Premier League - Coutinho zseniális lenne a Liverpoolban, de a csapat egyensúlya fontosabb egy gólerős középpályásnál
Coutinho zseniális lenne a Liverpoolban, de a csapat egyensúlya fontosabb egy gólerős középpályásnál
Fotó: Europress/AFP

Coutinho zseniális lenne a Liverpoolban, de a csapat egyensúlya fontosabb egy gólerős középpályásnál

Németh DánielNémeth Dániel
2021/01/07 15:28
John Barnes, a Liverpool legendája egy interjúban elmondta, Philippe Coutinho visszatérésével bővülnének ugyan az edző variációs lehetőségei, azonban a beépítése túlzottan nagy változásokkal járna. Az egykori játékos annak kapcsán beszélt erről, hogy a Liverpool góljainak nagy részét a támadótrió szerzi, mögöttük viszont csak elvétve születnek találatok.

Az elmúlt hetekben a Liverpool kisebb hullámvölgybe került: azok után, hogy a Crystal Palace ellen idegenben hét gólt vágott a címvédő, sorozatban három mérkőzésen maradt nyeretlen. Először a West Bromwich Albion rabolt el az utolsó pillanatokban pontokat, majd a Newcastle-lel játszott gól nélküli döntetlent, végül pedig a Southampton győzte le 1-0-ra Jürgen Klopp csapatát. A vészharangokat egyelőre nem érdemes kongatni, mindenesetre sem a három meccsen szerzett két pont, sem az egy lőtt gól nem mutat jól.

Nem lesz bajnok a Liverpool, ha nem vesz a télen belső védőt, állítja a klub korábbi hátvéd legendája | Eurosport

Az idei őszi és téli szezon Liverpoolban különösen a hátvédek sérüléséről szól. Joel Matip karácsonyi kidőlése újabb pont volt az eseten, ráadásul a Pool tegnap némileg váratlan, 1:0-ás vereséget szenvedett el a Southampton otthonában. Matip azonban az utolsó szeg volt.

 

Utóbbi kapcsán neki is szegezték a kérdést John Barnesnak, a Liverpool egykori játékosának, hogy nem lenne-e célszerű erősíteni a támadósort, például egy Philippe Coutinhóhoz hasonló, gólerős középpályással. Barnes elismerően nyilatkozott a brazil játékosról, szerinte azonban többet veszítene a Liverpool egy hozzá hasonló játékossal, mint amennyit nyerne. Csapatszinten ugyanis azt követően mutatott be jelentős előrelépést a Pool, hogy a brazil távozása miatt előtérbe kerülhetett Klopp játékrendszere.

"Amikor volt egy Coutinho-típusú játékosunk, 20 ponttal végeztünk a listavezető mögött. Lehetséges, hogy egy ilyen futballista szerezne pár gólt, de alapvetően megváltozna a csapat játéka, amelynek az lenne az eredménye, hogy a támadótrió kevesebb gólt szerezne. Személy szerint nem hiszem, hogy a támadótrió mostani gólmennyisége egy kapura veszélyesebb középpályással is fenntartható, mivel ők az egyensúly pillérei. Mivel a Liverpoolnál nagyszerű egyensúly és harmónia alakult ki a játékosok között, nem tanácsolnám, hogy mostanság változtassanak."

"Coutinho zseniálisan játszana, ha visszatérne, azonban a támadótrió nem hiszem, hogy ugyanennyire sok gólt szerezne, vagy ennyire jelentős hatása lenne, márpedig erre a Liverpoolnak szüksége van. Mindent egybevetve az egyensúly a legfontosabb egy csapat számára. Az pedig jelen pillanatban tökéletes" - mondta Barnes. A korábbi szélső szerint hiába tűnik most rendkívül szorosnak és sokesélyesnek a Premier League, a győzelemért ugyanúgy Manchester City-Liverpool versenyfutás lesz, mint ahogyan az az előző években is jellemző volt.

Klopp reklamál, de tényleg a Manchester United a tizenegyesek királya? | Eurosport

A Liverpool német edzője legutóbbi nyilatkozatában a bajnoki riválisnak megítélt büntetők számát nehezményezte. Technikailag igaza van, a számok pedig nehezen magyarázzák, miért kap ennyi tizenegyest a United. A bajnokság feléhez közeledve egyértelmű, hogy a küzdelem az angol Premier League első helyéért jóval szorosabbnak ígérkezik, mint az előző idényben.

 

"Habár ez az idény sokkal kiszámíthatatlanabb, mint az előző, egyértelműen a Manchester City jelenti a legnagyobb veszélyt a Liverpoolra. Most épp úgy áll a helyzet, hogy ha a Manchester United szerez egy pontot, megelőzhet minket, de úgy gondolom, a teljes idényt figyelembe véve a Liverpool és a Manchester City csatázik a győzelemért, persze még féltávnál sem járunk, sok minden történhet. A Liverpool még mindig képes ráijeszteni az ellenfeleire, amikor felküldi a támadóit, és nagyon is megvan a fejekben a győztes mentalitás."

Féltávhoz közeledve szinte lehetetlen megjósolni, ki lesz az angol bajnokság győztese. Az élmezőny elképesztően szoros, az első helyezett Liverpool és a nyolcadik Aston Villa között csak hét pont a különbség, úgy, hogy utóbbi két mérkőzéssel kevesebbet játszott. Barnes megállapításában ugyanakkor kétségkívül lehet valami, a Liverpool a rengeteg sérült (és az előző hetek gyengébb formája ellenére) kiválóan teljesít, a Manchester City pedig egyre komfortosabban mozog Guardiola pragmatikusabb taktikájában.

via goal.com

Hozzászólások