Serie A - Pénz nélkül, ám végtelen szakértelemmel építi jövőjét az óriásölő klub
Pénz nélkül, ám végtelen szakértelemmel építi jövőjét az óriásölő klub
Fotó: Europress/AFP

Pénz nélkül, ám végtelen szakértelemmel építi jövőjét az óriásölő klub

Németh DánielNémeth Dániel
2019/02/01 15:44

Régóta nem hozott ennyi meglepetéseredményt az Olasz Kupa, mint most: kedden a Milan győzött a Napoli ellen (2014 óta először), majd a Fiorentina rámolt hét gólt a széteső Roma kapujába, az igazi csattanó azonban szerda estére maradt: az Atalanta 3-0-ra győzött a Juventus ellen, amivel biztossá vált, hogy nem fogja zsinórban ötször megvédeni címét a torinói klub. Már csak ezért is érdemes hosszabban foglalkozni az anyagi korlátait klubkultúrával és szakértelemmel kompenzáló bergamóiakkal.

Nagyjából egy évvel ezelőtt Mártha Bence kollégánk írt egy cikket a Lazióról, melyben "az olasz szegénylegényként" jellemezte az évek óta okosan igazoló római klubot. Akad azonban egy másik olasz klub, amelyik legalább ennyire megérdemli ezt a jelzőt. Arról az Atalantáról van szó, aki - ellentétben a két milánói klubbal - igazából sosem gazdálkodhatott végtelen mennyiségű pénzzel, és épp ezért rákényszerült arra, hogy a keret kialakításánál inkább az eszét használja a pénztárcája helyett.

Bölcsen dolgozza feljebb magát az olasz szegénylegény | Hosszabbítás

Az Arsenal mellett a Lazio várja legkedvezőbb helyzetből az EL-negyeddöntők visszavágóját, az angol és az olasz főváros csapata gyakorlatilag lerendezte az elődöntős szereplését (tegyük hozzá, szintén valószínűtlen, hogy a spanyol főváros csapata 2-0-ról kiessen a portugál főváros reprezentánsával szemben). A második számú sorozat legjobb csapatai közül azonban messze a Lazio története a legérdekesebb.

Az olasz Ajax

Nem tehetné ezt meg az Atalanta, ha nem állna a klub rendelkezésére egy olyan utánpótlás-bázis, ahonnan évről évre pótolni tudják a távozó játékosokat. Még csak nem is titkolják, hogy a klub akadémiáját az Ajax modellje ihlette (részben az üzleti modellt is), óriási figyelmet fordítanak a tehetségek kiválasztására és fejlesztésére. Olyan klasszisok kezdték pályafutásukat, vagy fordultak meg fiatalon a bergamói klubnál, mint Gaetano Scirea, Antonio Cabrini, Roberto Donadoni, Christian Vieri és Filippo Inzaghi.

Bennük nem csak az a közös, hogy ugyanannál a klubnál kezdtél el bontogatni a szárnyaikat, de az is, hogy mindannyian olaszok. Az ugyanis nagyon fontos a klub számára, hogy az akadémiájuk elsősorban a hazai tehetségek számára kínáljon fejlődési lehetőséget. Pár évvel ezelőtt az Atalanta U15-os és az U17-es csapata is megnyerte a korosztályos bajnokságát, és minden szintet figyelembe véve 303 fiatal közül csak 43 volt külföldi. 2015-ben a CIES Football Observatory listáján a világ nyolcadik legjobb akadémiának választották az Atalantáét,

mivel 25 játékost adott a top 5 európai bajnokságoknak.

Már csak három ex az Atalanta-fanoknak.Már csak három ex az Atalanta-fanoknak. Fotó: Europress/AFP

Nem túl hálás feladat Atalanta-szurkolónak lenni, legalábbis a játékosokhoz nem érdemes túlzottan kötődni. Aki elég jó ahhoz, hogy rövid idő alatt közönségkedvenc legyen, valószínűleg hamar felkelti az egyik topcsapat figyelmét is, az olasz futball csúcsragadozói pedig nem haboznak lerabolni a bergamói alakulatot. Tulajdonképpen ez az egyetlen módja az életben maradásnak: megtalálni a tehetségeket, felnevelni őket, beépíteni az első csapatba, majd jó pénzért túladni rajtuk.

