Serie A - Csak a jéghegy csúcsa, amit a pályán művel a Milan, átigazolási fronton még siralmasabb a mérleg
Csak a jéghegy csúcsa, amit a pályán művel a Milan, átigazolási fronton még siralmasabb a mérleg
Fotó: Europress/AFP

Csak a jéghegy csúcsa, amit a pályán művel a Milan, átigazolási fronton még siralmasabb a mérleg

Németh DánielNémeth Dániel
2020/01/08 19:57
Az olasz labdarúgó-bajnokság féltávjánál egyértelműen a Milan a szezon legnagyobb csalódása, amely jelenleg a 12. helyen áll, mindössze nyolc pontra a kiesőzónától és 13-ra a Bajnokok Ligája-indulást érő pozíciótól. Ez alapján túlzás nélkül mondhatjuk, hogy siralmas a milánóiak pályán nyújtott teljesítménye, pedig az átigazolási piacon még kínosabb a hatékonyságuk.

Magyarországon nem kell elmagyarázni, hogy a (relatíve) sok pénz önmagában nem garantálja a jó focit, hiszen hiába ömlik itthon mindenféle állami forrásból a támogatás, az előrelépéshez szükséges koncepció hiányában olyan ez, mintha lyukas vödörbe öntenénk a vizet. Bőséggel akad külföldi példa is arra, hogy az ész nélküli költekezés semmi jóhoz nem vezet, és akár eurómilliókból gazdálkodva is lehet középszerűségre kárhoztatni egy futballklubot. Ennek a műfajnak az utóbbi időben a szebb napokat is átélt AC Milan a koronázatlan királya.

Mennyi az annyi?

Nemzetközi viszonylatban manapság már nem számít kirívóan soknak az az összeg, amiből a milánóiak gazdálkodhatnak, ám mivel legutóbb 2014-ben szippanthattak bele a Bajnokok Ligájába levegőjébe, célszerű inkább Serie A-mércével értékelni őket. Olaszországi viszonylatban a piros-feketék még mindig a leggazdagabb klubok közé tartoznak: a 2015/16-os szezon óta közel 605 millió eurót költöttek játékosokra, aminél csak az Inter (650) és a Juventus volt aktívabb az átigazolási piacon (kb. 1 milliárd euró).

Még érdekesebb kép fest, ha az eladásokból származó bevételeket levonjuk, ebből ugyanis az derül ki, hogy magasan a Milan fektetett legtöbbet a keret átalakítására. Egészen konkrétan 410 millió eurót, miközben az Inter 311-et, a Juventus 288,5-öt.

milan1.png Fotó: transfermarkt

Sokat költött a mostani topcsapatok közül a Napoli, ugyanakkor a kiadásai jelentős részét remek eladásokkal fedezte, így a vizsgált időszakban 95,5 millió eurós mínuszt jegyezhetünk fel. Rendkívül hatékony a takaróig nyújtózkodás terén a Lazio is, amely úgy van versenyben a Scudettóért, hogy 2015 óta 15,5 millióval költött többet az eladásainál. Ennek a műfajnak természetesen az Atalanta a verhetetlen világbajnoka, a bergamóiak úgy robbantak be a Serie A elitjébe, hogy az előző öt évben 107 millió eurós profitra tettek szert eladásokból.

Egymás után takarító vezetők

2017 óta a Milan háromszor esett át tulajdonosváltáson (ha hihetünk a sajtóhíreknek, rövidesen jöhet a negyedik), átfogó koncepciót pedig nemigen sikerült megvalósítani úgy, hogy minden évben különböző összetételű vezetőséggel csapott a lovak közé. Adriano Galliani utolsó éveiben bevallottan csak a kármentés volt a cél a csapatépítés helyett, Marco Fassone és Massimiliano Mirabelli kettőse azonban komoly lehetőséget kapott azzal, hogy a Li Yonghong-vezette kínai tulajdonosi kör közel 250 millió eurós átigazolási keretet biztosított.

