Serie A - "Guardiola nem ért az emberekhez, Allegri pedig becsapott”
"Guardiola nem ért az emberekhez, Allegri pedig becsapott”
Fotó: Europress/AFP

"Guardiola nem ért az emberekhez, Allegri pedig becsapott”

Németh DánielNémeth Dániel
2020/04/18 17:05
Pályafutása során Medhi Benatia világklasszis edzőkkel dolgozhatott, többek között Pep Guardiola és Massimiliano Allegri is volt a főnöke. Szakmailag mindkét mesterét elismeri, azonban nemrég a közös munkájuk árnyoldalairól is beszámolt egy interjúban. A védő szerint Guardiola az emberi kapcsolatok terén már nem akkora ász, mint a taktikában, Allegri pedig egyszerűen becsapta őt.

A marokkói játékos 2014-ben szerződött a Bayern Münchenhez, ahol a trófeák tekintetében eredményesnek mondható időszakot zárt. Ugyan a legfőbb célt, a Bajnokok Ligája-győzelmet nem sikerült elérni, kétszeres német bajnoknak és egyszeres német kupagyőztesnek mondhatja magát. Ezekből a sikerekből Guardiola is kivette a részét (igaz a BL-kudarcokban is vastagon benne volt), Benatia szerint taktikailag a legjobban felkészült edzők közé tartozik. Azonban a közös munkáról nem csak szép emlékeket őriz.

"Taktikailag ő a világ legjobb edzője. Én legalábbis nem találkoztam nála jobbal. Azt azonban nem különösebben szerettem benne, amilyen kapcsolatot kiépített a játékosaival. Ezen a téren nem nyűgözött le"árulta el a védő a Goalnak. Benatia csalódottságának egyik alapja az lehetett, hogy a németeknél nem feltétlenül számított alapembernek, két szezon alatt 46 mérkőzésen szerepelt és csak 29 bajnokin kapott lehetőséget. 2016-ban el is fogadta a Juventus ajánlatát, ahol kezdetben szintén csere volt, de egyre nagyobb szerepet kapott.

Allegri magyaráz Benatiának. -Allegri magyaráz Benatiának. - Fotó: Europress/AFP 

Torinóban egy másik korszakos edző, Allegri várt rá, akiről nem csak szakmailag, de emberileg is pozitív képet őriz, bár végül benne is csalódott egy megszegett ígéret miatt. "Nagyszerű edzőnek és remek embernek tartom. Sem vele, sem másokkal nem volt problémám a Juventusnál. Egyszerűen csak megszegte az egyik ígéretét. Az előszezonbeli amerikai túránkon azt mondta, hogy én leszek a kezdő Chiellini mellett, Bonuccinak pedig vissza kell szereznie a helyét a kezdőben" - emlékezett vissza a védő.

"Miután az Olasz Kupa döntőjében két gólt szereztem, elkezdtünk tárgyalni a szerződéshosszabbításról. Aztán egyszer csak azon kaptam magamat, hogy zsinórban a negyedik meccse ülök a padon. Úgy éreztem, hogy becsaptak, és nem kapok több lehetőséget, amíg ott vagyok" - mondta Benatia, akiben a csúnya befejezés ellenére nem maradtak rossz érzések. "Kiváló a kapcsolatunk, a mai napig hallok felőlük. Ronaldo abszolút első osztályú emberként és játékosként is. Mindenki másnál gyorsabban gondolkodik, boldog vagyok, hogy a barátja lehetek."

Benatiát arról is megkérdezték, mit gondol azokról a pletykákról, miszerint Guardiola a ManCityt követően a Juve vezetőedzője lehet. "Egyértelműen illik a profilja a Juventushoz, azonban az én véleményem szerint Sarrinak kiváló gondolatai vannak a labdarúgásról. Ez az év egy kicsit nehezebb volt a Juvénak, de a változáshoz mindig türelemre van szükség. Nem szabad elfelejtenünk, hogy egy olyan klubról beszélünk, amely még mindent megnyerhet. Egyelőre egészen jól állnak. Úgy érzem, nem fair új edzőről beszélni, miközben most is van egy kiváló mesterük."

via és via

Hozzászólások