Mino Favini - aki több mint egy évtizede vezeti az Atalanta akadémiáját - pár mondatban frappánsan meghatározta a klub kvintesszenciáját. "Szeretjük azt, ahogyan az Ajax gondozza a tehetségeit. Mi nem törődünk a pályán elért eredményekkel. Csak azzal foglalkozunk, hogy megmutassuk a tehetségeinknek, hogyan kell játszani." Valószínűleg egyetlen szurkoló sem hall szívesen ehhez hasonló nyilatkozatot egy vezető beosztásban lévő embertől, azonban az utóbbi években kiváló eredményekből is kijutott az Atalantának.

Másodosztályból az európai porondra

Utánpótlásszinten az Atalanta főleg korábbi játékosokra támaszkodik, amikor edzőt keres valamelyik csapatához. Úgy gondolják ugyanis - és nyilván nem alaptalanul -, hogy azok az edzők, akik játékosként megfordultak a klubnál, jobban átlátják, mit is jelent az akadémia az Atalanta számára. Innen indult többek között az Atalanta fiataljaival hét éven át foglalkozó Cesare Prandelli is, aki 2012-ben Európa-bajnoki ezüstéremhez segítette az olasz nemzeti csapatot. 2016-ban a felnőtteknél is megtalálta a tökéletes szakembert az Atalanta.

Ekkor érkezett a klubhoz Gian Piero Gasperini, aki játékosként nem futott be különösebben nagy karriert ('87-ben bajnok lett a Pescarával az olasz másodosztályban, de ennyi), edzőként azonban addigra kifejezetten ütős önéletrajzzal büszkélkedhetett. 1994 és 2003 között a Juventus utánpótlásában dolgozott, majd a Crotonénál bemutatkozhatott a felnőttek között is. A Serie C középmezőnyéből kitörni kívánkozó Pitagoricit végül feljuttatta a másodosztályba, amivel új lehetőségek nyíltak meg előtte.

000_Par2777724.jpg Fotó: Europress/AFP

2006-ban a Genoa mestere lett, ahol azt a feladatot kapta, hogy feljuttassa a klubot az élvonalba. Ez már az első évben sikerült neki, egy egészen különleges szezonban: abban az évben a másodosztályba száműzött Juventus és az alvó óriás Napoli ünnepelhetett feljutást. Gasperini már az első évében is a kiválónak mondható, 10. helyre kormányozta a Genoát, egy évvel később pedig ötödik lett a Rossoblu, ami nemzetközi kupaszereplést ért. Két év leforgása alatt tehát a Serie B-ből az Európa-ligába vezette a genovai klubot.

Bukás után visszatérés

2010-ben rosszul indult a szezon a Genoa számára, tíz forduló elteltével csak a 14. helyen állt (igaz csak négy ponttal elmaradva a hatodik Sampdoriától), az egyébként sem a türelméről híres Enrico Preziosi pedig Gasperini menesztése mellett döntött. Egyik félnek sem tett jót a váltás, a Genoa erős középcsapatból hamar a kiesés ellen küzdők közé silányult, az olasz szakember pedig sem az Internél, sem a Palermónál nem alkotott maradandót. 2013-ban visszatért oda, ahol legnagyobb sikereit aratta, és ez a párosítás másodjára is remekül működött.

A kiesés ellen menekülő Genoa ismét a középmezőnyben találta magát, Gasperini pedig helyreállította a hírnevén esett csorbákat.

2016-ban elvállalta az Atalanta irányítását, ahol közel állt ahhoz, hogy épp olyan katasztrofális szezonkezdetet produkáljon, mint az Internél. Első öt bajnokijából négyet elveszített, így szeptember végén egyre több pletyka jelent meg a menesztésével kapcsolatban. És nem is alaptalanul, erről épp a szakember beszélt egy interjúban. "Igazak a hírek, közel álltam a kirúgáshoz. Ekkor döntöttem úgy, hogy berakom a csapatba Mattia Caldarát és Roberto Gagliardinit. Amikor közöltem a felállást az elnökkel, aludni sem tudott az idegességtől."

000_GQ76V.jpg Fotó: Europress/AFP

Gasperini döntése azonban maradéktalanul beigazolódott, mindkét olasz játékos gyorsan alapember lett az Atalantánál. Ennél is fontosabb, hogy októberre összeállt a csapat, minden sorozatot figyelembe véve tízmeccses veretlenségi sorozatot produkáltak (ebben kilenc győzelemmel!) a bergamóiak, és a lendület a bajnokság második felére is kitartott. Egy elképesztő véghajrát követően az olasz bajnokság negyedik helyén zárt az Atalanta, ami talán mondani sem kell, hogy a klub történetének legjobb helyezését jelentette.

