Serie A - 20 éve csodáljuk Buffont, a kapust, önéletrajzi könyvéből Gigit, a magánembert is megismerhetjük
20 éve csodáljuk Buffont, a kapust, önéletrajzi könyvéből Gigit, a magánembert is megismerhetjük

20 éve csodáljuk Buffont, a kapust, önéletrajzi könyvéből Gigit, a magánembert is megismerhetjük

Takács Márton ·
2019/01/30 11:38

Numero 1 címmel jelent meg Gianluigi Buffon önéletrajza, melyet a Jaffa Kiadónak köszönhetően magyarul is forgathatunk. A labdarúgás történetének talán legjobb kapusáról szóló kötet annak ellenére tartalmas mű, hogy mindössze 200 oldalon keresztül olvashatjuk a Roberto Perronéval közösen írt történeteket. Könyvajánlónk. 

A Focikönyvek sorozatban már számos remek kötettel találkozhattunk, közülük a Hosszabbításon írtunk az Egri-Erbstein Ernőről és a Johan Cruyffról szóló könyvről is, ahogy Jonathan Wilson Liverpoolról és az argentin foci történetéről írt művéről is. Ezek még az Akadémiai Kiadó gondozásában jelentek meg, a Buffon-könyvtől kezdve viszont már a Jaffa Kiadónál kereshetjük ezeket a könyveket.

Kollégánk, Mártha Bence írta az előszót, amely méltó összefoglaló alanya nagyszerű pályafutásáról, kár, hogy Gianluigi Buffon nem olvashatja. De ő sem tétlenkedik, alaposan beránt az E/1. személyben írt könyv már az első oldalon olvasható részletekkel, miszerint Buffon depressziós volt 2003 decembere és 2004 júniusa között, egy hónapon át pszichológushoz is járt, keserves hónapjai voltak a foci miatt. Mindez a Milan ellen büntetőkkel elbukott Bajnokok Ligája-döntő után nem sokkal történt. Ebben az időszakban nem volt önmaga, félt a 2004-es Európa-bajnokságtól is, remegett a lába, rossz közérzet gyötörte. Saját bevallása szerint a Portugáliában rendezett kontinenstorna olasz-dán meccsén tűnt el a bizonytalanságérzete. Akkor boldog volt, "visszatértem!" - mondogatta magának.  

Nagyon szemléletes, ahogy Buffon a jelentőségéről ír. "Néha elgondolkodom, hogy vajon másokkal is így van ez? Az élet másoknak is egymáshoz kapcsolódó jelek sokasága? Pertegadában hókupacok között fociztam először. Amikor először léptem pályára a válogatottban, néztem a hóesést Moszkvában, az egykori Lenin stadionban, és arra gondoltam: 'Ez nem lehet igaz. Még itt is?" Ezekhez az emlékekhez tartozik az is, hogy "a bácsikámék házában lévő kályha kellemes melege örök emlék a friuli gyermekkorból." Tisztára, mint legkedvesebb regényünkben, Ottlik Géza Iskola a határonjában.

Buffon_Parma.jpg Buffon Rommedahlt próbálja szerelni egy PSV-Parma UEFA-kupa-mérkőzésen 2001 februárjábanFotó: Europress/AFP

Fiatalon éveken át középpályásként játszott, 1990-ben az apja tanácsára határozta el, hogy inkább kapus lesz. Szerepe volt ebben az az évben, Olaszországban rendezett világbajnokságnak is, ahol Buffonra nagy hatást tett a kameruni válogatott, élén a kapus Thomas N'Konóval, aki azóta is a példaképe. A Bologna, a Milan és a Parma is hívta, 13 évesen végül a Parmát választotta. Kollégiumba került, amivel kapcsolatban a könyvben megemlíti kedvenc filmünket, A remény rabjait, ezért pedig jár a pluszpont. "Már maga ez a szó sem ígért sok jót. Idővel aztán mégis kezdtem megszeretni, mert olyan érzésem volt, mintha ráncba szedne. Ez a kifejezés akkor ragadt meg bennem, amikor láttam A remény rabjai című nagyszerű filmet, ami egy börtönben játszódó történetet mesél el. Ez persze teljesen más szituáció volt, viszont közös volt bennünk, hogy a legrosszabb helyzetekben, szabályok közé kényszerítve is önmagad tudsz maradni."

