Serie A - Rekordösszegért vásárolta meg azt a játékost a Juventus, aki a vesztét okozta a BL-ben
Rekordösszegért vásárolta meg azt a játékost a Juventus, aki a vesztét okozta a BL-ben
Fotó: Europress/AFP

Rekordösszegért vásárolta meg azt a játékost a Juventus, aki a vesztét okozta a BL-ben

HosszabbitásHosszabbitás
2019/07/18 10:03
A Juventus labdarúgócsapata szerdán szerződtette a holland Matthijs de Ligtet. Az olasz bajnokcsapat tájékoztatása szerint ötéves szerződést kötött az Ajax Amsterdamtól érkező 19 éves védővel, aki sajtóhírek szerint 8 millió eurót keres majd szezononként. Vételára pedig 75 millió euró volt, amellyel a Serie A történetének legdrágább védője lett.

A labdarúgó kedden érkezett meg Torinóba, ahol szerdán esett át az orvosi vizsgálatokon. A védőt hivatalosan csütörtökön mutatják be, pénteken pedig már elutazik a csapattal a kínai túrára. De Ligt az egyik legjobb védelembe érkezik, amelyet olyan veterán futballisták fémjeleznek, mint az egyaránt olasz válogatott Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci. 

A Juventus nyáron alaposan megerősítette a középpályáját is Aaron Ramsey és Adrien Rabiot megszerzésével, továbbá egyéves párizsi kitérő után visszatért legendás kapusa, Gianluigi Buffon is.

De Ligt csapatkapitánya volt az 2018/19-es Bajnokok Ligája-szezonban elődöntős, Hollandiában pedig bajnok és kupagyőztes Ajaxnak, amely a legutóbbi BL-sorozat negyeddöntőjében éppen a Juventust ejtette ki. A párharc torinói visszavágóján De Ligt szerezte az amszterdamiak győzelmét és továbbjutását jelentő találatot.

A védő a holland válogatottban szintén alapembernek számít, az együttessel júniusban döntős volt a Nemzetek Ligájában. De Ligt a nyári átigazolási piac egyik legfelkapottabb játékosa volt, a sportsajtó az elmúlt hetekben a BL-címvédő Liverpool, illetve az FC Barcelona rendszeres érdeklődéséről is beszámolt.

MTI

Hozzászólások