Serie A - Gattuso Milanját nem könnyű nézni, de a hatékonyságára nem lehet panasz
Gattuso Milanját nem könnyű nézni, de a hatékonyságára nem lehet panasz
Fotó: Europress/AFP

Gattuso Milanját nem könnyű nézni, de a hatékonyságára nem lehet panasz

Németh DánielNémeth Dániel
2019/02/16 17:01
Hétvégén az Atalanta hazai pályán fogadja a Milant az olasz bajnokság 24. fordulójában, vagyis tovább élesedik a harc a negyedik helyért (és ezzel Bajnokok Ligája-főtábláért) küzdő csapatok között.

Egészen különleges, hogy mennyire eltérő szemlélettel áll, az egyébként hasonlóan teljesítő klub az idei szezonhoz. Miközben Antonio Percassi, az Atalanta elnöke arról beszélt, hogy az első számú céljuk még mindig a bennmaradás (ami lényegében már megvan), addig a Milan elnökeként tevékenykedő Paolo Scaroni sokkal nyíltabban beszélt a BL-indulás szükségességéről, bár azt ő is hozzátette, akkor sem történik tragédia, ha ismét lemarad az európai elitsorozatról a hétszeres bajnok.

Egyik elnök nyilatkozatát sem érdemes szó szerint venni: arról természetesen nem lehet beszélni, hogy az Atalantánál kimondott cél lenne a BL-indulás, ám a Gasperini-éra alatt eddig mindig kiharcolta az európai kupaszereplést a csapat, és most is jó úton halad efelé. Az is biztos, hogy Milánóban sokkal fontosabb a BL-indulás, mint azt most bevallották: nagyon nem mindegy, hogy a nyáron erősödik, vagy tovább gyengül a piros-feketék kerete.

075_cottini-acmilanv190126_npdRe.jpg Fotó: Europress/AFP

Ennek megfelelően az  sem mindegy, mi lesz a hétvégi mérkőzés végeredménye. Változatlanul borzasztóan szoros az élmezőny (legalábbis a Juventus és a Napoli mögött), az Inter formahanyatlásának köszönhetően még a dobogó is elérhető távolságban, öt pontra van a hetedik helyen álló Lazio számára. Egy-egy forduló alatt tehát alaposan átrendeződhet a tabella, már csak ezért is érdemes figyelemmel követni, hogyan teljesítenek egymás ellen az olasz élmenők.

Ha a pályán múlik, egyszerű a helyzet

Bergamóba finoman szólva sem győzni járnak a topcsapatok, ebben az idényben egyedül a Napoli tudta megverni saját szurkolói előtt az Atalantát, és Ancelotti csapata is csak a 85. percben brusztolta ki a sikert. A Roma (3-3) és a Juventus (2-2) sokgólos döntetlennel távozott, a Lazio és az Inter pedig pont nélkül maradt az Atleti Azzurri d’Italiában, utóbbi ráadásul egy 4-1-es pofonba szaladt bele még novemberben. Gasperini tehát pompásan készíti fel csapatát a nagy mérkőzésekre.

Összességében egyébként nincs nagy különbség az Atalanta hazai és idegenbeli formája között, sőt, ami azt illeti, egyelőre úgy áll a dolog, hogy vendégségben több pontot gyűjtöttek Dúvan Zapatáék, mint otthon. Saját pályáján sokkal stabilabban védekezik az Atalanta (kilenc góllal kevesebbet kapott), viszont - talán pont emiatt - idegenben veszélyesebb a támadójátéka: vendégként 30, házigazdaként 20 gólt szerzett a mostani idényben Gasperini csapata.

000_1AR3RE.jpg Fotó: Europress/AFP 

Talán a pocsék jelző nem is írja le eléggé plasztikusan a Milan San Sirón kívüli teljesítményét. 11 mérkőzésen mindösszesen három győzelemre volt képes Gattuso csapata, gólkülönbsége pedig 13-9 volt az idegenbeli találkozókon. Saját szurkolói előtt sokkal jobban szerepel a Milan: a San Siróban 24, az idegenbeli mérkőzéseken 15 pontot gyűjtött. Ez pedig döntő lehet szombaton is, különösen akkor, ha figyelembe vesszük az Atalanta pazar hazai mérlegét.

Hátul rend van

November környékén jót nevettünk volna azon, ha valaki azt állítja, hogy pár hónappal később dicsérni fogjuk a Milan védekezését. Most mégis ez a helyzet, hiszen a 21 bekapott gól a negyedik legjobb a Serie A-ban, a várható kapott gólok (23,01) alapján pedig csak a Juventus és a Napoli teljesít jobban. December óta a Milan és a Barcelona kapta a legkevesebb gólt az európai topligákban, szám szerint négyet, ami arra utal, hogy rövid idő alatt rengeteget fejlődött a piros-feketék védelme.

