célhoz, a BL-győzelemhez, talán nem alakul ki ez a furcsán inkoherens keret" - foglalta össze a jelenséget Wilson.

A megváltozott prioritások nem csak a keretben, de a kispadon is változásra késztették a vezetőséget. Előbb Massimiliano Allegriről mondtak le, részben talán jogosan, elvégre a kapcsolat valóban fáradni látszott. Utódja, Maurizio Sarri ellenben kis túlzással lehetetlen feladatot örökölt meg: úgy kellett volna lefektetnie egy magas presszingre épülő rendszer alapjait, hogy abba valahogy beépítsen egy keveset mozgó, harmincas évei közepén járó középcsatárt. Majd miután ez becsődölt, a nulla edzői rutinnal rendelkező Andrea Pirlóhoz fordultak.

Ezzel párhuzamosan megfigyelhető, hogy a két milánói klub egyre inkább életjeleket mutat, és a hétvégi Derby della Madonnina ennek megfelelően rég látott jelentőséget kapott a történelmi presztízs mellé.

Bevételek terén a Juventus még mindig egyeduralkodó Olaszországban, a Deloitte éves jelentése szerint harmadával több pénzt termelt, mint a második helyen álló Inter, és kétszer annyit, mint a Milan. Csakhogy a bevétel nem mindig tükrözi hűen egy klub anyagi helyzetét, remek példa erre a Barcelona, amely úgy került a csőd szélére, hogy a bevételi lista élén zárt. Az AC Milan új tulajdonosa, az Elliott csoport komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a klub anyagi helyzete rendeződjön, és lényegében nullára csökkentették az adósságot.

Az anyagi csődtől próbálják megmenteni Olaszország egyik legnagyobb klubját | Eurosport

Az olasz sajtó január óta cikkezik arról, hogy az Inter súlyos anyagi problémákkal küzd. Eleinte a klub részéről tagadták ezeket az állításokat, hogy aztán rövid időn belül mégis elismerjék: a tulajdonosok keresik a kiutat a nehéz szituációból. Bár a helyzet távolról sem reménytelen, az idő sürget, hiszen az idény végéig legalább 150 millió eurót kellene előteremteni.

Ezzel szemben a Forbes 2020-as jelentése szerint a Juventus adóssága 417 millió font, durván 20%-kal több, mint amennyi az éves bevétele. Az Inter még rosszabbul áll: a 405 millió font durván 60%-kal múlja felül a bevételi oldalt. Hasonlóan beszédes adat, hogy a Forbes értékelése szerint az adóságállomány megegyezik a klub becsült értékének 50%-val, ami a legmagasabb arány a top 20-ba rangsoroltak között, és közel kétszer annyi, mint az AS Romát leszámítva bármely klubnál.

A két milánói óriás más utat választott az elitbe való visszatéréshez. Az Inter leginkább nyers erőből próbálta megoldani a feladatot és rengeteg pénzt költött az átigazolási piacon (tegyük hozzá: a mostani tulajdonosok előtt ezt a Milannál is megkísérelték). Bár Antonio Conte panaszkodott párszor a vezetőség munkájára, az érkezése óta eltelt 18 hónapban a kék-feketék nettó 130 millió fontot tapsoltak el az átigazolási piacon, zömmel rutinos és sokat kereső futballistákra vadászva, akiket később nehéz eladni.

Megkérdőjelezhetetlen, hogy fejlődött az Inter. Előző idényben egy ponttal zárt a Juve mögött, bejutott az Európa-liga döntőjébe, jelenleg egy ponttal vezeti a Serie A-t, és az előző hónapban a Juventust is legyőzte. Amely siker pszichológiai értelemben mindenképpen fontos volt, még akkor is, ha amúgy az Olasz Kupában ezt a bravúrt nem sikerült megismételni. Ennek persze megvan a böjtje: a tulajdonosok befektetőket keresnek és egy sürgősségi kölcsön felvételéről is tárgyalnak a Goldman Sachszal, így ismét költségcsökkentés várható.

Miután a kínai szál befuccsolt, a Milan egészen más utat választott. Bár a sajtónyilvánosság nagy része a 39 éves Zlatan Ibrahimovicra irányul, és a klub januári szerzeménye, Mario Mandzukic is rutinos játékosnak számít, ők a kivételt képezik. A piros-feketék zömmel fiatal és tehetséges játékosokra támaszkodnak, akiket néhány évvel később jó profittal adhatnak el. Azok közül, akik legalább 10 meccsen lehetőséget kaptak, 17-en 24 év alattiak - amely inkább az RB Leipzig profiljához hasonlatos, de a gazdasági realitásnak megfelel.

Ibrát leszámítva a Milan tele van fiatalokkal.Fotó: Europress/AFP

"Ez a valóság továbbra is sivár. A milánói derbinek a helyi rivalizáláson túlmutatóan globális jelentőséggel kell rendelkeznie. Fontosnak kellene lennie, elvégre ez a két klub összesen 10 európai cím tulajdonosa. Az a megkönnyebbülés és ünneplés, amit a milánói derbi bajnokságra gyakorolt hatása váltott ki a felekből, jelzésértékű, mennyire rossz volt a helyzet. Ez így önmagában nem sok, és bizonyos értelemben a Juve nyitotta ki az ajtót, mindenesetre ez talán az egyklubos Serie A végét jelezheti" - zárta gondolatait Wilson.

via Guardian

Hozzászólások