Átigazolásért felelős személyek a Milannál (zárójelben a tulajdonos)

2015-2017: Adriano Galliani (Silvio Berlusconi)
2017-2018: Marco Fassone, Massimiliano Mirabelli (Li Yonghong)
2018-2019: Leonardo, Paolo Maldini (Elliott Management Corporation)
2019-: Paolo Maldini, Zvonimir Boban (Elliott Management Corporation)

Érkezett is egy teljes kezdőcsapatnyi új játékos, azonban közülük nagyon kevesen tudtak beilleszkedni, az egekig lőtt elvárásokhoz nem sikerült felnőni. Miután az egész kínai-szál becsődölt, a klub a 300 milliós kölcsönt biztosító Elliottra szállt, amely a Milannál játékosként és edzőként is megforduló Leonardót bízta meg a csapatépítéssel, illetve visszacsábította Paolo Maldinit is a vezetőségbe. Miután Leonardo törekvései nem voltak összhangban a tulajdonosi körével, Maldini mellé egy másik korábbi közönségkedvenc, Zvonimir Boban csatlakozott.

075_roselli-torinovm190926_npRrf.jpg Fotó: Europress/AFP

Ebben az időszakban csak Leonardo tudott komolyabb eredményeket felmutatni. Először felkészülés nélkül, pár hét alatt lezavart egy nagyon ígéretes átigazolási időszakot, majd télen tovább erősítette a keretet és jó döntést hozott, amikor kitartott Gennaro Gattuso mellett. Összességében azonban a PSG-hez távozó sportvezető is inkább a rövid távú kármentésre összpontosított, az előző rezsimtől megörökölt problémákat próbálta megoldani, és bizonyos értelemben ebbe a végül be nem fejezett feladatba törhet bele a Maldini-Boban kettős bicskája is.

Még klasszisokkal sem tud biztosra menni

Ezek fényében is megdöbbentő az a pocsék hatékonyság, amellyel a milánóiak dolgoznak az átigazolási piacon. 2015 óta kiforratlan ígéretektől kezdve, topkategóriás játékosokig bezárólag mindenféle polcról próbáltak játékosokat szerezni, de még a Serie-A-ban bizonyító sztárokkal is csúnyán mellélőttek. Leonardo Bonucci megszerzése óriási húzásnak tűnt 2017-ben, de az idény előtt még topjátékosként számon tartott belső védő egy szezon után, tékozló fiúként kullogott vissza Torinóba, ahol egy év után kezdett régi önmagára emlékeztetni.

Gonzalo Higuaín helyzete annyiban más volt, hogy az argentin középcsatárnak egyetlen porcikája sem kívánta a klubváltást, de a magas fizetése miatt a Cristiano Ronaldóval erősítő Juventus mindenképpen szabadulni kívánt tőle. Nem kezdett rosszul a Milanban, de idővel belefásult a közegbe, motiválatlanul és formán kívül játszott, így mindössze fél év után távozott is Milánóból. Bár utána a Chelsea-ben sem alkotott maradandót, a mostani szezonban kiválóan teljesít, meghatározó játékos lett Maurizio Sarri rendszerében.

075_cottini-acmilanv181229_npbgo.jpg Fotó: Europress/AFP

Ide sorolhatjuk még Lucas Bigliát is, akire talán túlzás lenne ráhúzni a sztár jelzőt, de az biztos, hogy a Milanba igazolása előtt a legjobb mélységi irányítók/védekező középpályások között tartották számon Olaszországban. Ehhez képest a piros-feketék szurkolói legfeljebb hatalmas hibáira, lassú és körülményes játékára, valamint a teljesítménye fényében megváltásként is értékelhető sérülékenységére emlékezhetnek. Háromból tehát három mellé ment, ami igencsak keserves teljesítmény ahhoz képest, hogy ezek voltak a biztosnak tűnő igazolások.

Minden támadó kudarcot vall

2015 óta nem telt el nyári átigazolási időszak úgy, hogy a Milan nem igazolt valakit a támadósor megerősítésére, ami önmagában sokat elárul arról, mennyire számított sikeresnek ezen a téren. Carlos Baccát annak fényében talán nem is lehet a félresikerült igazolások közé sorolni, hogy belőle legalább másfél szezonnyi góltermést sikerült kisajtolni, az pedig különösen vicces, hogy ár-érték arányban a másodosztályban gólkirályi címet szerző, egyébként Serie B-be is való Gianluca Lapadula tett hozzá a legtöbbet.