Buffon a Carrarese ultrája volt, azután is követte őket, hogy bekerült a Parma első csapatába, válogatott játékosként is eljárt még szurkolni. Gyerekként amúgy Genoa-szurkoló volt és a Perugiát is szerette. 1994 nyarán került be a Parma első csapatába, még Nevio Scala volt a csapat edzője. 1995. november 19-én a Milan elleni 0-0-val debütált a Serie A-ban, olyan világklasszisok rohamozták a 17 éves Buffon kapuját, mint 1993 aranylabdása, Roberto Baggio - akit a könyv végén található listán a legfélelmetesebb ellenfelének nevezett -, és George Weah, aki abban az évben kapta meg a sportág legrangosabb egyéni elismerését. Olyan jól ment neki, hogy az év karácsonyáig még hét meccsen védett, az első három alkalommal a Milan, a Juventus és a Napoli ellen.

Kiderül, hogy amikor Carlo Ancelotti lett a Parma vezetőedzője, el akart menni a klubtól a több játéklehetőség reményében, a Verona és a Genoa jött szóba. Teljesen kicserélődött a stáb, még a szakács is más lett az egyesületnél, de a régi és az új sportigazgató is marasztalta. Végül maradt, bekerült Luca Bucci helyére a kapuba, Fabio Cannavaro pedig Lilian Thuram mellé középhátvédnek. Arra mi nem is emlékeztünk - pedig akkor már bőven néztünk olasz focit -, hogy Cannavaro eredendően balhátvéd volt, "abból is a nézhetetlen fajta, ma is sokszor szívatom ezzel" - írja viccesen egyik legjobb barátjáról, akivel a Parmában, a Juventusban és az olasz válogatottban is rengeteget játszott együtt. 

A válogatottban 1997. október 29-én debütált Moszkvában, egy világbajnoki pótselejtezős párharc első felvonásán, még 20 esztendős sem volt akkor. Az 1998-as világbajnokságon már ott volt, de a sérült Angelo Peruzzi hiányában Gianluca Pagliuca, Buffon, Francesco Toldo volt a sorrend a hálóőrök között. A tornát követően '98 őszétől, Dino Zoff - egy korábbi klasszis kapus - szövetségi kapitánykodásától volt ő a kezdőkapus. "Egy edzőnek, aki maga is legendás kapus volt, az első kérdés, amit mindenki feltesz, természetesen az, hogy kit fog beállítani a kapuba. 1998 szeptemberében Udinében egy Svájc elleni meccsen (2-0, Del Piero duplázott) Zoff választ adott a kérdésre: elfoglaltam a helyem az olasz kapuban. Attól a naptól kezdve csak akkor hagytam el, ha sérült voltam." - írja. A Bajnokok Ligájában már az 1997/98-as idényben is szerepelt, azóta is így tesz. 

2001-ben szerződött a Juventushoz, pedig annak az évnek a nyarán a friss bajnok AS Romával is tárgyalt, de felmerült a Barcelona is. "2001 nyarán a Roma volt a legmenőbb csapat az olasz fociban... hajszál híján én is ott kötöttem ki" - írja Buffon, végül Ivan Pelizzolit igazolták le a Farkasok, mert ő jóval olcsóbb volt, mint kollégája. 

