Premier League - Klopp szerint ez a három csapat lesz a Liverpool legnagyobb riválisa a következő idényben
Klopp szerint ez a három csapat lesz a Liverpool legnagyobb riválisa a következő idényben
Fotó: Europress/AFP

Klopp szerint ez a három csapat lesz a Liverpool legnagyobb riválisa a következő idényben

Farkasvölgyi GáborFarkasvölgyi Gábor
2020/07/02 15:12

Rekordidő alatt nyerte meg a Liverpool idén a Premier League-et, a kérdés most már csak az csupán, hogy Jürgen Klopp csapata meg tudja-e dönteni a Manchester City pontrekordját, vagy sem. Az idei bajnokság lefutott és bár apróbb célok még azért maradtak a Pool számára, Klopp már a következő idény felé kacsingat. A német sikeredző, akinek vezetésével a Liverpool 30 év után nyert újra bajnoki címet tisztában van azzal, hogy a következő szezon versenyfutása valószínűleg kiélezettebb lesz a mostaninál, sőt már sejti is, hogy mely csapatok lesznek a legveszélyesebb riválisai a bajnoki trófeáért folytatott harcban. 

A Liverpool múlt héten egy fájdalmasan hosszúra nyúlt negatív széria végére tett pontot azzal, hogy 30 éve elteltével megszerezte 19 bajnoki címét, a Premier League éra óta az elsőt. A Pool egészen döbbenetes fölénnyel utasította maga mögé a vetélytársakat, 23 pontos, behozhatatlan előnnyel ért célba hét fordulóval a vége előtt. A Klopp-legénység előtt egyetlen célként még ott lebeg a Manchester City rekordjának megdöntése, Pep Guardiola együttese két éve rekordot jelentő 100 ponttal lett bajnok, ezt még meg lehet csinálni. Ehhez mondjuk éppen a csütörtöki játéknapon nem ártana idegenben legyőznie a City-t, amely sorfalat biztos, hogy áll majd a bajnoknak, ám a bőrét könnyen nem fogja adni még akkor sem, ha már a lényegi kérdések eldőltek. 

Jürgen Klopp a bajnoki győzelem okozta eufória után igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy játékosai komolyan veszik majd a még hátralévő összecsapásokat, ám a német szakember már a következő szezon felé kacsingat, hiszen a mostani bajnoki címet meg is kellene védeni. Liverpool jelenleg talán legnépszerűbb embere tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen Guardiolát is bizonyára fűti majd a visszavágás vágya, de a City-n kívül más csapatok is ácsingóznak majd szerinte a trófeára, ráadásul valós eséllyel. 

A német szerint a következő idényben a City mellett a Frank Lampard irányítása alatt szépen megerősödő és a közelmúltban több komoly igazolással tovább izmosodó Chelsea, valamint a Manchester United és a José Mourinho vezette Tottenham lehet majd a legnagyobb ellenfelük. 

"A következő idényre a City-nek és nekünk is készen kell állnunk. Én úgy gondolom és úgy látom, hogy a United egyre erősebb és egyre jobb formát mutat. Az emberek úgy gondolták, hogy esélyük sincs, de látjuk, hogy egy-két új érkező hogyan befolyásolta a teljesítményüket és mekkora potenciál van a csapatban. Rosszabbak valószínűleg nem lesznek jövőre, tehát ott a veszély. És ott a Chelsea is, amely szintén egyre erősebb. Szóval a következő idény nem csak a City-ről és rólunk fog szólni. Az utóbbi két évben ez volt a forgatókönyv, de ez a jövőben másként lesz." - bocsátkozott jóslatokba a bajnokcsapat trénere, Jürgen Klopp. 

A Premier League 32. fordulójának csütörtöki játéknapján a Liverpool a City otthonába látogat, a mérkőzésnek maximum presztízse van, tétje már aligha. Ugyanakkor Klopp gyaníthatóan szívesen elcsaklizná a City 100 pontos rekordját, annak eléréséhez pedig meccseket kell nyernie a Poolnak, így a nagy rivális elleni derbit is. 



 

Hozzászólások