Premier League - Az MU-nak jobb kapusra van szüksége De Geánál a klub egykori csapatkapitánya szerint
Az MU-nak jobb kapusra van szüksége De Geánál a klub egykori csapatkapitánya szerint
Fotó: Europress/AFP

Az MU-nak jobb kapusra van szüksége De Geánál a klub egykori csapatkapitánya szerint

Takács MártonTakács Márton
2020/07/30 11:08
Roy Keane úgy véli, hogy a Manchester Unitednek a nyáron egy jobb kapust kell igazolnia, hogy a következő szezonban versenyben lehessen a Premier League bajnoki címéért. 

Ole Gunnar Solskjaer csapata a harmadik helyen végzett a PL-ben, és bejutott a Bajnokok Ligájába, miután vasárnap 2-0-ra legyőzték a Leicester City-t, ez volt David de Gea 13. kapott gól nélküli mérkőzése az idei bajnokságban. Ez mindössze hárommal kevesebb, mint az Aranykesztyűt elhódító Ederson, a városi rivális City kapusának teljesítménye, aki 16 shutoutot produkált. A spanyol azonban számos, sokba kerülő hibát követett el ebben az idényben, Roy Keane-nek pedig már elege van belőle. 

Itt az idő, hogy az MU lecserélje sokat bakizó kapusát? | Eurosport

Pár szezonnal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy David de Gea elveszítheti a kezdő helyét a Manchester Unitedben. A spanyol válogatott kapus hosszú éveken át a csapat legjobb, legmegbízhatóbb játékosa volt, és világszinten is a legkiválóbb kapusok között kellett számon tartani. Az idei szezonban elkövetett hibái azonban megkérdőjelezhetik értinthetetlen státuszát.

Bár De Gea mindössze két gólt kapott a Premier League utolsó négy mérkőzésén, Keane továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a klubnak megfelelő helyettest kell találnia, ha a következő szintre akarnak lépni.

"Soha nem voltam nagy rajongója. Túl sok hibát követett el, olyan nagy hibákat, amelyek miatt a United sok pontot veszített. Az utódlásáról kell beszélnünk, ami a játék bonyolult és nehéz része. De ez csak az én véleményem. Ha a Manchester United versenyben akar lenni a bajnoki címért, jobb kapusra van szüksége. Változásra van szükségük, már korábban is megtették. A csatárokat eladják, ugyanúgy, mint a középpályásokat, de a kapusokról valamilyen okból úgy gondolják, hogy kissé hosszabb ideig kell maradniuk, mint másoknak, valami miatt, amit két vagy három évvel azelőtt tettek. A játék nem így működik. Láttuk, hogy a Liverpool egy másik szintre emelkedett, amikor igazoltak egy klasszis kapust. Mi a baj? Ha nem csinálja jól, ha hibázik, akkor legyen változás. Vannak jó kapusok, akiket meg lehetne szerezni." - nyilatkozta Roy Keane.

"De Gea a világ legjobb kapusa" - Solskjaer védelmébe vette a sokat kritizált játékost | Eurosport

David de Gea finoman szólva sem élete szezonját futja, a spanyol válogatott kapus ebben az idényben inkább a hibáival tűnt fel, mintsem az elképesztő bravúrokkal. Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United edzője azonban gyorsan leszögezte: elégedett a játékossal, akit posztja legjobbjának nevezett a Sheffield United elleni mérkőzést megelőzően.

Keane tanácsának ellenére nem valószínű, hogy a Vörös Ördögök hamarosan lecserélnék De Geát, a 29 éves hálóőrnek 2023-ig érvényes szerződése van az MU-val. Solskjaer az elmúlt időkben is nagy hitet mutatott a spanyol felé, és úgy véli, hogy továbbra is topkapus.

"David bizonyított az évek során. A formája lehet átmeneti, de a klasszisa állandó. Abszolút topkapus."

via goal.com

Hozzászólások