Buffon_Juve.jpg A Juventusban 17 (!) évet töltöttFotó: Europress/AFP

Edwin van der Sar utódja lett a Juvénál, a holland már az Ajaxnál nevet szerzett magának, a torinói évei nem sikerültek jól, a Manchester Unitedben lett posztja óriási klasszisa. A Juvéban együtt játszhatott Ciro Ferrarával és Antonio Contéval, két másik példaképével. Érdekesség, hogy később mindketten az edzői is voltak a Juventusnál. Lilian Thuram is követte őt, vele is mindvégig jóban volt. Már az első szezonjában bajnok lett, szerinte a 2002/2003-as idénye volt a legjobb: újabb bajnoki cím, Bajnokok Ligája-döntő, plusz ő lett a BL legjobb játékosa, kapusként. A Milan ellen tizenegyesekkel elbukott BL-finálé büntetőpárbaját érzékletesen festi le Gigi. Botrányait Mártha Bence kollégánk megírta az alábbi cikkében, Buffon sem sokat tesz hozzá, csak ártatlanságát részletezi ezekben az ügyekben. Számunkra az jelentett újdonságot, hogy pénzért vette az érettségi bizonyítványát. 

A futballtörténelem legjobb kapusa elhagyja a Juvét | Hosszabbítás

Ha valaki eléri, hogy nemcsak a Juve-, hanem az összes olasz tábor elfogadja, az nem lehet akárki. Gianluigi Buffon, talán az egyetemes futballtörténelem legnagyobb kapusa, elhagyja a klubot, ahol rekordok egész sorát állította fel, és bár hagyott magának egy kiskaput, pályafutása érdemi részét ezennel lezárta.

A 11. fejezet az egyik legjobb, legérzelmesebb része a könyvnek, a 2006-os, olasz győzelemmel véget ért világbajnokság leírását kapjuk meg egy személyes tragédiával párhuzamosan. Kiderül az is, hogy a 2004-es Eb-ről egy szikrányi jó érzése sem maradt, még a 2002-es, számukra elcsalt vb-n sem érezte olyan rosszul magát, mint ott. Szerinte a média gerjesztette a feszültséget a 15 évvel ezelőtti kontinenstornán, "forrt a levegő, folyamatosan veszekedtünk" - így Buffon. Egy győzelemmel és két döntetlennel, veretlenül estek ki, amiután a négy éve hivatalban lévő szövetségi kapitány, Giovanni Trapattoni lemondott. "Az eredményei előtt megemelem a kalapom, ugyanakkor tény, hogy nem tudott belőlünk igazi csapatot kovácsolni (voltunk mi és tőlünk távolabb ő, a kispadon)."

A 2006-os vb ezzel szemben persze csodálatosan alakult az olaszok számára, a torna hangulatát, a barátságokat, az egymás közti pingpongmeccseket és biliárdpartikat emeli ki Buffon. "Lippi az ukránok elleni negyeddöntő után ruhástul beleugrott a csapat szállodája melletti tóba egy csomó kiskacsa közé". Gennaro Gattuso, Simone Barone, Vincenzo Iaquinta, Marco Materazzi és Fabio Cannavaro voltak azok, akikkel jó kapcsolatot ápolt. Az az év róla és Cannavaróról szólt, a hátvéd (173 pont) mögött ő lett a második (124) az Aranylabda-szavazáson. Buffon szerint igazságos döntés született. Azt írja, hogy csakis ő látta a pályán lévők közül, hogy Zinedine Zidane lefejelte Materazzit, és ő szólt az esetről partjelzőnek, a többi pedig már történelem. 

Ebben a fejezetben kevésbé szimpatikus, elég maradi nézeteit is kifejti, amelyeknek semmi közük a sporthoz. Mint mondja, "szükség van közös értékekre és szabályokra, ezért is nézném jó szemmel, ha visszatérne a sulikba az iskolaköpeny, az osztályban pedig minden reggel elénekelnék a himnuszt. Ez emlékeztetne bennünket és az Olaszországban élő külföldieket is arra, hogy melyik országban vagyunk: van egy zászlónk, vannak állampolgári kötelességeink, és vannak törvényeink. Ha így lenne, a külföldiek jobban tisztelnének minket, ahogy ez a vébé alatt is látszott." Nem feltétlen kellene buta gyerekeknek nézni azokat az embereket, akik nyilván nem véletlenül választották végleges lakhelyüknek Olaszországot, akik a köpeny viselése és a himnusz túljátszása nélkül is tudják - hiszen ott élnek, azt a nyelvet hallják és idővel beszélik egész nap -, hogy éppen hol vannak. A pénzért vett érettségi bevallása után nem sokkal kioktatni másokat, kötelességekről és törvényekről papolni pedig némileg álszent dolog részéről. 