Aki egyszer mágus, mindig mágus

Korábban már utaltunk arra, miért nem könnyű az Atalanta-szurkolók élete, és a siker árát 2017-ben is meg kellett fizetni. Télen Roberto Gagliardinire csapott le az Inter, nyáron pedig az időközben meglehetősen szövevényes úton pénzhez jutó Milan szemelte ki Franck Kessiét és Andrea Contit. Különösen utóbbi távozása fájt Gasperininek, aki a hírek szerint külön megkérte a klub vezetőségét, hogy ne adják el a tehetséges jobb oldali szárnyvédőt, sikertelenül. Bergamóban a túlélés mindig fontosabb, mint a rövid távú siker.

Gasperini azóta kénytelen volt lemondani Caldaráról, Leonardo Spinazzoláról és Bryan Cristantéról is, vagyis három év leforgása alatt kétszer kellett - ha nem is teljesen a nulláról, de - az alapoktól kezdenie az építkezést. Megtette, méghozzá úgy, hogy az eredmények az Atalanta szintjén mind a mai napig kiemelkedően jónak számítanak. Tavaly - egy lényegesen kompetitívebb mezőnyben - a hetedik helyhez segítette a klubot, ami Európa-liga-selejtezőt ért, így egymást követő második évben juthatott volna főtáblára a sorozatban.

Pontosan itt kezdődtek a bajok. A Milan európai sorozatokból való kizárása, majd ki nem zárása miatt kaotikus volt a felkészülés, senki sem tudta, hogy kell-e selejtezőt játszaniuk, vagy főtábláról indulhatnak. Végül kellett, és hiába futballozott bombaformában az Atalanta a bajnokságban (és játszott kvázi B-csapattal is döntetlent a Romával), a FC Kobenhavn kiejtette az olaszokat a sorozatból. Ez a kudarc nagyon megfogta a csapatot, nyolc forduló elteltével egyetlen hely választotta el az Atalantát a kiesőzónától.

Josip Ilicic visszatérésével, valamint Duván Zapata formajavulásával azonban visszatért az élet a támadósorba, olyannyira, hogy jelenleg az Atalanta rendelkezik a legtöbb góllal az olasz élvonalban, szám szerint 47-tel. A kolumbiai támadó december óta egyenesen űrszámokat hoz: utolsó 10 mérkőzésén 17-szer vette be az ellenfelek kapuját. Tehát a hétközi kupaeredménynek nem csak a Juventus, de az Atalanta részéről is megvoltak az előjelei, elég ha a bajnokságban lejátszott 2-2-es döntetlenre gondolunk.

Régi iskolával oktat

Nem kezelhette volna ennyire sikeresen a keret átalakulását (és folyamatos gyengülését) Gasperini, ha nem áll a rendelkezésére egy olyan játékkoncepció, ami biztos pontként szolgálhatott az állandóan változó közegben. Gasperini esetében ez több mint egy egyszerű filozófia, lényegében egy konkrét játékrendszerhez kötődik. Pályafutása során kizárólag a háromvédős formációban, azon belül is a 3-4-3-as felállásban bízott, bár a rendelkezésére álló támadóktól függően apróbb változásokat hajlandó volt eszközölni rendszerén.

Érdekes, hogy az Internél pont az általa favorizált formációhoz való túlzott ragaszkodás okozta a vesztét. Annak ellenére erőltette a háromvédős felállást, hogy a lassú középhátvédekhez egyáltalán nem passzolt a filozófiája, és a kulcsemberek, így Wesley Sneijder sem találta a helyét az új játékrendszerben. Az érem másik oldala, hogy Gasperini már az elején közölte a vezetőséggel a terveit, akik a támogatásukról biztosították, ám nem tartottak ki sokáig a szakember mellett, öt meccs után kirúgták.

 

Azonban nem a három belső védő teszi különlegessé Gasperini rendszerét, sokkal inkább a filozófia. Olaszországban a '80-as és a '90-es években lezajlott egy jelentősebb taktikai forradalom, melynek legfőbb következménye az volt, hogy az addig emberfogásra építő olaszok fokozatosan átváltottak a területvédekezésre. Ennek a folyamatnak a Milan legendás innovátora, Arrigo Sacchi volt a motorja, aki intenzív letámadással és egy egészen különleges lescsapdával tökéletesítette elképzeléseit.

