Serie A - Még az olasz sztárcsapatnak is megvan a maga Dzsudzsákja
Még az olasz sztárcsapatnak is megvan a maga Dzsudzsákja
Fotó: Europress/AFP

Még az olasz sztárcsapatnak is megvan a maga Dzsudzsákja

Véletlenül esett úgy, hogy hosszabb szünetet tartottunk a Regista-adásokban, mindenesetre olyan szempontból jól alakult, hogy az előző részben felvetett kérdések többségére választ kaptunk valamilyen formában. Volt tehát miről beszélnünk, így kitárgyaltuk az Inter-Juventus rangadó tanulságait, a Milan edzőváltását és Stefano Pioli bemutatkozását, de az olasz válogatott jövőjét is érintettük röviden.

Bár a felvétel pillanatában még nem volt hivatalos, az Aurelio Andreazzoli Rajongói Club magyarországi helytartójaként kötelességünk volt elmorzsolni néhány könnycseppet, a Genoa 5-1-es vereségét követően ugyanis egyértelmű volt, hogy az egykori Empoli-edzőnek ez volt az utolsó dobása a genovai csapatnál. És ha már Genova: Bence elmesélt néhány sztorit a városról, ami lényegesen több látnivalót biztosított, mint a bűn rossz Genoa-Milan, amit - nem mellesleg - a helyszínen szenvedett végig. 

"Katasztrófaturizmus" - foglalta össze röviden, és ezzel nagyjából mindent elmondtunk.

Eredetileg úgy terveztem, hosszabban kifejtem, milyen hasonlóságokat vélek felfedezni a Milanban gyatra teljesítménye ellenére is érinthetetlen Suso és a magyar válogatottban sokat kritizált Dzsudzsák között, erre végül kevesebb idő jutott, ám a türelmesebb hallgatók erre a kérdésre is választ kaphatnak. Cserébe viszont az aktuális BL-forduló kapcsán elemeztük az olasz csapatok esélyeit, az Interre ugyanis sorsdöntő mérkőzés vár a Borussia Dortmund ellen, míg a Napoli - várhatóan - izgalmas mérkőzést játszhat a BL-t remekül kezdő Salzburggal.  

Hozzászólások