Félresikerült igazolásokból tele a padlás. Gonzalo Higuaínt már említettük, előtte az André Silva-Nikola Kalinic kettősre vert el közel 70 milliót a Nagy Költekezés alatt a klub. Utóbbi olasz szinten rutinos gólszerzőnek számított, ám a Milanban mélyrepülésbe kezdett a pályafutása, a világbajnokságon lezavart hisztijével pedig a köcsögválogatottunkhoz is közel került. Ami pedig Silvát illeti: a portugál tehetséget nyáron a Milan elcserélte a Frankfurttal Ante Rebicre, aki már fél év után menekülne is vissza volt munkaadójához. 

000_1NH9HQ.jpg Fotó: Europress/AFP

Tavaly télen a Milan vezetősége Krzysztof Piatek megszerzésével kockáztatott, aki hiába kezdett jól, a mostani idényben már inkább kerékkötő a csapaton belül. Emiatt az olasz sajtó szerint máris az eladásán dolgozik a Maldini-Boban kettős, és úgy tűnik, Angliából lehet is kérője a lengyel centernek. Sokat elárul a Milan helyzetéről, hogy most a 38 éves Zlatan Ibrahimovictól várja a támadósor feltámasztását. Veszítenivalója mondjuk nincs túl sok: az elmúlt fél évben a balhátvéd Theo Hernandez szerezte a legtöbb akciógólt, szám szerint négyet.

Nyers potenciál

Az, hogy a problémák ellenére a Milant sokszor a bajnokság első felébe (tehát minimum az El-helyekre) várták a szakértők, elsősorban annak köszönhető, hogy a keret tele van komoly nyers potenciállal rendelkező játékosokkal. Annak fényében viszont, hogy mennyire nem megy a rutinos játékosoknak, aligha meglepő, hogy mindenki elmaradt a várakozásoktól, legkevésbé talán az az Alessio Romagnoli, aki legalább kezdő szintű játékos és tavaly óta csapatkapitány lett. 

Időnként a szerencse is elpárolt a Milantól, Andrea Conti és Mattia Caldara beválhatott volna, azonban mindketten súlyosan megsérültek, mielőtt beilleszkedhettek volna. Conti 2017-ben az olasz válogatottnál térdszalag-szakadást szenvedett, majd nem sokkal a várt visszatérését megelőzően újra meg kellett műteni a térdét, így közel másfél évet kihagyott. Caldarára még jobban rájárt a rúd: 2018 óta két karriergyilkos sérülése is volt: először Achilles-ín-szakadással, majd térdszalag-szakadással dőlt ki hónapokra.

000_18433A.jpg Fotó: Europress/AFP

Elmaradt a várt áttörés az egészségüket többé-kevésbé megőrző fiataloktól is. Franck Kessié az Atalantában megállíthatatlan futógépként robbant be a Serie A-ba, mostanra azonban még ebből a gyengécske Milanból is lefelé lóg ki, elsősorban technikai hiányosságai miatt. Ez utóbbi egyáltalán nem jellemző Lucas Paquetára, de a brazil középpályásnak egyelőre egyik edzője sem találta meg az ideális szerepkört. Rafael Leao pedig hiába a piros-feketék legdinamikusabb támadója, edzésmunkájával nem tudta meggyőzni Stefano Piolit, hogy készen áll.

Drágán vesz, olcsón elad

Azért különösen ironikus a milánóiak helyzete, mert a tulajdonosok célja az lenne, hogy hosszabb távon önfenntartóvá váljon a klub. Ennek az egyik első lépcsőfoka az olcsón vesz-drágán elad koncepció, ezért törekedtek nagy potenciállal rendelkező, a jövőben így jelentős összegért értékesíthető játékosok megszerzésére. Csakhogy egyelőre épp fordított irány figyelhető meg: a Milan nagyon drágán vásárol játékosokat, hogy aztán évekkel később, mentve a menthetőt, veszteséggel adjon túl rajtuk.

  

Kivételt szinte kizárólag a saját nevelésű játékosok képeztek: Manuel Locatellit 12, Patrick Cutronét 18 millió euróért engedte el a Milan. Ha folytatódik a tendencia, egy-két éven beül Gianluigi Donnarumma is a sorsukra juthat. Látva a kapkodást és a fejetlenséget, a jelenlegi koncepció nem kecsegtet túl sok jóval a Milan jövőjére nézve. Reményre talán csak az adhat okot, hogy az olasz sajtó szerint a Louis Vuitton-csoport tulajdonosa, Bernard Arnault hajlandó lenne közel egymilliárd eurót fizetni a klubért, új érát nyitva ezzel annak történetében.

Hozzászólások