Premier League - Hiába a szerződéshosszabbítás, bizonytalan a fiatal támadó helyzete a Chelsea-nél
Hiába a szerződéshosszabbítás, bizonytalan a fiatal támadó helyzete a Chelsea-nél
Fotó: Europress/AFP

Hiába a szerződéshosszabbítás, bizonytalan a fiatal támadó helyzete a Chelsea-nél

Németh DánielNémeth Dániel
2020/07/17 10:12
Tavaly ősszel még úgy nézett ki, Tammy Abraham lehet a Chelsea újjáépülésének egyik szimbóluma, egyben alapköve. A fiatal angol támadó futószalagon szállította a gólokat, teljesítményével a válogatottba is beverekedte magát. Remek szériáját azóta megtörték a sérülései, Olivier Giroud megelőzte őt a sorban, azóta pedig az átigazolási piacon is robbantott a Chelsea.

Abraham helyzete viszonylag rövid idő alatt jelentősen megváltozott, ezt jelezte az is, hogy a Sheffield United elleni 3-0-s vereséget követően ő volt az egyik leghevesebben kritizált játékos a közösségi médiában. Kétségtelenül gyengén teljesített, és ugyan ez a megállapítás még jó pár társáról elmondható, Abraham jövője körül sokkal több a kérdőjel. Nemrég a Chelsea 47,5 millió fontot fizetett az RB Leipzig sztárjáért, Timo Wernerért, aki várhatóan alapember lesz a következő idényben Frank Lampardnál.

A tehetséges játékos nagyon úgy néz ki, hogy már ebben az idényben elveszítette a kezdő helyét, az edző az utóbbi időben jobban bízott Giroud-ban, akinek a mezőnymunkája mellett a góljai is egyre több hasznot hoznak a konyhára. A világbajnok középcsatár az újraindítás óta ötször volt kezdő, ezeken a mérkőzéseken négy gólt szerzett, vagyis azzal sem lehet vádolni, hogy a kapu előtt ne lenne eredményes. Abrahamnek ellenben egy gól jött össze a júniusi restart óta, amely találattal épp egy tízmeccses góltalansági sorozatot tört meg.

Lampard az interjúiban kiemelte, hogy elégedett Abraham hozzáállásával, akit nem tört meg a szerepcsere, ráadásul a hírek szerint kiváló a kapcsolata Giroud-val is, akitől rengeteg tanácsot kapott az idény során.

giroud-abraham-min.jpg Fotó: Europress/AFP

Sheffieldben kezdőként kapott lehetőséget, de a fiatal támadó az első félidőben csak 13 labdaérintésig jutott, az ellenfél kapujára pedig teljesen veszélytelen volt, még csak lövése sem volt. Később a mérkőzés utáni interjúban elmondta, az edző nem is fogta vissza magát az értékeléskor. "Tudatta velünk, hogy érez" - jegyezte meg Abraham. Lampard a második félidőre direktebb játékot kért a csapatától, kétcsatáros rendszerre váltott, ám hiába próbálkozott ötször is lövéssel Abraham, nem forgott veszélyben Dean Henderson clean sheetje.

A találkozót követően ismét felerősödtek a kétkedő hangok, képes-e állandósítani helyét a Chelsea-ben. Az nem titok, hogy a játékos erősen kötődik a klubhoz, az Arsenal elleni decemberi győztes gólját követően megidézte Didier Drogba szellemét is az ünneplésével. Abraham idénye épp az Ágyúsok ellen vett fordulatot, amikor megsérült a bokája egy - egyébként góllal záródó - szögletnél. Folytatta a játékot, de a fájdalmas rúgás érezhetően megtörte a ritmusát, amely azóta is hatással van a teljesítményére.

Érdekes módon Abraham várható gólok terén még mindig elképesztően jó, a sérülése óta még javult is (0,84) az egész szezonban mért 0,68-hoz képest. Nagy különbség viszont, hogy korábban ezeknek a helyzeteknek legalább egy részét értékesítette, január közepe óta viszont 451 percenként veszi csak be az ellenfelek kapuját. Egyes statisztikák arra utalnak, hogy a megfelelő pozíciókba sem kerül olyan gyakran, mint korábban: január 22. óta a meccsenkénti lövések számában 2,6-os átlagot ért el, míg előtte ez a szám 3,4 volt.

abraham-min.jpg Fotó: Europress/AFP

Abraham főleg a bajnokságban volt eredményes, 16 találatából 14-et a Premier League-ben szerzett (ennek a felét három forduló alatt hozta össze), 2020-ban viszont csak két találatig jutott. Ennek ellenére a Crystal Palace elleni mérkőzést követően bejelentették, hogy a játékos szerződését egy évvel meghosszabbították, azaz 2023-ig maradhat a klub kötelékében. Ez azonban nem egy új szerződést jelent az esetében, hanem a 2017-es kontraktusában szereplő opcióval élt a Chelsea, így Abraham fizetése sem emelkedett.

Formaingadozásai és a Chelsea nagyra törő tervei, amelyek Werner leigazolásában is lecsapódtak, az opció lehívása ellenére kérdésessé teszik a csatár jövőjét. Könnyen lehet, hogy ezt a döntést elsősorban az indokolta, hogy a hosszabb távú szerződés javíthatja a Chelsea alkupozícióját, ha esetleg Abraham értékesítése terítékre kerülne. Az átigazolásoktól való kizárás miatt a londoniak figyelme akarva-akaratlanul a fiatalok felé irányult, ami a szerződéshosszabbításokban is megnyilvánult.

Mason Mount, Ruben Loftus-Cheek, Callum Hudson-Odoi, Reece James, Billy Gilmour és Fikayo Tomori egyaránt megkapta az új, hosszú távú kontraktusát. Abraham e tekintetben furcsán kilóg a sorból.

Voltak tárgyalások a fizetésemelésről és a hosszabbításrl, megállapodás azonban mind a mai napig nem született. Abraham képviselői és a klub között egyébként jó a kapcsolat, ugyanaz az ügynökség rendezi a támadó ügyeit, amelyik Victor Moses és Marco van Ginkel nevében eljárt a múltban. Az óvatosság most mindkét fél esetében indokolt lehet, mindenképpen érdemes kivárni, hogyan hat a Chelsea nagy nyári költekezése a keret dinamikájára. Abraham bizonyította, hogy Premier League-szintű támadó, de a maradáshoz ennél többre lesz szükség. 

via goal.com

Hozzászólások