Buffon_vb_trófea.jpg A vb-trófeávalFotó: Europress/AFP

Megindokolja, miért is maradt 2006-ban a Juventusnál - pedig előszerződése volt a Milannal -, az ok pedig egyszerű, mert a másodosztályba lökték a klubot. Még Luciano Moggi idején érezte úgy, hogy váltania kell. 

"Már nem szívesen tartoztam a Juvéhoz, nem egy konkrét ok miatt, hanem sok apró félreértés miatt. Ez nem a rendszeren múlott, hanem az azt működtető embereken múlott... Elmentem volna, mégis én voltam az első, aki azt mondta, marad. Hogy miért maradtam? Mert így éreztem jónak és kész. Nem tudtam megtenni, hogy hátat fordítsak nekik és több millió Juventus-szurkolónak. Jól döntöttem, ez egy igazi Gigi-féle döntés volt."

Így sem lehetett könnyű azzal szembesülni, hogy "egy hónappal a berlini döntő után Riminiben vagy éppen Bariban voltam egy Martina Franca elleni Olasz Kupa-meccsen." Azelőtt soha nem játszott még a másodosztályban. "De mind közül a legszebb emlékem a Serie B-ből: a közönség". Nem volt mindig ilyen jó a kapcsolata a szurkolókkal, 2003-ban például Perugiában visszahajította a pályáról a feladónak a neki dobott hosszú szöget.

Valamennyi edzőjéről, szövetségi kapitányáról igen jó véleménnyel van, a könyve alapján senki nem fog megsértődni rá, az egyszer biztos. A Parma mesterei, Scala, Ancelotti, Alberto Malesani, Arrigo Sacchi, Renzo Ulivieri is jó minősítést kap tőle, Lippivel való jó kapcsolatát is kiemeli, Didier Deschamps-ról is csak jót tud mondani, Claudio Ranierivel sem volt soha problémája. Nagyon bízott Antonio Contéban, tetszett neki, amit edzőként csinált a Juventusnál. 

2008-ban ér véget a könyv kéziratának első része, egy függeléket találunk még a 2013-ig történt eseményekről. A számára 45 percig tartó 2010-es vébé, a porckorongsérv miatti operációja és a visszatérése leírása, a 2012-es Eb szerepel itt. Megtudhatjuk, hogy nem nagyon járt edzésre, mikor felépült, ő még ezt is megtehette. Ahogy a megosztó vélemények közlését is. "Egy focistának nem az a dolga, hogy példát mutasson a gyerekeknek, ahogy gyakran hallom. Jó példával a saját fiaimnak kell szolgálnom, mások gyerekeihez nekem semmi közöm. A gyerekneveléssel járó felelősséget a szülőknek kell viselniük, nem egy focistának, vagy az első járókelőnek, akit meglátnak az utcán." Mondjuk, ha így gondolja, akkor meg minek ad tanácsokat a köpeny használatáról, és a himnusz slágerré tételéről?

A kötet listákkal zárul, amelyek Buffon választásait tükrözik. Hősünk legnagyobb védéseit, legszebb kapott góljait, legfélelmetesebb ellenfeleit, kedvenc kapusait, legkedvesebb szurkolótáborait, a legforróbb hangulatú stadionokat, kedvenc sportolóit, és azon klubok lajstromát találjuk itt, amelyekben szívesen szerepelt volna.

Olvastuk volna még a kalandjait akár kétszer ilyen hosszú terjedelemben is, kár, hogy ilyen rövid lett a világ legjobb kapusának könyve!


Hozzászólások