Serie A - Olasz sztárcsapatnál folytathatja pályafutását a magyar válogatott középpályás
Olasz sztárcsapatnál folytathatja pályafutását a magyar válogatott középpályás
Fotó: Europress/AFP

Olasz sztárcsapatnál folytathatja pályafutását a magyar válogatott középpályás

Németh DánielNémeth Dániel
2020/04/18 14:37
Marco Rossi a passioneinter.comnak adott interjút, amelyben kitért Szoboszlai Dominik jövőjére is. A szövetségi kapitány úgy tudja: az egyik olasz klubbal előrehaladott tárgyalások folynak, olyannyira, hogy a megállapodás akár már januárban létrejöhetett volna. Rossi szerint a magyar középpályás a Serie A valamelyik sztárcsapatánál folytathatja a pályafutását.

"Beszéltem Szoboszlaival és az ügynökével is, akivel nagyon jóban vagyok. Az ügynök azt mondta, hogy a koronavírus-járványt megelőző időszakban számos ajánlatot kaptak Olaszországból, és hogy valószínűleg ott kezdik meg a következő idényt. Úgy hiszem, az Inter, a Milan és a Lazio közül választhat. Az ügynöke nagyon magabiztosnak tűnt. Valójában az volt a terv, hogy a játékos már januárban klubot vált, de különböző okok miatt ezt júniusig elhalasztották. Nem tudom, hogy változott-e a helyzet, nem mentünk bele a részletekbe."

"Azt gondolom, hogy a három említett klub valamelyikével előrehaladott tárgyalásokat folytattak, de azt nem tudom megmondani, melyikkel" - folytatta Rossi. A magyar kapitány szerint a Serie A olyan terep lehet, ahol Szoboszlai tovább fejlődhet. Rossi úgy látja, hogy a középpályásnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy sikeres pályafutást fusson be, ugyanakkor vannak olyan elemek a játékában, amiket fejlesztenie kellene. A rendkívül taktikus és a védekezésre nagy hangsúlyt fektető olasz liga pedig ideális közeg lenne a hiányosságok levetkőzéséhez.

Talán nem túl nagy ugrás Szoboszlai Dominiknek a Lazio, de egy német élcsapattól kevésbé féltenénk | Hosszabbítás

Már nemcsak a pletykalapok, hanem mértékadó oldalak és újságok is komolyan foglalkoznak a lehetőséggel, hogy Szoboszlai Dominik a Lazio játékosa lehet. A magyar játékosok legutóbbi kalandozásai a Serie A-ban nem sikerültek jól, lássuk, mi várhat Szoboszlaira az egyik legígéretesebb olasz edző, Simone Inzaghi irányítása alatt.

 

"Látok lehetőséget a fejlődésre. Nagyon tehetséges játékos, ösztönös tehetségnek tartom, emellett remek személyiséggel rendelkezik, így hiszünk abban, hogy nagy karrier előtt áll. Rendelkezik a legfontosabb technikai képességekkel, mindkét lábbal jól lő, jól lát a pályán és fizikális is. A magassága ellenére nagyon dinamikus és gyors. Véleményem szerint a Serie A-ban pont azon a téren fejlődhetne, amiben most a leggyengébb: védekezésben és a védekezésre való átváltásban. Ebben a tekintetben az olasz liga nyújtja a legtöbbet."

Rossi nem tart attól, hogy a jelenleg Salzburgban futballozó Szoboszlainak túl nagy ugrás lenne a Serie A egyik topcsapata. "Ezt a lépést meg kell tennie. Úgy gondolom, hogy biztonsággal játszhatna egy Lazióhoz hasonló klubnál, vagy akár az Internél vagy a Milannál. Onnantól már rajta múlik, hogy megértse, hogyan kell alkalmazkodnia a taktikai rendszerekhez, és mindenekelőtt azt, mi kell ahhoz, hogy komplett futballista legyen Olaszországban. Minden fázisban jól kell teljesítenie."

"Intelligens srác, és ugyan lehet, hogy eleinte lennének nehézségei, de ha megkapja a lehetőséget, akkor három-négy hónapon belül készen állhat, hogy alapember legyen" - magyarázta Rossi.
Hozzászólások