Gattusót nem különösebben zavarja, ha az ellenfélnél van a labda, meccsenként 393 rövid passzt mutatnak be az ellenfelek a Milan ellen (10. a bajnokságban) és megelőző szerelésekben sem jeleskedik a Rossoneri, a meccsenkénti 9,2 az ötödik legkevesebb az olasz élvonalban. Viszonylag gyakran engedi közel a kapujához az ellenfeleket a Milan (126-szor passzoltak a kapuja előtti 20 méteres zónában), sőt, Gianlugi Donnarumma kapuját átlagban 12,3-szor veszik célba az ellenfelek. Utóbbi két statisztika a liga hátsó részéhez tartozik.

 

Ehhez viszont az is hozzátartozik, hogy a Milan többnyire olyan lövéseket enged az ellenfeleinek, amelyeket alacsony értékkel bíró gólhelyzetek előznek meg. Franck Kessié és Tiemoue Bakayoko kettőse fáradhatatlanul támadja a labdás embereket, olyan szinten uralva a középpálya közepét, hogy a belső védők ritkán kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe. Kockázatos labdaszerzési kísérletek helyett Gattuso fokozatosan hátrébb rendeli a védelmi vonalat, így borzasztó nehéz feltörni a piros-feketék hátsó alakzatát.

Miközben a védekezés miatt minden dicséretet megérdemel Gattuso, a támadásban nyújtott teljesítményre már kevésbé lehet büszke. Mivel a védelmi vonal nagyon mélyen van, sokszor a kreatív játékosok (Suso és Calhanoglu) is hátul védekeznek, így vagy nem érnek fel időben a támadásokhoz, vagy már felállt védelemmel találják szembe magukat. Krzysztof Piatek érkezésével sokat gyorsult a Milan támadójátéka, így talán a szezon második felében elöl is javulhatnak a piros-feketék.

Támadásban középszerű

Bár a szezon első felében legfeljebb átlagos teljesítményt láttunk a Milantól, az előző évekhez képest most kifejezetten előnyös pozícióból várhatja a folytatást. Egyrészt, nyilván a tabella miatt, másrészt a mutatott játék alapján. Gattuso játékról alkotott elvei egyre inkább megjelennek a pályán, és ugyan azt még mindig nem állíthatjuk, hogy filozófiájában központi szerep jut az esztétikának, azonban a hatékonyságra december óta kevés panasz lehet.

000_1DA1XF.jpg Fotó: Europress/AFP 

Semleges szurkolók aligha lelik örömüket a Milan játékában, hiszen a piros-feketék támadójátéka a legnagyobb elfogultsággal is legfeljebb középszerűnek nevezhető. Ebben az idényben 32 bajnoki gólnál jár Gattuso csapata, ami nagyjából megegyezik a várható gólokkal (32,55): ezzel Olaszországban is csak a kilencedik a Milan. Lövésekből nincs hiány - a 16,7 próbálkozás nagyjából megegyezik az Atalantáéval - azonban ezek közül csak 7,6 érkezik a tizenhatoson belülről.

Gasperini csapata ezzel szemben 10,1-szer lő, amivel az Atalanta a leghatékonyabb a Serie A-ban.

Gonzalo Higuaín szenvedését is magyarázzák ezek a számok, hiszen az argentin elsősorban a tizenhatoson belül tud veszélyesen játszani, a Milan viszont egész évben alacsony értékkel bíró helyzetekből, például távoli lövésekből próbálkozik. Piatek számára ez kevésbé jelent problémát, a lengyel gólvágó úgy tart 15 gólnál a szezonban, hogy találatainak nagy részét a Genoában szerezte, ahol még olyan kiszolgálás sem állt a rendelkezésére, mint a Milannál.

Nem segítették a sérülések sem a milánóiak kreativitását, hiszen Lucas Biglia és Giacomo Bonaventura sérülésével Suso maradt az egyedüli asszisztfelelős. Neki jelenleg 8 gólpassza van (ebből 6,91 a várható assziszt), ami jónak mondható, viszont Hakan Calhanoglu a túloldalon képtelen volt előrelépni, a török támadó középpályás hónapok óta formán kívül játszik. Összességében azonban Gattuso rendszerének egyik következménye a kevés kialakított helyzet. 

Jó ómen az edző

Gasperininek hagyományosan jól megy a Milan ellen (hat győzelem mellett hét döntetlen és hét vereség a mérlege), második genoás korszaka óta pedig 11 meccsen négy győzelem és öt döntetlen mellett csak kétszer kapott ki. Még ennél is impresszívebb, hogy az Atalanta edzőjeként egyetlen csatát sem veszített a piros-feketék ellen, igaz győzni is csak egyszer tudott: tavaly decemberben 2-0-ra verte Gattuso korai Milanját. Azon kívül mind az öt találkozó döntetlennel ért véget.

000_1CV0N5.jpg Fotó: Europress/AFP

A karácsonyi forduló óta nem talált legyőzőre az Atalanta, és ugyan a támadósor valamelyest lassított az ünnepek környéki tempójából, Zapata formájára változatlanul nem lehet panasz, a legutóbbi játéknapon góllal és gólpasszal segítette győzelemhez csapatát a kolumbiai támadó a rettentő szívós SPAL ellen. Zapata mellett Alejandro Gómezzel és Josip Iliciccsel is meggyűlhet majd a Milan baja, ezen kívül a hazai pontrúgások jelenthetnek veszélyt Donnarumma kapujára. 

Hozzászólások