Arrigo Sacchi, a cipőárus, aki megreformálta az olasz labdarúgást | Hosszabbítás

Egyszerű cipőkereskedőként indult, végül legendaként fejezte be nagyszerű pályafutását, mely alatt a teljes olasz labdarúgás taktikáját felforgatta. A labdarúgás történetének egyik legtöbbet idézett edzője, aki hazavitte az apró olasz városkába, Fusignanóba a sportág leginkább áhított trófeáit. Bámulatos karrierjével újabb edzőgenerációkat inspirált, hogy megtalálják álmaikat és a sikerhez vezető utat.

Középen teremt fölényt

Nem hiába szokták mondani, hogy a futball ciklikus, mert az emberfogás fokozatosan visszakerült a kánonba, nem kis részben Gasperininek köszönhetően. Elöl általában három játékossal áll fel, egy klasszikus középcsatárral (bár játszott már hamis kilencessel is), egy befelé cselező szélsővel és egy inkább a pálya közepe felé mozgó játékossal. Ők hárman magas letámadást alkalmaznak, vagyis nem embert fognak, az egyik játékos a labdás embert támadja, a másik kettő pedig a passzfolyosókat zárja le.

Négyvédős rendszerek ellen könnyen alakítanak ki létszámfölényt, márpedig pontosan ez Gasperini célja, gyakran a szárnyvédőket is felküldi a támadókhoz. Ilyenkor a többi játékosnak embert kell fognia, méghozzá egy meglehetősen flexibilis rendszerben. Nem feltétlenül az a cél, hogy megtartsanak egy bizonyos védelmi vonalat, sokkal inkább az, hogy egyetlen játékos se maradjon ember nélkül. Ezért sokszor előfordul, hogy belső védők egészen az ellenfél tizenhatosáig nyomulnak, miközben a visszalépő támadókat követik.

Ez a nagy különbség a '60-as és '70-es évek Olaszországának emberfogásra épülő rendszereivel szemben, akkoriban sokkal hangsúlyosabb volt a védelem formája ne változzon.

"Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy középen létszámfölényben védekezzek" - adott magyarázatot Gasperini a formációválasztására. Ez, kiegészülve a magas presszinggel és az intenzív emberfogással, borzasztóan megnehezíti az ellenfelek labdakihozatalait. Nem véletlen, hogy a többnyire rövid passzokkal, egészen a kapustól építkező Maurizio Sarri Napolija minden alkalommal szenvedett Gasperini Atalantája ellen. Ennél a két csapatnál 3-2-re nyerte Gasperini az egymás elleni csatákat.

Noha ebben az idényben elsősorban a góljai alapján lehet kiemelni az Atalantát, támadásban sokkal kevésbé radikális az edző megközelítése. Rendszerében fontos, hogy a szélsőivel, valamint a támadásokkal fellépő szárnyvédőkkel próbálja kiszélesíteni a pályát, rendre széleken keresik az áttörési pontot. Labdajáratás közben gyakran jelenik meg az U-alakzat, amikor egyik szélről a másikra helyezik át a súlypontot. Ezekkel a keresztirányú passzokkal bontják meg az ellenfél védelmét, mint azt a mellékelt példa mutatja, rendkívül sikeresen.

Akár a kupagyőzelem is összejöhet

Néhány napja még vágyálomnak tűnt, mostanra azonban kőkemény realitássá vált, hogy az Atalanta kupagyőzelemmel zárja a szezont. Ehhez az elődöntőben a Fiorentinát kellene legyűrnie egy oda-visszavágós párharcban, majd a döntőben a Milan-Lazio párosítás győztesét. A Juventus kiejtése után semmi sem tűnik lehetetlennek, így akár ezt is megoldhatja az Atalanta, bár ez a lebonyolítás miatt sem lesz egyszerű feladat. Ha most játszanák mindkét mérkőzést,

több mint valószínű, hogy bejutna a döntőbe, azonban az első meccsre február 27-én, a visszavágóra április 24-én kerül sor.

Talán nincs még egy olyan klub a világon, amelyik ennyire megérdemelne egy kupagyőzelmet, már csak Gasperini miatt is, aki évek óta magas szinten teljesít, trófeával azonban nem rendelkezik. Vele kapcsolatban az is érdekes kérdés lehet, hogy a következő szezont is az Atalantával kezdi-e meg, vagy esetleg lesz egy olyan topklub, amelyik hajlandó adni neki még egy esélyt. Mert a trófeánál jobban csak az hiányzik a pályafutásából, hogy a legmagasabb szinten is bizonyítson.   

Hozzászólások