Serie A - Nagy bajban a Juventus, az Inter viszont a problémák ellenére is nyer
Nagy bajban a Juventus, az Inter viszont a problémák ellenére is nyer
Fotó: Europress/AFP

Nagy bajban a Juventus, az Inter viszont a problémák ellenére is nyer

Eddig is voltak olyan mérkőzések, ahol a csodával határos módon kerülte el a vereséget a Juventus, decemberre azonban csak sikerült eljutni odáig, hogy az egyik csapat be is fejezze a megkezdett munkát. Temetni még korai lenne a szinte tökéletes mérleggel álló torinóiakat, de az intő jelekről muszáj volt beszélnünk a La Regista legutóbbi adásában.

Nyilvánvalóan nem maradhatott ki a Rodrigo Bentancur sérülését tökéletesen kihasználó Lazio egekbe magasztalása, már csak azért sem, mert Simone Inzaghi csapata 15 fordulót követően a Scudetto szempontjából is lőtávolságon belül van. Mint mindig, ezúttal is kitárgyaltuk, milyen nehézségekkel kell megküzdenie Antonio Conte Interének, a hétvégi Roma elleni bajnoki kapcsán pedig a Corriere dello Sport botrányos címlapját is megpróbáltuk megfejteni. Ezeken kívül a  félelmetes szériában lévő Milanról és az olaszok nemzetközi szerepléséről is beszéltünk.

Hozzászólások