Nemzetközi - Schalke - nincs több hely a fiataloknak
Schalke - nincs több hely a fiataloknak
Fotó: Europress/AFP

Schalke - nincs több hely a fiataloknak

Szathmári AttilaSzathmári Attila
2014/08/06 12:55

A Schalke együttesére kevesen gondolnak úgy, mint egy csapat, mely elkápráztatja játékstílusával a közönséget. Sokkal inkább egy küzdő, rakkolós és ”mindig második” együttes hírében állt. Valami, ami átalakulóban van, köszönhetően a fiataloknak.

Minden Mesut Özillel kezdődött, aki – valljuk meg – azóta is fájó pont Gelsenkirchenben. Minden idők legdrágább német játékosa (50 millió Eurót fizetett érte az Arsenal) saját nevelésű játékosként nem egész két évvel bemutatkozása után, 19 évesen már távozott is a csapattól. Ötmilliót fizetett érte a Werder. Akkor Lincoln mögött nem kapott elég játéklehetőséget, és anyagi megbecsülést.

Az őt követő időszakban évről évre "dobta ki" magából a Schalke-akadémia a nagyobbnál nagyobb tehetségeket, akik a csapat hanyatlásának és anyagi megroppanásának következményeként már nagyon korán lehetőséget kaptak a bizonyításra. Így debütálhatott 2011-ben, 17 évesen Julian Draxler és vált kirobbanthatatlan emberré, akiért 45 milliót is ajánlott már klub. Két évvel később újabb középpályás, Max Meyer tűnt fel a színen, akit még Draxlernél is jobb képességűnek ítélt a szakma. Mégis kicsit más lett a karrierkezdet. Draxlerhez képest már egy évvel kitolva jött a biztos játéklehetőség.

Most ott tart a Schalke, hogy minden idők legfiatalabb kezdőcsapatával, a védelemben a 22 éves Matippal, a 21 éves Kolasinaccal és a 19 éves Ayhannal, míg a középpályán a 20 éves Draxlerrel, a 19 éves Goretzkával, és a 18 éves Meyerrel áll fel hétről hétre. Olyan tehetségekkel, akik az elmúlt hónapokban és években már bizonyították, hogy lehet rájuk számítani, nem lehet őket csak úgy kihagyni.

De akkor mi lesz az Özil-utódokkal? Donis Avdijaj pár nap múlva lesz 18 éves. Tehetségesebbnek tartják még Özilnél is. Nem is olyan régen 50 milliós (!) kivásárlási árat állapítottak meg nála, ami arra megfelelő eszköz, hogy ne tudja elhagyni a klubot. Ám még mindig nem kapott lehetőséget a nagyoknál. Igaz, a posztján Draxlerre, Meyerre és Goretzkára is számíthat Keller. Ám épp ez a baj. 18 éves korára Draxler már kupagyőztes lett, negyeddöntős párharcot eldöntve, döntőben gólt szerezve. Max Meyer pedig a Bajnokok Ligájában edződött. Avdijaj nem kapta meg ugyanezt a lehetőséget, és a két friss utánpótlás Európa-bajnok, Itter és Friedrich sem.

Tehetségek tehát vannak, de félő, hogy nem fejlődhetnek a tudásuk kívánta mértékben. Ez pedig legalább akkora fejtörést okozhat, mint a pár évvel ezelőtti helyzet, amikor lasszóval kellett fogni az akadémistákat...

Hozzászólások