Premier League - A Liverpool csapatkapitánya nehezen viselte, amikor le akarták passzolni a Fulhamhez
A Liverpool csapatkapitánya nehezen viselte, amikor le akarták passzolni a Fulhamhez
Fotó: Europress/AFP

A Liverpool csapatkapitánya nehezen viselte, amikor le akarták passzolni a Fulhamhez

Németh DánielNémeth Dániel
2021/01/02 13:48
Jordan Henderson nélkül ma már szinte elképzelhetetlen a Liverpool kezdőcsapata, kezdetben azonban nem volt annyira egyértelmű, hogy egyszer meghatározó játékos lesz belőle. Olyannyira nem, hogy a leigazolását követően alig több mint egy évvel az eladásán dolgozott a liverpooliak akkori menedzsere, Brendan Rodgers, amit rosszul viselt a játékos.

Az 56-szoros angol válogatott középpályás 2011 júniusában csatlakozott a Liverpoolhoz, ő volt az új tulajdonosi kör, a Fenway Group egyik legkorábbi igazolása. Henderson kezdetben megosztó játékosnak számított, egyesek már akkoriban Steven Gerrard egyik lehetséges örökösét látták benne, közben viszont a képességeit megkérdőjelező kritikusokból is bőséggel kijutott neki. Még a klub akkori menedzsere, Brendan Rodgers is feláldozhatónak vélte Hendersont, és megpróbálta elcserélni Clint Dempsey-re a Fulhammel.

"Nehéz pillanat volt, amire nagyon jól emlékszem. Épp a Hearts elleni Európa-liga-meccsünkre készültünk az Anfielden. Mint a normál esetben, a hotelben találkoztunk, amikor bekopogtak hozzám, mondván, a menedzser beszélni szeretne velünk. Brendan Rodgers védelmére elmondanám, hogy ez tényleg csak egy beszélgetés volt. Adódott egy lehetőség, hogy a Fulhamhez szerződjek, de én nem azt akartam, nem tetszett. Úgy éreztem, hogy még rettentő sokat adhatok ennek a klubnak" - emlékezett vissza a Guardiannek adott interjúban a futballista.

Hogyan vált a Premier League legalulértékeltebb játékosából a Liverpool MVP-je? | Eurosport

A Liverpool január 2-án a Sheffield United elleni 2-0-os győzelmével megszilárdította vezető helyét a Premier League tabellájának tetején, sok szempontból ez volt a legfontosabb teljesítmény a Pool részéről. Mohamed Salah és Sadio Mané is eredményes volt, az egyik szélső hátvéd adta az egyik gólpasszt, és Virgil Van Dijk magabiztosan irányította a hátvédsort.

 

"Ezzel együtt nagyon sötét időszak volt. Persze végül megerősített minket és bölcsebbek is lettünk, ki tudja, mi történik, ha ez nincs az életemben. Megőrzöm ezeket a pillanatokat, mert időnként szükség van a nehézségekre, a bonyodalmakra. Felállunk, és erősödünk általa, mert szeretnénk rácáfolni az emberekre. Attól a naptól kezdve valami kialakult bennem. Bizonyítanom kellett a menedzsernek, hogy bekerüljek a csapatba. Mindent megtettem ezért, a klubért, hogy rácáfoljak az edzőre. Végül ez sikerült."

Olyannyira, hogy a 2014-ben kis híján bajnoki címet szerző Liverpoolban már alapembernek számított, Rodgers 35-ször nevezte a kezdőbe, és csak egyszer cserélte le. 2015-ben azonban távozott az edző a romló eredmények miatt, Hendersonnak pedig újfent bizonyítania kellett, ezúttal a Dortmundnál szenzációsan dolgozó Jürgen Kloppnak. A német szakember a kezdetektől fogva bízott benne, mégsem mondható, hogy könnyű dolga lett volna a középpályásnak, ugyanis új szerepkörben kellett megállnia a helyét.

"Jürgen Klopp érkezése után eleinte nehéz volt nekem, mert sérült voltam. Folyamatosan kaptam kisebb kritikákat, és időbe telt, mire visszatért a valódi énem és ritmusom. Később mélyebben kezdtem el játszani, ami Jürgennek köszönhető, mert szerintem nem sokan látták bennem, hogy ebben a szerepkörben is helyt tudok állni. Időnként nem is teljesítettem jól, még azt is megkérdőjeleztük, elég jó vagyok-e. Bíztam az edzőnkben és tovább dolgoztam, közben érettebb is lettem. Hálás vagyok, mert összességében támadásban és védekezésben is fejlődött a játékom."

Megedzették a Liverpoolt a döntőkben elszenvedett fájdalmas vereségek a csapatkapitány szerint | Eurosport

Jordan Henderson szerint a Liverpool a korábbi döntőkben átélt kudarcokból tanulva folyamatosan erősödött meg, ami nagy szerepet játszott abban, hogy a klub 2019-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját. Az angol válogatott középpályás a Pool honlapjának adott interjúban idézte fel a sikerig vezető rögös út során átélt fájdalmas és örömteli pillanatokat.

Bár Henderson kiválóan teljesített a hatos pozícióban, Fabinho leigazolását követően visszatérhetett a számára valamivel komfortosabb szerepkörbe. A kritikákat ennél a posztváltásnál sem úszta meg az angol játékos, így időbe telt, mire megszerezte a kellő önbizalmat. "Az a meccs volt a fordulópont" - mondta egy Southampton elleni bajnokira utalva. "Jóllehet, már előtte is jól teljesítettem, úgy éreztem, akkor kezdtem más poszton játszani. Valami mást tudtam a csapatnak nyújtani, és onnantól sokkal nagyobb önbizalmam lett."

"Amikor leigazoltuk Fabinhót, aki egy valódi védekező középpályás, úgy gondoltam, hogy ezzel jól járok, mert kicsit feljebb léphetek. Az edzőnk nagyon nyitott volt, amikor erről beszélgettünk. Persze kétlem, hogy egyből így szeretett volna játszani. Nem sokkal később a kispadon voltam, de a Southampton ellen csereként beálltam támadóként és gólt szereztem. Azóta sokkal érettebb lettem. Az előző idény vége felé már inkább nyolcas voltam, a sérüléseink miatt azonban ismét mélyebben játszom. Úgy érzem, mindkét poszton a csapat hasznára lehetek."

via Guardian

Hozzászólások