Premier League - Világsztár lett a "vékony kisfiúból"
Világsztár lett a "vékony kisfiúból"

Világsztár lett a "vékony kisfiúból"


2014/12/23 13:12
"Vékony kisfiúként vettük meg, de már akkor, 2011-ben is megvoltak a képességei. Különleges tehetsége van, amit az utóbbi időben rendre meg is mutatott. Nagyon boldog és elégedett vagyok."

Ezeket a szavakat nem más, mint a Manchester Unitedet 27 évig irányító Sir Alex Ferguson mondta egykori kapusáról, David de Geáról, aki egészen elképesztő őszt produkált az angol rekordbajnoknál. Bravúros védéseivel nem egy és nem is két pontot szerzett már csapatának a mostani idényben, őszi teljesítményét látva pedig máris a világ legjobb kapusaival egy lapon emlegetik a nevét - korosztályának pedig (Thibaut Courtois-val egyetemben) egyértelműen egyik legjobb játékosa, a jövő nagy hálóőre.

"De Gea mostanra jutott el oda, hogy már nem egyszerűen csak jól véd - mert ez korábban is nagyon ment neki -, hanem a játék minden elemében kiemelkedő. Jól jön ki a beadásokra, azokat ráadásul már nem csak kiüti a vakvilágba, hanem javarészt megfogja őket. Egyszer hibázott eddig ebben a szezonban, és egyetlen egy elütött labdája volt csak. Emellett mára megtanult lábbal is bánni a hátratett labdákkal, nagyszerűek a kirúgásai, nem jönnek ki róla a kapura lövések, ráadásul az egy az egy elleni szituációkban is képes megbabonázni a támadókat. Erre remek példa volt, amit Raheem Sterlinggel és Mario Balotellivel művelt a Liverpool elleni derbin" - magyarázta a Sky Sports szakértője, Gary Neville a MU kapusáról.

És valóban, aki az elmúlt években figyelemmel követte a spanyol pályafutását, nem tudja nem észrevenni az előrelépést. Míg a bravúrok korábban is benne voltak a játékában (ki ne emlékezne a Chelsea ellen bemutatott, földöntúli védésére), a beadásokkal és a kirúgásokkal tényleg voltak problémái, mára ezek azonban szinte teljesen megszűntek.

degea_vedes

David de Gea teljesítménye a beadásoknál. Fotó: Sky Sports

"De Gea az utóbbi két évben vált fizikálisan a kisfiúból férfivá, és az utóbbi 12-18 hónapban a technikai képzettsége is rendkívül sokat fejlődött. A MU-nak elemi érdeke, hogy minél előbb hosszútávú szerződést kössön vele, mert különben el fogja vinni tőlük valaki" - tette hozzá Neville.

A spanyol válogatottban már második számú hálóőrré előlépett De Geáért a zuhanyhíradó szerint a Real Madrid érdeklődik legélénkebben, így a manchesterieknek igen fontos, hogy kapusával megállapodjon. A 24 éves focista jelenlegi szerződése 2016 nyaráig érvényes az Old Traffordon, de a hírek szerint a United hamarosan a világ legjobban kereső kapusává teszi őt.

Mi pedig csak dörzsölhetjük a tenyerünket, hogy De Gea és Courtois egy bajnokságban játszanak.

Hozzászólások